KBC Equitas
2020. február 25. 8:29

Gyorshírek kedd reggel

   

Koronavírus: Nagyon rosszul kezdődött a hét a részvénypiacokon, a pesszimizmust pedig leginkább a koronavírus globális terjedése okozta. Ezzel tegnap részletesebben is foglalkoztunk. A helyzet mára sem megnyugtatóbb, egyre több országban vezetnek be készenléti állapotot, például a szomszédos Horvátországban és Szlovéniában is. Donald Trump amerikai elnök tegnap 2,5 milliárd dollárt kért a Kongresszustól a vírus elleni harcra, ebből egymilliárdot fordíthatnak vakcinára, a maradékot pedig műszerekre és orvosi eszközökre költhetik.

Nemzetközi piacok: Tegnap minden fontosabb részvényindex csökkent a vírus miatt kialakult eladói hullám miatt. A leginkább érintett az olasz tőzsde volt, mivel az ország a világ harmadik legfertőzöttebb államává vált, és több települést karantén alá helyeztek, illetve tömegrendezvényeket halasztottak el. A milánói börzeindex tegnap 5,4 százalékot zuhant. A többi jelentős börzeindex is jelentősen csökkent, Nyugat-Európában, illetve az amerikai piacokon is jellemzően 3-4 százalékos volt tegnap a korrekció. Szinte minden szektor zuhant, de főleg a légitársaságok részvényei estek nagyot, az aranybányászok viszont jól teljesítettek. Mára kisebb regeneráció látszik a piacokon, a fontosabb határidős indexek fél százalék fölötti pluszban állnak.

Magyar piac: A magyar piac sem kerülhette el a globális eladói hullámot, a BUX index 3,1 százalékot csökkent. Különösen rosszul teljesített a Mol, mely 5,4 százalékos zuhanással ismét a 2550 forintos támaszt súrolja. A hazai olajpapír az olajárak beszakadását szenvedhette meg, de a BUX szinte mindegyik komponense jelentősen csökkent. Egyedül a Waberer’s tudott emelkedni fél százalékot. A Societe Generale 200 forinttal 12000 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárát, az ajánlásuk továbbra is eladási.

Olaj, arany: A részvénypiacokkal együtt hatalmasat estek tegnap az olajárak is, az OPEC részéről a szaúdi energiaminiszter is megszólalt, miszerint több eszköz is rendelkezésre áll az olajpiac egyensúlyának visszaállítására. Mára a határidős indexekkel együtt az olajárak is kezdenek talpraállni, a WTI és a Brent is felpattant a lokális mélypontról. Az aranynál pont ellentétes a tendencia, tegnap még az 1700 dollárt is megközelítette az árfolyam, ma reggelre azonban lefordult.

MNB: Ma lesz az MNB kamatdöntése, ahol a 0,9 százalékos irányadó ráta megváltoztatása nagy meglepetést okozna. A jegybanki kommunikációra azonban különösen érdekes figyelni, múlt héten is viszonylag sokat mozgott a forint Nagy Márton jegybanki alelnök szavainak hatására. Tegnap, a szokásos devizaswap tenderen ezúttal a terveknek megfelelő mértékben fogadott el ajánlatot az MNB, ezzel pedig a korábbi hetekkel ellentétben nem szűkítette tovább a forintlikviditást. Az EURHUF ma reggel 337,6-on áll.

IFO, jelentések: Tegnap a németországi IFO hangulatindex aktuális értékére figyelhettek a befektetők. Kellemes meglepetés érhette a piacot, a jelenlegi üzleti klíma és a jövőbeli várakozások esetében is a várt érték felett alakult az index. Tegnap este egyébként jelentett a HP, amelynek jelentése nem lett rossz, és a menedzsment egy 1,6 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is meghirdetett. Ma az amerikai nyitás előtt a Home Depot teszi közzé a negyedéves számait.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.