mit kell tudni az osztalékról?

Az elmúlt időszakban rendkívül sok kérdést kaptunk az osztalékfizetéssel kapcsolatban, éppen ezért úgy gondoltuk, körbejárjuk a főbb tudnivalókat a részvényesek jutalmazásának ezen formájával kapcsolatban.

Először is talán azt a kérdést érdemes tisztázni, hogy mi is az az osztalék? A válasz nagyon egyszerű, a vállalatok a megtermelt nyereségüket kétféleképpen használhatják fel. Egyrészt befektethetik saját működésükbe, amivel az egyes projektjeiket tudják finanszírozni, másrészt pedig egyfajta jutalomként kifizethetik a hűséges tulajdonosok számára. Ennek egyik formája az osztalékfizetés, de ezzel közel egyenértékű lépésnek számít a saját részvények visszavásárlása is. Sőt, arra is van példa, hogy egy cég nem pénzzel, hanem saját részvényeinek meghatározott arányú jóváírásával egyenlíti ki az osztalékot (főként Nyugat-Európában).

Mindez azt jelenti, hogy aki a tőzsdén részvényekbe fektet az nem csak az árfolyamok mozgásából profitálhat, hanem az egyes cégek nyereségének felosztásából, azaz adott esetben az osztalékfizetésből is. A kifizetésre kerülő összeget a részvényesek a tulajdoni hányaduk arányában osztják fel. Az osztalék mértékéről általában az igazgatóság/igazgatótanács tesz javaslatot, de a végső döntést a közgyűlés, azaz maguk a részvényesek hozzák meg.

Némi hasonlóság fedezhető fel az osztalékfizető részvények, illetve a kötvények között, hiszen mindkét értékpapír típus nagyjából egy előre meghatározott összeget fizet ki tulajdonosainak éves szinten. Persze azt is látni kell, hogy az osztalékpapírok is a részvények kockázatait futják, azaz kockázatosabb eszközöknek számítanak, mint a kötvények. A befektetők számára mégis fontos lehet a stabil készpénzáramlás. Éppen ezért egy relatíve alacsonyabb kamatkörnyezet arra sarkallhatja a piaci szereplőket, hogy a nagyobb hozammal kecsegtető részvények felé mozduljanak el. Ebben az esetben pedig ideális megoldásnak tűnhetnek az osztalékpapírok.

milyen gyakran fizetnek osztalékot?

Elsősorban az osztalékfizetési kultúrához köthető, hogy egy cég mikor fizeti ki osztalékát. Hazánkban a vállalatok általában az üzleti év végét követő fél évben jó eséllyel kifizetik az osztalékot. Azaz egy Mol, vagy egy OTP osztalékfizetésére legkésőbb júniusban kerül sor. Ráadásul ennek menetéről jó előre közleményt adnak ki, informálva a befektetőket.

Ezzel szemben Nyugat-Európában az a megszokott, hogy a cégek nem várják meg az üzleti év végét, és egy úgynevezett osztalékelőleget fizetnek még az éves rendes osztalékot megelőzően. Persze kivételek itt is vannak. Mindeközben Észak-Amerikában még kifinomultabb az osztalékfizetési kultúra, ugyanis itt az osztalékot negyedéves bontásban adják oda a cégek. Azaz egy évben négy kifizetésben is részesülnek a tulajdonosok, ami tulajdonképp arra sarkallja őket, hogy ha osztalékban gondolkodnak, akkor hosszabb távon fektessenek be.

hasznos tudnivalók a hazai osztalékfizetésről

Az egyik legfontosabb időpont, amivel jó, ha tisztában vagyunk, az maga az osztalék kifizetésének napja (ezt a napot E-vel szokták rövidíteni). Ebből ugyanis alapesetben az is kiszámítható, hogy legkésőbb mikor lehet osztalékért megvenni a részvényt. A számítás rendkívül egyszerű, ugyanis az osztalékfizetés kezdő napjából hét munkanapot kell visszaszámolni (E-7), és máris megkapjuk az utolsó napot, amikor még osztalék fejében lehet részvényt vásárolni. Persze ez csak egy hüvelykujj szabály, aminek a hazai osztalékfizető részvények többsége megfelel, ugyanakkor kivételek itt is akadnak (pl. Graphisoft Park).

