KBC Equitas
2019. június 14. 8:37

Gyorshírek péntek reggel

   

Mérsékelt optimizmus jellemezte tegnap a fejlett részvénypiacokat, bár Nyugat-Európában csak nagyon enyhén emelkedtek a börzeindexek, a DAX 0,4 százalékos teljesítménye már kiemelkedő volt. Az Egyesült Államokban kicsit erőteljesebb növekedés volt, Az S&P 500 és a Dow Jones 0,4 százalékkal, a Nasdaq 0,6 százalékkal emelkedett.

A BUX a nyugati börzeindexekkel ellentétben visszaesett, 0,3 százalék volt a csökkenés. A nagyok közül leginkább az OTP húzta lefele az indexet, a magyar bankpapír 1,2 százalékot csökkent. Egyedül a Richter volt növekvő a blue chipek közül 0,8 százalékkal, a Magyar Telekom viszont 0,8 százalékot, a Mol pedig 0,2 százalékot gyengült. A Mol részvényét egyébként ma lehet utoljára osztalékért megvenni.

A kispapírok közül a Waberer’s tegnap történelmi mélypontjára esett, az 1050 forintot is súrolta az árfolyam, amely végül 1060 forinton zárt. A budapesti tőzsdén az MKB lehet majd érdekes, a legutóbbi hivatalos hírek szerint akár már ma is elindulhat a kereskedés, de az elmúlt napokban azért nem volt nagy pörgés a téma körül a különöző pénzügyi-tőzsdei oldalakon.

Támadás ért két olajszállító hajót az Ománi-öbölben, ez már nem az első agresszió volt az olajszektorban a térségben, az elmúlt hetekben is történt támadás tankerek, vagy olajkutak ellen. A támadókat egyik esetben sem sikerült azonosítani, de az amerikai külügyminiszter szerint Irán állhat a támadások mögött. A régióban a feszültség az Irán elleni szankciók május 1-jei szigorítása óta növekedett meg. Az aggresszió hatására emelkedtek az olajárak, a WTI jelenleg 52,3 dollár, a Brent pedig 61,6 dollár. A fekete arannyal együtt a valódi nemesfém árfolyama is meglódult, ma reggel már 1354 dollárt adnak egy unciáért, így kereskedési ötletünk is egyre jobban áll.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.