KBC Equitas
2019. július 18. 8:35

Gyorshírek csütörtök reggel

  

Borús hangulat uralta tegnap az európai részvénypiacokat, miután kedden Donald Trump lehűtötte az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodással kapcsolatos várakozásokat. A fontosabb börzeindexek fél százalék körüli csökkenést szenvedtek el. Hasonló volt a helyzet az Egyesült Államokban is, ahol az S&P 500 0,7 százalékos gyengüléssel alulteljesített, de fél százalékot el nem érő mértékben lejjebb került a Dow Jones és a Nasdaq is. Várhatóan ma is mínuszban nyithatnak a tőzsdék, a gyengébb jelentések miatt is.

Tegnap az amerikai nagybankok közül a Bank of America volt a soron következő, amely összességében tudta hozni a várakozásokat, az árfolyam pedig enyhén tudott emelkedni. Zárás után pedig a Netflix és az IBM is közzétette negyedéves számait. A Netflix negatív meglepetést okozott, az új előfizetők száma jelentősen elmaradt a várakozástól, így a zárás utáni kereskedésben nagyot esett az árfolyam. Az IBM azért már jobban szerepelt, enyhén felül tudta múlni a főbb sorokon az elemzői konszenzust.

Ma is folytatódik a jelentési dömping, a bankok sorát a Morgan Stanley folytatja, emellett pedig a Philip Morris számai is okozhatnak izgalmakat. Zárás után is marad némi izgalom, a Microsoft este teszi közzé a jelentését. Európában is beindult a nagyüzem, az SAP negyedéves eredményeiről ma reggel hullt le a lepel, ez kisebb csalódást okozhatott, 5 százalék körüli mínuszban nyithat az árfolyam.

Tegnap este tette közzé a Fed a Bézs Könyvet, ez alapján az amerikai gazdaság szolid mértékben bővült az elmúlt hetekben. A foglalkoztatás tovább bővült, de figyelmeztetnek, hogy a Kínával szembeni kereskedelmi háború már érezteti a káros hatását. A lakosság fogyasztása továbbra is élénk, és összességében pozitívak a gazdasági kilátások.

A budapesti tőzsde felülteljesítő volt a nyugati börzékhez képest, a BUX 0,3 százalékkal emelkedett. A növekedés hajtóereje az OTP volt, amely másfél százalékos erősödéssel mutatta az irányt. Tegnap egyébként a Moody’s felminősítette az OTP hosszú lejáratú forint betétjét, valamint javította az OTP Jelzálogbank kibocsátói besorolását is. A többi blue chip azonban csökkent, főleg az Opus volt alulteljesítő 2,5 százalékos eséssel. A Mol célárát a Goldman Sachs 3800 forintról 3700-ra csökkentette, azonban továbbra is optimisták, az ajánlás vételi maradt. A kispapírok közül a FuturAqua igazgatósága alaptőke-emelésről határozott, ez alapján 2,5 millió darab új részvényt hoznak forgalomba, amely nagyjából 10 százalékos tőkeemelésnek felel meg.

Nagyot gyengült tegnap a forint, az EURHUF áttörte a 326-os ellenállást, ma reggel pedig már 326,5-on cserél kezet a két deviza. A dollárral szemben is gyengült a hazai fizetőeszköz, az USDHUF jelenleg 290,5.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.