KBC Equitas
2019. augusztus 14. 8:44

Gyorshírek szerda reggel

    

Tegnap délután ismét éles fordulatot vettek a piacok, miután az amerikai külkereskedelmi hivatal bejelentette, hogy néhány kínai termékre elhalasztják a büntetővám kivetését. A közlemény szerint mobiltelefonokra, laptopokra, PC-kre, videójáték vezérlőkre, egyes gyerekjátékokra, monitorokra, valamint egyes cipőkre és ruházati árukra elhalasztják a magasabb tarifák kivetését egészen december 15-ig. Emellett néhány kereskedelmi cikkeket, mint például fagyasztott halakat és baba etetőszékeket, levettek a büntetővámos listáról. Mindennek fejében Kína közölte, hogy újabb kereskedelmi egyeztetésre kerülhet sor két héten belül.

A részvényindexek a hírre felpattantak, az S&P 500 és a DJIA indexek egyaránt 1,5%-ot emelkedtek, míg a Nasdaq Composite 2%-ot menetelt. Az európai indexek közül a DAX 0,6%-ot, míg a CAC 40 1%-ot erősödött. Az optimista befektetői hangulat a mai ázsiai kereskedésre is átgyűrűzött, az indexek 0,5-1%-os pluszban álltak. A hangulatot a vártnál gyengébb kínai ipari termelési adat sem tudta elrontani. Az adatközlés szerint az ipari termelés júliusban a várt 5,9% helyett 4,8%-kal bővült, amely egyúttal visszaesés a június 6,3%-os értékhez képest. A határidős árazások alapján enyhe pluszban nyithatnak az európai tőzsdék.

 Az RWE ma piacnyitás előtt tette közzé az első féléves eredményeit. Az egyszeri tételektől megtisztított EBITDA közel 20%-kal 1,37 milliárd euróra emelkedett, míg a tisztított adózott eredménye 683 millió euróról 914 millió euróra javult. A közműcég megerősítette korábbi éves előrejelzését.

A javuló hangulat ellenére a magyar részvények lemaradónak bizonyultak, a BUX index 0,4%-os mínusszal zárt. A részvények közül az OTP közel 6 milliárd forintos forgalom mellett stagnált, míg a Richter és a MOL alacsonyabb forgalom mellett esett rendre 0,5%-ot és 1%-ot. A Magyar Telekom sem tudta tartani magát, a négy blue chip közül a Telekom teljesített a leggyengébben és az árfolyam 1,2%-ot gyengült. A kisebb papírok közül a 4iG emelkedett ki, közel 500 millió forintos forgalom mellett több mint 3%-ot menetelt, a Nyomda pedig áttörte az 1300 forintos szintet és ezzel új lendületet kaphat az osztalékfizetési után rés betöltéséhez. A Nyomda izgalmas technikai képére már augusztus elején felhívtuk a figyelmet.

Nem csak a részvénypiacokon voltak izgalmas változások, az olaj és az arany esetében is kisebb fordulat következett be. Az arany a részvénypiacok felpattanásával egyidejűleg indult csökkenésnek, az 1532 dolláros lokális csúcsról 1485 dollárig zuhant az árfolyam, jelenleg is egyelőre 1500 dollár alatt tartózkodik. Tegnapi írásunkban is foglalkoztunk az arannyal, ahol figyelmeztettünk, hogy rövid távon már túlvehették a nemesfémet, ennek ellenére hosszú távon továbbra is optimisták vagyunk. Ellentétes utat jártak be az olajárfolyamok, amelyek tegnap délután erősen felpattantak, ma reggel a WTI 56,5 dollár, a Brent pedig 60,9 dollár.

A makroadatok terén a második negyedéves GDP számok lesznek ma fókuszban. A hazai adat 9-kor érkezik, a korábbi 5,3 százalékos bővülés után egy kis lassulás várható, az elemzők 4,8 százalékos növekedést prognosztizálnak. Az Eurózónából 11-kor érkezik a GDP-adat, a magyarnál jelentősen mérsékeltebb, 1,1 százalékos növekedésre van kilátás, az előző növekedési érték is 1,1 százalék volt.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.