Ez a bejegyzés eredetileg a KBC Equitas oldalán jelent meg 2023. december 14-én.

Fed: Többször is előkerült a kamatcsökkentés szó tegnap a Fed kommunikációjában, ami jelentős pozitívumot hozott a piacokra, és érdemi dollárgyengülés következett be. Powell Fed-elnök tegnap több kamatvágás lehetőségéről beszélt 2024-re, ez pedig a piaci várakozásokkal is alapvetően összhangban volt, sőt, talán annál is optimistább volt ezúttal. Láthatóan igen puha landolásra számít a Fed, ami lehetővé teszi, hogy hamarosan lazításra kerüljön sor. Összességében Powell beszéde ezúttal nem tartalmazott olyan mondatokat, amivel látványosan hűtötte volna a piaci kedélyeket, valamint a Fed-várakozás és a piaci előrejelzések közötti eltérések mértéke is csökkenhet így.

Piac: Jelentős pluszt mutattak tegnap a részvénypiacok a Fed lazuló hangvételű kommunikációja után, az S&P 500 és a Nasdaq 100 is bőven 1 százalék felett tudott emelkedni. Szinte valamennyi szektor egységesen jól szerepelt tegnap, meglehetősen kevés részvény zárt csak mínuszban. A kamatvágások esélye a részvények számára remek hír, nem csoda, hogy a határidős indexek is érdemi pluszokat mutatnak az európai piacnyitásra.

Forint: Érdemi erősödést mutatott be tegnap a forint árfolyama, miután délután megjelent a hír, hogy több mint 10 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé Magyarország számára a blokkolás feloldása után. A héten számíthattak a piaci szereplők fontos fejleményekre, a mostani döntés pedig értelemszerűen javítja a makrogazdasági pályát is, amire a forint is erősödéssel reagált. Látni kell, hogy részben azért árazták már ezeket a piaci szereplők az elmúlt időszak fejleményei után, továbbá tegnap a jelentősen gyengülő dollár is hozzájárult ahhoz, hogy a forint piacán kedvezőbb kép alakuljon ki. Egyelőre 378 körül mozog ma reggel az EURHUF, így a november közepi 376 alatti lokális támaszokat lehet már érdemes figyelni rövid távon.

EKB: A mai napon tartja idei utolsó kamatdöntő ülését az EKB, ahol a Fed-hez hasonlóan szintén a kamatok szinten tartásáról dönthet a jegybank elemzői várakozások alapján. A piaci várakozások szerint jövő májusban legkésőbb már elkezdheti a kamatok csökkentését az EKB, erről viszont nem kommunikált hivatalosan a központi bank, így döntést követő jegybanki kommentárra is érdemes lehet még figyelni. Egyébként az EKB mellett a Bank of England is dönt az alapkamat szintjéről a mai napon, várhatóan itt sem lesz változtatás a kamatok tekintetében.

Amerikai gazdaság: A vártnak megfelelően alakultak a termelői árak novemberben az USA-ban, és novemberben havi alapon nem emelkedett tovább. Éves szinten így 0,9 százalékos volt a növekedés, ami szintén jobb a várt 1 százaléknál, és az előző havi 1,2 százaléknál is. Ezek az inflációs folyamatok mérséklődése szempontjából inkább jó hírt jelentenek. Ma egyébként főleg a kiskereskedelmi forgalmi adatokat várhatja a piac, ahol havi alapon minimális visszaesést vár a konszenzus novemberre.

Kötvényhozamok: Jelentősebb mérséklődést mutattak tegnap az amerikai másodpiaci hozamok a Fed bejelentéseire, illetve a makroadatok után. A 10 éves amerikai hozam 4 százalék alá csökkent, utoljára augusztusban került erre sor. A 2 éves hozam pedig már 4,3 százaléknál jár, amire május óta nem volt példa. A hozamcsökkenés értelemszerűen jó hír a kötvényportfóliók számára is, a TLT ETF árfolyama például 97 dollár körül jár már, vagyis kevesebb mint 2 hónap alatt 17 százalékot tudott erősödni.

Adobe: A vártnál gyengébb előrejelzések hatására közel 5 százalékos mínuszba került a zárást követően az Adobe árfolyama. Az üzleti évet záró negyedéves eredmények ugyan felülmúlták az előzetes várakozásokat, de a befektetők a vezetőség előrejelzésére fókuszáltak leginkább. A 2024-es üzleti évre 17,6-18 dolláros EPS-t prognosztizál a cég, míg bevétel tekintetében 21,3-21,5 milliárd dollárral kalkulálnak. Az elemzők ennél kissé optimistább várakozásokat fogalmaztak meg, így a befektetők nem örültek túlzottan a látottaknak.

Pfizer: 6,7 százalékos mínuszban zárt tegnap az árfolyam, miután a 2024-es előrejelzés nem lett túl erős a cég részéről. A vezetőség csak 58,5-61,5 milliárd dollár közötti bevétellel számol, míg a konszenzus inkább 63 milliárd körülit várt volna. Látható, hogy így a profitvárakozás sem lett annyira kedvező, a várt tisztított 3,21 dolláros EPS helyett csak 2,05-2,25 dollárt vár a vezetőség. 

Tesla: Érdekes kereskedési napot zárt a Tesla is, miután 2 millió autós visszahívást jelentettek be. Főleg az önvezetéssel kapcsolatos technológia áll a visszahívások hátterében. Technikailag izgalmas, hogy ezzel rövid ideig az 50 napos mozgóátlagot is letörte a papír. Napon belül azonban a javuló piaci hangulat miatt fordulat következett be, a fontos szint felett sikerült zárni, bár továbbra is az egy hónapos mélypontok közelében jár még így is a papír.

ANY Nyomda: Tegnap bejelentette a Nyomda, hogy a Nemzeti Választási Iroda keretszerződést kötött a céggel, miszerint a jövő évben tartandó európai parlamenti, illetve a helyi önkormányzati választásokhoz szükséges nyomtatványokat a Nyomda fogja gyártani. A szerződés keretösszege 2,89 milliárd forint.

Tartalom lezárása:2023.12.14 09:44
Időtartam:N/A
8 fontos hír ma reggel
KBC Equitas | 2023.10.05 08:35
Kötvényhozamok, amerikai munkaerőpiac, olaj, forint
9 fontos hír ma reggel
KBC Equitas | 2023.12.07 11:02
Kína, olaj, utazási szektor, ANY Nyomda
Folytatja a javulást a Nyomda
Varga Dániel | 2023.11.20 14:30
Újabb rekordok a cégnél
Adobe: Optimistább előrejelzéseket várhatott a piac
Varga Dániel | 2023.09.15 15:15
A fundamentumok viszont nem sérültek
Tesla: Beigazolódtak a borús előrejelzések
Mohácsi Mihály | 2023.10.19 15:24
Elon Musk szerint is nehezebb időszak elébe néznek
Adobe: Kitart az eddigi emelkedés
Mohácsi Mihály | 2023.11.13 15:28
Fontos szinteket küzdött le az árfolyam

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mol: Mérsékelt eredmények

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 11:15
Volt már erősebb jelentése a cégnek

OTP: Stabilitás és magas profit a banknál

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 10:42
A vártnál jobb eredményről számolt be a bank

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.10 08:40
OTP, Mol, magyar infláció, nemesfémek