Nemzetközi piac: Az előző hét kedden közzétett októberi inflációs adatot követően még nagyobb erőt mutattak a piacok, azonban a hét második felében már bizonytalanabbá válhattak a piaci szereplők, így a főbb amerikai tőzsdeindexeknél minimális elmozdulások mutatkoztak csupán. Európában viszont kitartott az optimizmus, a német DAX és a francia CAC 40 is két hónapos csúcsra emelkedett a hét folyamán. Ma reggel egyelőre vegyes képet festenek a határidős indexek, így iránykereséssel indíthatják a hetet az európai piacok.
Az amerikai tőzsdék csütörtökön zárva tartanak ünnep miatt, míg pénteken rövidített időre nyitnak ki a piacok a tengerentúlon.
Magyar piac: Gyengélkedtek pénteken a magyar részvények, így a BUX is 1 százalékos eséssel zárta a napot. A blue chipek közül a Mol és a Richter esetében is 1,8 százalék körüli mínusz mutatkozott, a Mol az olajárak emelkedése ellenére gyengélkedett. De az OTP és a Telekom papírja is mínuszos volt, utóbbi már két hete nem tud elszakadni a 610 forint körüli szintektől. Az utóbbi napokban nem tud már kitűnni a magyar piac az európai porondon, de az idei évet vizsgálva továbbra is felülteljesítőnek számít.
Forint: Elgyengült a forint az előző hét vége felé, így múlt hét pénteken az EURHUF árfolyama már a 379-es szint fölé emelkedett. Ezt a hetet viszont már kisebb erősödéssel indította a forint, így a 378-379-es szintek között tartózkodik egyelőre az euróval szemben. A forint kapcsán a holnapi MNB kamatdöntés lehet érdekes esemény, a kamatdöntés mellett a jegybanki kommentárokat is érdemes követni.
Olaj: Pénteken nagyobb visszapattanást produkáltak az olajárak, a befektetők az OPEC+ közelgő ülésére figyelhetnek, hiszen akár a kitermelés visszavágásának meghosszabbítására is egyre nagyobb esély nyílhat. Az elmúlt hetekben enyhült valamelyest a feszültség a piacokon, kínálati oldalról is pozitív hírek érkeztek, hiszen az amerikai készletek szintje is nagy emelkedést mutatott, ez pedig az olajárak mérséklődéséhez vezetett.
ANY Nyomda: Jól teljesített a legutóbbi negyedév során is a Nyomda, így jelentősebb bevételnövekedést tudott elérni ebben az időszakban. Elsősorban az exportbevételek húzták fel a cég eredményeit, az angolai projekt szemmel láthatóan pozitív hatásokat eredményez a vállalat számára. Az év első kilenc hónapja során már 44 milliárd forintos bevételnél jár a társaság, amely a tavalyi időszakhoz képest 8,9 milliárdos növekedésnek felel meg. Emellett az eredmények tekintetében is hasonló javulás látható, az EBITDA mértéke már megközelítette a 7 milliárdot az első három negyedév összesített számai esetében.
Heti makroadatok: Holnap az MNB kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők, a várakozások szerint 75 bázispontos kamatvágást hajthat végre a jegybank. Emellett Európában elsősorban a friss PMI-adatokra lesz érdemes figyelni. Amerikában talán piacmozgató makroadatok nem érkeznek a héten, de a munkaerőpiaci adatokra így is érdemes lehet odafigyelni. A fontosabb makroeseményeket összegyűjtöttük az oldalunkon.
Heti gyorsjelentések: A gyorsjelentési szezon már szinte teljesen lezárult, mindössze néhány nagyobb cég fogja még közzétenni a következő időszakban a negyedéves számait. Holnap zárás után az Nvidia gyorsjelentésére figyelhetnek a befektetők, valamint a HP is közzéteszi a negyedéves eredményeit. A fontosabb gyorsjelentésekkel kapcsolatos várakozásokat az alábbi oldalunkon gyűjtöttük össze.
Jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok