KBC Equitas
2020. május 28. 8:31

8 fontos hír ma reggel

   

Koronavírus: Az Egyesült Államokban átlépte a lélektani 100 ezres határt a vírus következtében elhunytak száma, világszerte pedig már 5,6 millió a regisztrált esetszám. Európában és Észak-Amerikában tovább folytatódik a fokozatos gazdasági újranyitás. Ázsia több országában viszont továbbra is a második hullámtól tartanak, aggasztó például, hogy Dél-Koreában 7 hetes csúcsra ugrott az új esetek száma.

Hongkong: Nem csitult a feszültség Kína és az Egyesült Államok között, a konfliktus középpontjában jelenleg is még Hongkong áll. Az amerikai vezetés kinyilvánította, hogy Hongkong nem tekinthető többé autonómnak, és szerintük ezért súlyosan sérülhet majd hongkongi-amerikai kereskedés. A városállam különösen fontos amerikai gazdasági szempontokból is, több mint 1300 amerikai cég működik Hongkongban, valamint 85 ezer állampolgáruk tartózkodik ott. Az amerikai képviselőház tegnap megszavazott egy tövénytervezetet, amely alapján több kínai hivatalnok ellen is szankciókat hozhatnak a muszlim kisebbség elleni jogsértésekre hivatkozva.

Nemzetközi piacok: Kitartott a jó hangulat tegnap is a nemzetközi részvénypiacokon. A nyugat-európai tőzsdeindexek jellemzően másfél százalék körüli mértékben emelkedtek, a növekedést pedig a korábban lemaradónak számító autóipar és bankszektor jó teljesítménye hajtotta. A járvány alatt jellemzően felülteljesítő egészségipar és a technológiai szektor viszont visszaesett. Az amerikai börzeindexek közül is a technológiai túlsúllyal rendelkező Nasdaq teljesített gyengébben, de még így is 0,8 százalékkal emelkedett. Ma reggel az amerikai-kínai feszültség miatt esik a hongkongi és sanghaji index is, viszont az európai határidős indexek pluszban állnak.

Magyar piac: A budapesti tőzsde alulteljesített tegnap, a BUX mérsékeltebben, 0,7 százalékkal emelkedett. Kiemelkedett a komponensek közül a CIG Pannónia 7,3 százalékos növekedéssel, illetve az Appeninn is erős volt 5,7 százalékos plusszal. A blue chipek közül az OTP folytatta a menetelést, viszont a Mol 1 százalékkal visszaesett, és letörte a 2000 forintos szintet.

Olaj: Elromlott a hangulat az olajpiacon, az árfolyamoknak nem segít a fokozódó amerikai-kínai feszültség, illetve aggodalomra ad okot, hogy orosz kommentek szerint nem biztos a jelenlegi szigorú termeléskorlátozási kvóták meghosszabbítása. A WTI ma reggel 3 százalékkal csökken, így az emelkedő trend is megszakadt. Délután az EIA olajkészlet-statisztikája még jelentősen befolyásolhatja a hangulatot.

Fed: Tegnap este tették közzé a Fed Bézs könyvét. Abból kiderül, hogy a gazdasági aktivitás az Egyesült Államok nagyon nagy részén csökkent, egyes régiókban pedig nagyon súlyos volt a visszaesés. A jelentés szerint a gazdasági vezetők pesszimisták a fellendüléssel kapcsolatban. Egy új kockázatot is kiemeltek, miszerint a munkanélkülivé vált tömegek nem biztos, hogy gyorsan visszatérnek a piacra a biztonsági kockázatok, a gyerekfelügyeleti gondok és a kedvező munkanélküli támogatások miatt.

Makroadatok: Délután fény derül a múlt héten benyújtott új, amerikai munkanélküliségi segélykérelmekre, a konszenzus 2,1 millió kérelemre számít, amely lassulást jelentene, de historikusan még mindig egy nagyon magas szám. Emellett az első negyedéves amerikai GDP második olvasatát is publikálják. Európában a német előzetes májusi inflációs számok lehetnek izgalmasak, a konszenzus 0,6 százalékos árdrágulásra számít.

Graphisoft Park: A mai naptól a Park részvénye már az 1060 forintos osztalékszelvény nélkül forog. A tegnapi záróár 4650 forint volt az osztalékszelvény nélkül pedig 3590 forint körül alakulhat az árfolyam. A Park rendkívüli osztalékfizetése így több mint 20 százalékos osztalékhozamot biztosított.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.