KBC Equitas
2019. december 5. 8:34

Gyorshírek csütörtök reggel

   

Indexek: Tegnap ismét visszatért az optimista hangulat a fejlett részvénypiacokra miután újra pozitív kommentek érkeztek a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban. Európában a fontosabb börzeindexek közül 1 százaléknál nagyobb mértékben emelkedett a DAX és a CAC is, az Egyesült Államokban pedig fél százalék körüli volt a javulás. A határidős indexek alapján a mai nyitáskor enyhe emelkedésre lehet kilátás.

BUX: Nagyon jó hangulat volt tegnap a budapesti tőzsdén, a BUX 2,4 százalékkal emelkedett. Az OTP pedig új csúcsra tört, 4 százalékos emelkedéssel 14870 forinton zárt, ezzel a jól teljesítő európai bankszektoron belül is kiemelkedő volt. A nagyok közül egyébként másfél százalék mértékben felpattant a Mol és a Richter is. Rosszul teljesített viszont a 4iG, amely közel 7 százalékkal csökkent.

Magyar Telekom: A társaság megállapodott az érdekképviseletekkel, miszerint 2020 első negyedévében 450 fős leépítésre kerülhet sor. A végkielégítéssel kapcsolatos költségek 4,9 milliárd forintot tehetnek ki. A megállapodás alapján a nem vezető beosztású dolgozók bére átlagosan 5 százalékkal növekedhet áprilistól, összességében így is 3 százalék körüli lehet a személyi jellegű költségmegtakarítás 2020-ban (végkielégítésektől eltekintve). Az árfolyam tegnap fél százalékkal emelkedett.

Rába: Vételi ajánlat érkezett a Rába nagy értékű, de jelenleg használaton kívüli győri ingatlanvagyonának egyik elemére. A vételár akár a 2 milliárd forintot is meghaladhatja, és a vezetőség reményei alapján a többi terület értékesítésének is lendületet adhat. Az értékesítésre az áprilisi közgyűlésen még a részvényeseknek is rá kell bólintania. A 2018-as beszámoló alapján az értékesíteni kívánt győri ingatlanvagyon valós értéke 5,3 milliárd lehetett tavaly év végén. Az árfolyam 65 forinttal 1180 forintra emelkedett tegnap.

Makrostatisztikák: A végleges novemberi Markit PMI-adat pozitív meglepetést okozott az Eurózónában, 50,6 volt 50,3 helyett, igaz Franciaországban negatív volt a meglepetés. Az Egyesült Államokból is inkább negatív meglepetések érkeztek, az ISM nem feldolgozóipari index novemberi értéke 53,9 lett, míg a várakozás 54,5 volt. A novemberi adatok szerint pedig mindössze 67 ezer új álláshely jött létre a magánszektorban, az elemzői konszenzus 135 ezer volt.

Olaj: Ma kezdődik Bécsben az OPEC-ülés, ahol többek között dönthetnek a kitermelési kvótákról is. A várakozás szerint minimum fennmaradhat a jelenleg érvényben lévő korlátozás, de akár még tovább is fokozhatják a termeléscsökkentést napi 400 ezer hordóval. Az amerikai olajkészletek jelentősen csökkentek a tegnapi adatok alapján, ez, valamint az OPEC-döntéssel kapcsolatos várakozások serkentették az olajárfolyamok emelkedését. A WTI ma reggel 58,3 dollár, a Brent pedig 63 dollár. Szintén érdekes lehet az olajipar szempontjából, hogy a szaúdi Aramco ma jelenti be a végleges tőzsdei bevezetési árat. Az IPO-ra december 12-én kerülhet sor a rijádi tőzsdén.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.