KBC Equitas
2019. október 10. 8:40

Gyorshírek csütörtök reggel

  

Kereskedelmi tárgyalások: Korábban több negatív jel is érkezett a mai nap újrainduló magas szintű kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban. A muzulmán ujgur kissebség elnyomásában állítólag érintett 28 kínai cég amerikai feketelistára tétele, valamint a hongkongi válság eldurvulása fokozta az aggodalmakat. A kínai fél tegnapi közlése szerint viszont ennek ellenére is van esély legalább egy részleges megállapodás elérésére.

Indexek: A kereskedelmi feszültségek enyhülése megnyugtatta tegnap a piacokat, Európában a DAX 1 százalékkal emelkedett, de a többi fontosabb börzeindex is javult. Az Egyesült Államokban is jelentős emelkedések voltak tapasztalhatóak, legjobban a Nasdaq szerepelt 1 százalékos növekedéssel. A határidős indexek alapján a mai nyitáskor nem várható jelentős elmozdulás. Napközben a brit és az ír miniszterelnök találkozója mozgathatja meg a Brexit kapcsán főként az Európai piacokat, majd a kereskedelmi hírek okozhatnak izgalmakat.

Amerikai infláció: Ma a kereskedelmi tárgyalások mellett az amerikai inflációs számokra is figyelhetünk, az elemzők enyhe gyorsulást jelentő 1,8 százalékos éves pénzromlást várnak szeptemberre vonatkozóan.

BUX: Nagy izgalmak voltak tegnap a budapesti tőzsdén, jókorát zuhant tegnap az Opus, a 4iG és az Appeninn is, az Opus egyenesen több mint 11 százalékot bukott. A háttérben valószínűleg spekulációk állhatnak, fontosabb hír egyik vállalattal kapcsolatban sem érkezett. Nagyot esett az AutoWallis is, a lélektani 100 forintos szint alá esett az árfolyam, közel 8 százalékot süllyedve. A nagyok közül az OTP és a Magyar Telekom is jól szerepelt, így összességében a BUX is emelkedni tudott.

Mol: A Reuters szerint a Mol érdeklődik a Chevron azerbajdzsáni olajmezőben lévő részesedése iránt, mely kétmilliárd dollárt érhet, a magyar társaság ebben szeretne részesedést szerezni, valamint a Kaszpi-tengeren lévő Exxon Mobil részesedés iránt is érdeklődnek. A társaság szlovák leánya felől is hírek érkeztek, a Slovnaft petrolkémiai üzemében végeznek karbantartást, az egység december elején működhet újra teljes kapacitással. A Mol tegnap 0,4 százalékkal emelkedett.

Olaj: A szaúdi olajvállalat, az Aramco bejelentette, hogy november végéig visszaáll a teljes kapacitás (ez nagyjából megfelel a korábbi várakozásoknak), amely a szeptemberi, feltételezhetően iráni eredetű dróntámadás miatt csökkent le. Az Aramco egyébként hamarosan tőzsdére léphet, a vezérigazgató szerint az IPO-tervet a dróntámadás nem érinti. Az olajárak nem mozdultak el jelentősen, a WTI jelenleg 52,5, a Brent pedig 58,2 dollár.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.