Jelentősebb csökkenés látszódik az olajárakban, viszont az amerikai finomítóknál még mindig magasan tartózkodnak a marzsok, és annak ellenére, hogy a téli időszakban szezonálisan egy gyengébb periódus következhet, még mindig erős profittermelésre van kilátás. Például a Marathon Petroleum esetében a technikai kép is mutatja, hogy az olajárak esésére kevésbé reagált érzékenyen a részvény, a fundamentumok pedig várhatóan a következő időszakban is erősek maradnak.

A csökkenő olajárak mellett egyébként még mindig magas finomítói marzsok továbbra is kedvező környezetet jelentenek a downstream cégeknek, mint például a Marathon Petroleum. A részvény árfolyama még mindig nem sokkal marad el a korábbi csúcsponttól, és a következő időszakra vonatkozó fundamentumok is erősnek tűnnek, emiatt az emelkedő trend fennmaradhat a részvénynél.

A finomítók a kitermelő cégekkel szemben kevésbé érzékenyek az olajár mozgásaira, mivel elsősorban a finomítói marzs határozza meg mekkora nyereséget tudnak elérni a cégek. A marzsokban természetesen van egy szezonalitás is, általában a téli időszakban alacsonyabbak a marzsok, ugyanakkor a jelenlegi piaci környezet alapján a korábbi évekhez képest kiugró marzsokkal számolhatnak a cégek.

A második negyedév ebből a szempontból rekordnak számított az amerikai finomítóknál, mivel átlagosan 35 dollár fölé növekedett a hordónkénti finomítói marzs. Ugyan az elmúlt időszakban csökkent ez az érték, de a harmadik negyedévben még mindig 25 dollár körüli, illetve a negyedik negyedévben is várhatóan 20 dollár körüli marzzsal lehet számolni, amely jelentősen magasabb a korábbi negyedéves csúcsokhoz képest.

Az olaj és gázszektor teljesítményén is látszódik ez, hiszen az olajár visszaesésével az S&P 500-on belül kevésbé estek vissza a részvények, akár a kitermelő, akár a finomító vagy az integrált olajcégeket nézzük meg. A Marathon Petroleum esetében is az elszálló finomítói marzsok szép profitot hozhatnak. A második negyedévben a vállalat több mint 10 dolláros EPS-t ért el, és a következő negyedéves előrejelzés is közel 6 dollár. Ezek a számok pedig többszörösei az előző éveknek. Emiatt pedig az osztalék emelésére is van tér, hiszen jelenleg negyedévente 58 centet fizet ki a cég részvényenként.

A részvényárfolyamot nézve most kisebb korrekció látszódik, azonban az 50 napos mozgóátlag fontos lehet a részvény további mozgásának szempontjából. Fordulat esetén a korábbi 105 dolláros lokális csúcsot közelíthetné meg az árfolyam, míg támaszként a 90 dollár körüli szint segítheti az árfolyamot. A 200 napos mozgóátlag és az emelkedő trendvonaltól azonban még mindig messze van az árfolyam, de a nagy volatilitás ellenére ez is jelzi a hosszabb távú emelkedő trendet.

A Marathon Petroleum napi grafikonja (2022. 09. 20. nyitás előtt)

A heti grafikon alapján pedig látható, hogy a mostani korrekcióval a 2018-as csúcsot tesztelheti vissza az árfolyam, fordulat esetén pedig a 110 dolláros szinteket célozhatja meg a részvény. A Marathon Petroleum részvényére vonatkozó célárak átlaga 119 dollár felett van, amely a jelenlegi árfolyamhoz képest 24 százalékkal magasabb.

A Marathon Petroleum heti grafikonja (2022. 09. 20. nyitás előtt)

A jelenlegi környezet tehát még mindig kedvezőnek tűnik a finomítók számára is, és várhatóan a még mindig magasan maradó marzsok miatt a profit is közel rekordszinteken alakulhat. Kockázat persze a recessziós miatt a fogyasztás drasztikus beesése a szezonális hatásokon kívül, amely ismét az 5-10 dollár közötti szintekre süllyeszthetné a marzsokat, amely már kevésbé jelent nyereséges működést a cég számára. Szeptember végéhez közeledve azonban még mindig magasak a marzsok, amely alapján a harmadik negyedév szintén erősen sikerülhetett a cégek számára, így a közelgő jelentési szezonban is érdemes lehet majd figyelni a főként a downstream tevékenységgel foglalkozó cégeket. Az S&P 500 indexen belül a Marathon Petroleum mellett például a Phillips 66 és a Valero Energy tartozik hasonló szegmensbe.

 

Tartalom lezárása:2022.09.20 13:28
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.06 08:30
Amerikai munkaerőpiac, kötvényhozamok, Berkshire Hathaway

Apple: Növekedés a láthatáron

Mohácsi Mihály | 2024.05.03 14:40
Több hónapos csúcsra ugorhat az árfolyam

Emelkedés előtt állhat az LMVH

Varga Dániel | 2024.05.03 13:12
Izgalmas szinteken az árfolyam