KBC Equitas
2019. november 19. 8:31

Gyorshírek kedd reggel

   

Történelmi csúcsra került a BUX! A budapesti tőzsdeindex napközben 43916 pontot is elért, a zárás pedig 43868 ponton volt, amely így 1,1 százalékos emelkedés mellett történelmi zárócsúcs. A blue chipek közül nagy napja volt az OTP-nek, a Molnak és a Richternek is, amelyek bőven 1 százalék fölötti növekedést értek el. A gyógyszergyártóra a Jefferies egyébként 6800 forintra emelte a célárát. A Magyar Telekom és az Opus viszont visszaesett.

AutoWallis: Tegnap reggeli bejelentése alapján a társaság Magyarországra vonatkozóan is elnyerte a Jaguar és Land Rover márkák kizárólagos importőri jogát, ezzel a cég áprilistól már 9 országban lesz jelen a két autómárkával. Vezetőségi kommentek szerint a magyar piac potenciális mérete közel akkora, mint a másik nyolc országé együttesen (amelyekben 2018-ban 1577 autót értékesítettek a két márkából). Az AutoWallis árfolyama tegnap 5 százalékkal emelkedett.

MNB: Ma két órakor hozzák nyilvánosságra a jegybanki kamatdöntést, a 0,9 százalékos irányadó ráta megváltoztatása nagy meglepetést okozna. A 3-kor érkező közlemény lehet esetleg izgalmasabb, kérdés, hogy változik-e az MNB hangvétele, vagy utalnak-e későbbi lépésekre.

Forint: Az MNB kamatdöntés előtt 335 fölé gyengült a forint az euróval szemben, így nagyon közel jár történelmi mélypontjához. Az EURHUF ma reggel 335,4, az USDHUF pedig 302,8.

Indexek: A fejlett részvénypiacokon bizonytalan volt a hangulat, a börzeindexek Nyugat-Európában is az Egyesült Államokban sem mozdultak el jelentősen. A fontosabb gyorsjelentések már lecsengtek, a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban pedig nem volt új lényeges komment, így nem volt egyelőre ami meghatározza az irányt. A mai nyitáskor is csak enyhe emelkedésre van kilátás a határidős indexek alapján.

Találkozó: Tegnap személyes találkozóra került sor Donald Trump, valamint az általa sokat kritizált Jerome Powell Fed-elnök között, amely Trump szerint szívélyes hangnemben zajlott, és széles körben megvitatták a gazdasági témákat.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.