osztalékfizetéssel kapcsolatos fontosabb időpontok:

  • E-7 nap: az az utolsó nap, amikor osztalékfizetésre jogosító részvényt lehet vásárolni
  • E-6 nap: az osztalékszelvény levágásának a napja, amikor már csak osztalék nélkül lehet a részvényekkel kereskedni, ekkor már értékesíthetőek a korábban az osztalék gyanánt vásárolt részvények, mivel ezek után már jár az osztalék
  • E-5 nap: a tulajdonosi megfeleltetés napja, amikor is a T+2 napos elszámolás miatt fizikailag is a tulajdonunkba kerül a részvény, így ténylegesen ezen a napon válnak a részvényesek jogosulttá osztalékot kapni
  • E nap: az osztalékfizetés kezdőnapja

 

nagyobb részvények osztalékai - 2024

Amint több információ áll rendelkezésre a 2024-es osztalékokkal kapcsolatban, frissítjük az alábbi táblázatot.

magyar részvények osztalékszelvény leesése osztalék részvényenként (Ft) osztalékhozam
(2024.04.15.; évesített)
ANY Nyomda 2024. 07. 07.* 253* 7,1%
Duna House N/A 124,8 13,0%
Graphisoft Park N/A 0,7 EUR 7,8%
Magyar Telekom 2024. 04. 25.* 44,7* 4,8%
Mol N/A 250 8,2%
Opus N/A 10 2,5%
OTP N/A 535 3,0%
Richter N/A 423 4,5%
Waberer's 2024. 06. 25.* 120* 3,0%
*Közgyűlés megszavazta 
 
európai részvények osztalékszelvény leesése osztalék részvényenként (euró, font) osztalékhozam
(2024.04.11.; évesített)
Adidas 2024. 05. 17. 0,7 0,35%
Allianz 2024. 05. 09. 13,8 5,26%
Anheuser-Busch Inbev 2024. 05. 03. 0,82 1,47%
BASF 2024. 04. 26. 3,4 6,49%
BMW 2024. 05. 16. 6 5,35%
Bnp Paribas 2024. 05. 21. 4,6 6,98%
Credit Agricole 2024. 05. 29. 1,05 7,63%
Daimler Truck  2024. 05. 16. 1,9 4,12%
Danone 2024. 05. 03. 2,1 3,64%
Deutsche Bank 2024. 05. 17. 0,45 3,07%
Deutsche Telekom 2024. 04. 11. 0,77 3,60%
Erste Group Bank 2024. 05. 27. 2,7 6,36%
Intesa Sanpaolo 2024. 05. 20. 0,152 4,62%
Kering 2024. 05. 02. 9,5 2,66%
L'Oreal 2024. 04. 26. 6,6 1,57%
LVMH 2024. 04. 23. 7,5 0,95%
Mercedes-Benz 2024. 05. 09. 5,3 6,99%
Michelin 2024. 05. 22. 1,35 3,83%
Nn Group 2024. 05. 28. 2,08 4,79%
OMV 2024. 06. 05. 2,1 4,75%
Orange 2024. 06. 04. 0,42 4,03%
Raiffeisen Bank International 2024. 04. 09. 1,25 -
Renault 2024. 05. 22. 1,85 3,68%
Rwe  2024. 05. 06. 1 3,17%
Sanofi 2024. 05. 13. 3,76 4,29%
Sap Se 2024. 05. 16. 2,2 1,29%
Schneider Electric 2024. 05. 28. 3,5 1,67%
Societe Generale 2024. 05. 27. 0,9 3,54%
Stellantis 2024. 04. 22. 1,55 6,14%
Totalenergies 2024. 06. 19. 0,79 1,15%
Unicredit 2024. 04. 22. 1,8029 5,31%
Volkswagen 2024. 05. 30. 9,06 7,34%
Vonovia 2024. 05. 09. 0,9 3,56%

forrás: Bloomberg, BÉT (frissítve: 2024.04.15.)