Piacok: Lefordulás látható a tőzsdéken, így gyengébb kezdés várható ma Európa-szerte. Már a tegnap sem alakult túl erősen, hiszen több fontosabb index is 1 százalékos mínuszban zárt, míg a BUX index közel 3 százalékot esett a kedvezőtlen híreknek köszönhetően. Az amerikai piacokon is elfogyott a lendület, így a főbb indexek mérsékelt mínuszokat produkáltak, a legrosszabbul a technológiai cégekkel túlsúlyban levő Nasdaq teljesített, amely 1,2 százalékkal került lejjebb. Ma a befektetők a délutáni amerikai inflációs adatra fókuszálhatnak, ennek eredménye kihatással lehet a mai tőzsdei mozgásokra.

Infláció: Tegnap reggel közzétette a KSH a magyar júliusi infláció eredményét, eszerint éves szinten 13,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, míg havi alapon is 2,3 százalékos növekedés látható. Ezzel 24 éves csúcsra mozdult el az inflációs mutató hazánkban, míg a maginfláció sem mutat lassulást, éves szinten 16,7 százalékra nőtt júliusban. Összességében az elemzők ennél lassabb mértékű növekedésre számítottak, illetve a következő hónapokban már az emelkedő rezsiárak is éreztethetik hatásukat. Az alindexek közül az élelmiszerárak növekedtek a legdinamikusabb ütemben, így éves alapon 27 százalékos áremelkedést tapasztalhattak a fogyasztók, de a tartós fogyasztási cikkek is 14 százalékkal nőttek. 

Ma délután érkezik az amerikai júliusi inflációs adat, így a befektetők feszülten várhatják az eredményeket, hiszen ez újabb iránymutatást jelenthet a Fed számára. Az előző havi 9,1 százalékos inflációját követően 8,7 százalékos éves növekedést vár az elemzői konszenzus, míg a maginfláció 6,1 százalékot érhette el. Fontos lehet, hogy az olajárak kisebb mértékű csökkenése lejjebb tudta-e vinni az inflációt az elmúlt időszakban. 

Kínában is ma tették közzé az inflációs adatokat, a fogyasztói árindex kapcsán ugyan további gyorsulás látható, azonban a júliusi 2,7 százalékos adat így is jobb, mint az elemzők által várt 2,9 százalékos infláció. Az elmúlt időszak lezárásai valamelyest visszafogták az infláció elszabadulását, a termelői árindex is 4,2 százalékra emelkedett, míg az elemzők 4,8 százalékos eredménnyel számoltak.

Mol: Augusztus 4-én leállították a Barátság II. vezetéken át történő kőolaj-szállítást, így a hírt követően alaposan megütötték a Mol részvényeit. A Mol jelezte, hogy valóban leállt a szállítás az elmúlt napokban, azonban egyelőre több hétre elegendő tartalékkal rendelkezik az olajvállalat. A problémát a tranzit díjak kifizetése okozza, mivel a szankciók nehézséget okoznak a kifizetések teljesülése kapcsán. A magyar vállalat jelezte, hogy folyamatosan dolgoznak a probléma megoldásán, illetve hajlandóak lennének átvállalni a tranzitdíjak megfizetését is.

Forint: Jól indította a hetet a forint, valamint tegnap délelőtt is tartani tudta magát a meglepő inflációs adat mellett is. A délután érkezett negatív hír, miszerint augusztus 4-e óta nem érkezik kőolaj Oroszország felől, elrontotta a forint addigi teljesítményét is. Hamar 398 forintra kúszott vissza az EURHUF árfolyama, azonban a magas infláció miatt továbbra is jelentős kamatemeléseket árazhat a piac, így ez valamelyest erősítheti a magyar devizát. Továbbra is nagy a bizonytalanság a kőolaj-szállítás kapcsán, így a forint sem tud erőre kapni, jelenleg is 397 forint felett mozog az euró árfolyama.

Tesla: Az elmúlt héten közel 8 millió Tesla-részvényt adott el Elon Musk, összesen 6,88 milliárd dollár értékű tranzakciót hajtott végre. Elmondása szerint erre azért volt szükség, hogy kellő likviditás álljon rendelkezésére, ha a Twitter felvásárlására kényszerülne. Amennyiben nem kerülne sor az akvizícióra, akkor a jövőben vásárolna vissza részvényeket.

Roblox: Továbbra is látszik a gyengélkedés az egész játékiparban, így a Roblox jelentése is kellemetlen meglepetéseket tartogatott a befektetők számára. Bevételsoron elmaradt a várakozásoktól, valamint a tavalyi eredményeket sem sikerült elérnie ezzel a társaságnak. Részvényenként 30 centes veszteséget könyvelhetett el a cég, amely több a konszenzus 21 centes várakozásától. Már több nagyobb cég is jelezte, hogy visszaesést látnak a játékszegmensekben, így ez érzékenyen érintette a Robloxot is, amely 17 százalékot esett a zárást követően.

Coinbase: Nem zárt erős negyedévet a kriptotőzsde, így rekord negyedéves veszteséget ért el ebben az időszakban, valamint az előrejelzések sem lettek túl erősek. A havi aktív felhasználók száma is tovább csökkent, továbbá a kereskedési volumen is elmaradt a várakozásoktól, azonban az elmúlt időben a Bitcoinnal való kereskedés kicsit fellendült. Az egész évre vonatkozólag átlagosan 7 és 9 millió közötti havi aktív felhasználóval számol a menedzsment, az elemzők 8,7 milliós átlaggal számolnak. Már a tegnapi kereskedés közben is 10 százalék feletti esést produkált a részvény, míg zárást követően további 5 százalékot esett az árfolyam.

Kriptodevizák: Gyenge teljesítményt produkáltak tegnap a nagyobb kriptodevizák, így a Bitcoin sem tudott nagy lendületet venni, ismét 23 ezer dollár alá esett az árfolyama. Pozitívum, hogy továbbra is az 50 napos mozgóátlag felett tartózkodik. Egyelőre ma reggel sem találja az erőt a Bitcoin, látható, hogy egy kicsi megtorpanás jellemzi a nemzetközi piaci hangulatot, így egyre jobban közelíti a mozgóátlagot az árfolyam.

Magyar Telekom: A negatív hatások mellett is stabil a Magyar Telekom. A bevételek éves alapon a várakozásainkhoz és az elemzői konszenzushoz képest is erősebben növekedtek, így összességében az árbevétel és a bruttó fedezet növekedése miatt az adózott eredmény is kevésbé esett vissza. Az adóhatások azonban láthatóan jelentős hatással vannak a profitabilitásra, a tovább javuló bevételek azonban pozitívumot jelentenek. Kérdés azonban, hogy ez elegendő lesz-e a mélypont közelében lévő árfolyam megfordításához a mai nyitáskor.

Elemzés lezárása: 2022.08.10 08:38
Időtartam: N/A
A termék célpiaca: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

10 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2023.11.30 08:40
Amerikai gazdaság, Kína, infláció, kötvényhozamok

Indulásra kész a Wizz Air?

Varga Dániel | 2023.11.29 14:01
Izgalmasan fest a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2023.11.29 08:38
Dollár, nemesfémek, kriptodevizák, gyorsjelentések

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.