EKB: A tegnapi ülésen nem emelt egyelőre kamatot az jegybank, azonban júliusra 25 bázispontos emelést jelentett be Lagarde, az EKB elnöke. Ősszel ennél nagyobb mértékű kamatemelés is érkezhet, míg hosszabb távon az inflációs kilátások irányíthatják a kamatemelés ütemét. Az EKB idénre 7,1 százalékos inflációval számol az Eurózónára vonatkozólag, míg jövőre 3,5 százalékra eshet vissza az áremelkedés üteme, azonban ez is elmarad a jegybanki céltól. A növekedési kilátásokon ismét lefele módosított a jegybank, így idénre 2,8, míg jövőre 2,1 százalékos bővülést prognosztizálnak.

Piacok: A hangulat a tegnapi napon is pesszimista volt a piacokon, az EKB várható szigorítása és a kötvényhozamok további emelkedése nem kedvezett a tőzsdéknek Európában és a tengerentúlon sem. Az európai indexek másfél-két százalék közötti mínuszban zártak. Az Egyesült Államokban kevés részvény tudott felülteljesítő maradni, még az energiaszektor is is gyengén teljesített, pedig az olajárak továbbra is magas szinten tartózkodnak a Brent és a WTI árfolyama is 120 dollár felett. A hangulat ma reggel az ázsiai kereskedésben sem erős a vezető részvényeindexek gyengülést mutatnak, és az európai piacok is mínuszban nyithatnak. 

BUX index: Orbán Viktor ma reggeli beszédében arra utalt, hogy a jelenleg érvényben lévő ármaximálások a háború elhúzódása esetén tovább fennmaradhatnak, mint a jelenlegi határidő. Ez a Mol számára is negatív forgatókönyv lenne, pedig Hernádi tegnap úgy nyilatkozott, hogy júliustól érdemes lenne fokozatosan emelni az árstopot. Tegnap egyébként rossz hangulat volt a magyar piacon, alulteljesített a BUX index, és a technikailag fontos 40 ezer pontos szintet is letörte. A komponensek közül egyedül az Autowallis és a CIG Pannónia tudott érdemben emelkedni.

USA infláció: A befektetők figyelme a mai napon az májusi amerikai inflációs adatra irányulhat. A májusi inflációs adat fontos lehet a Fed kamatemléseinek szempontjából, illetve kérdés, hogy folytatódik-e a tetőzés, azaz a megelőző hónapok óta nem gyorsult-e tovább az infláció az Egyesült Államokban. Az infláció rövidtávon márciusban mutatott tetőzést a 8,5 százalékos szinten, azóta 8,3 százalékra csökkent a mutató és májusban is a várakozások alapján ezen szinten maradhatott az infláció. 

Amerikai munkaerőpiac: A vártnál több munkanélküli segélykérelmet nyújtottak be a múlt héten az Egyesült Államokban. A várakozások 206 ezer kérelemről szóltak, míg a végleges adat 229 ezer új kérelmet mutatott. A tartós kérelmek számában nem látható elmozdulás az egy héttel korábbi adathoz képest.

Mol: Csökkentette a részvényre vonatkozó célárát a Santander elemzője, a korábbi 3400 forintos becslését 3100-ra módosította. Emellett a vételi ajánlás helyett már rövidtávon eladási ajánlást fogalmazott meg a részvényre, amelyre hosszabb távon semleges. Egy nappal korábban pedig még az Erste elemzője optimistábbá vált, így vegyes az elemzői vélemények változása a Molnál. 

OTP: 9520 forintra csökkentette az OTP-re vonatkozó célárát az Autonomous Research. Az elemzőház korábbi célára 12675 forint volt, a mostani vágás így még jelentősebb csökkentésnek felel meg, az új célár pedig alig magasabb a jelenlegi árfolyamnál. Ezzel az egyik legpesszimistább célár érkezett az OTP-re, a konszenzus pedig 14000 forintra módosult. 

Richter: 300 forinttal 9100-ra csökkentette a Biuro Maklerskie elemzője a Richterre vonatkozó célárát, de továbbra is felülteljesítő ajánlás mellett. A Richterre vonatkozó konszenzusos célár viszont még így több mint 33 százalékkal magasabb, 9170 forint.

Tartalom lezárása:2022.06.10 08:40
Időtartam:N/A
Magyar blue chipek: Gyengüléssel indítanak a részvények
KBC Equitas | 2022.06.07 11:29
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Javuló formában a magyar tőzsde is
KBC Equitas | 2022.05.23 11:30
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Megnyugvás a lejtmenet után
KBC Equitas | 2022.05.30 12:08
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Óvatos emelkedéssel indul a hét
KBC Equitas | 2022.05.16 11:50
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Készpénzhegyen ül a Berkshire Hathaway

Varga Dániel | 2024.05.06 14:53
Izgalmasan indította az évet a cég

Magyar blue chipek: Itthon is beindul a jelentési szezon

Varga Dániel | 2024.05.06 11:37
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.06 08:30
Amerikai munkaerőpiac, kötvényhozamok, Berkshire Hathaway