KBC Equitas
2020. február 13. 8:23

Gyorshírek csütörtök reggel

   

Piacok: Pozitív volt tegnap a hangulat a világ tőzsdéin, az ázsiai, az európai és az amerikai indexek is majdnem egy százalék pluszban zártak. Az olaj is több mint 3 százalékot emelkedett, a WTI 51,6 dollár fölé ugrott tegnap, az arany viszont stagnált. Ma reggel az ázsiai piacok kisebb mínuszban vannak, illetve az európai határidős indexek is enyhe csökkenésben, miután a koronavírussal kapcsolatos megbetegedések számítására használt módszer változtatását követően mára jelentőset ugrott a hivatalosan megbetegedettek száma, 60 ezer fölé.

Gyorsjelentések: Ma reggel tette közzé eredményeit az Airbus, melyben a vártnál jobb eredmények mellett egy nagyobb egyszeri bírságról adott számot. Tegnap zárás után jelentett a Cisco, melyben a saját prognózisának megfelelő eredményeket közölt, az árfolyam enyhe mínuszba került zárás után. Ma délután érkezik Kínából az Alibaba jelentése is, amire érdemes lesz figyelni különösen a koronavírussal kapcsolatos kommentek miatt. Ma piaczárás után érkezik még az Nvidia, a Roku és az Arista Networks gyorsjelentése is.

BUX: A BUX lényegében stagnált tegnap. A Richter 2,5 százalékot emelkedett, ezzel 7040 forinton zárt (tegnap egyébként részletesen írtunk a részvénnyel kapcsolatos várakozásainkról). A Mol és az OTP azonban bő 1 százalékkal csökkentek tegnap. A Magyar Telekom minimális mínuszban zárt. Az E.ON Hungária Zrt. tegnap bejelentette, hogy gyakorolja az ELMŰ és az ÉMÁSZ törzsrészvényeire vonatkozó vételi jogát, így azok február végére átadásra kerülhetnek az ELMŰ-ÉMÁSZ integráció lépéseként.

Fed: Jerome Powell Fed-elnök tegnap a szenátus banki bizottsága előtt arról beszélt, hogy egy esetleges recesszióban a Fed agresszív eszközvásárlással és a szóbeli iránymutatás (forward guidance) eszközével igyekezné támogatni a gazdaságot. Ezek az eszközök már jól ismertek a Fed számára, mindkettőt aktívan alkalmazta a pénzügyi válság óta a központi bank, ugyanakkor a kamatvágás mozgástere jelenleg jóval szűkebb, mint az a korábbi recesszióknál megszokott volt.

Makro: Tegnap Eurózóna ipari termelési adatok érkeztek, melyek a vártnál és az előző hónapnál is jóval gyengébb termelési volumenről adott hírt, 4,1 százalékkal csökkentek decemberben év/év alapon. Az év egészében 1,7 százalékos volt a csökkenés 2018-hoz viszonyítva. Ma délután CPI inflációs adatok érkeznek az USA-ból. A várakozások 2,5 százalékos fogyasztói áremelkedésről szólnak január hónapra vonatkozóan a decemberi 2,3 százalék után.

Forint: A forint továbbra is gyengélkedik, különösen a nagyot erősödő dollárral szemben. Tegnap már közel 313 forintot kellett fizetni egy dollárért, ma reggel is ehhez közel tartózkodik az árfolyam. Az euróval szemben is történelmi mélypontig, 340-ig gyengült a hazai fizetőeszköz tegnap. Érdemes lesz figyelni, hogy az MNB lépni fog-e valamit, vagy továbbra is engedi leértékelődni a forintot.

Duna House barométer: A Duna House ingatlanpiaci összefoglalójából kiderült, hogy 2020-ban is erõs volt a vevõi kereslet az év elején, ez azonban a tranzakciók számában egyelõre még nem látszott. Az ingatlanárak tekintetében továbbra is folytatódik az a trend, hogy a panelek ára minimális visszaesést mutat, míg a többi ingatlantípus ára tovább emelkedik. Csökkent viszont a befektetési céllal vásárlók aránya, vidéken pedig 30 százalékra emelkedett az elsõ lakás vásárlók aránya.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.