KBC Equitas
2018. január 12. 8:45

Ezek a fontos hírek a hét utolsó napján

  

Nagyot ment az euró

Nem volt jó napja az európai piacoknak, leginkább a DAX szenvedte meg a negatív hangulatot. Több mint fél százalékos esésében jelentős szerepe az IT és a telekommunikációs szektorok vesszőfutásának volt. Csütörtökön is jól teljesített azonban az olasz FTSE MIB, 0,6 százalékos emelkedésével rég nem látott magasságokban mozog már az index értéke. A határidős jegyzések alapján ma a pozitív tartományban nyithatnak ki a tőzsdék. A Reuters friss információi szerint mégis megvalósulhat a nagykoalíció az SPD-vel a német kormányban. 

Közel 1 százalékot erősödött az euró dollárral szembeni jegyzése, miután az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyve alapján a befektetők a vártnál bátrabb magatartásra számítanak az eszközvásárlási program kivezetését illetően. Az EKB annyit jelzett, hogy az év elején felülvizsgálja kommunikációját.

Újra jó formában vannak az amerikai indexek, a Dow Jones újfent rekord magasan, 25 575 ponton zárt tegnap, miután a befektetők a gazdasági bővülés gyorsulását várják és egyre pozitívabbak a kezdődő gyorsjelentési szezont illetően is. A S&P 500 is pluszban zárt, főként a tovább emelkedő olajárak nyomán jól telesítő energia szektornak köszönhetően. Makroadatok tekintetében ma a decemberi inflációs és kiskereskedelmi adatokra figyelhetnek a befektetők.

Rekord magas, 275,8 milliárd dolláros kereskedelmi többlettel zárta az évet Kína az USA-val szemben. Tette mindezt annak ellenére, hogy Donald Trump igyekszik minél inkább lejjebb szorítani Kína előnyét. Az ázsiai ország egyébként 7,9 százalékkal növelte exportját és 15,9 százalékkal az importját 2017-ben dollár alapon.

Tovább ütik a Molt

A nap végére jöttek meg a vevők itthon, a BUX 0,3 százalékos pluszban tudta zárni a napot, miután a Mol és a Richter gyengébb teljesítményét ellensúlyozni tudta a másik két blue chip jó teljesítménye. Az OTP 1,4 százalékot emelkedve ismét a 11000 forintos szintek felé halad, míg a Telekom 0,7 százalékos plusszal bőven a 470 forintos szint fölött zárt. Piacnyitás előtt nem sokkal közli a decemberi inflációs adatokat a KSH, mely jelentős hatással lehet a jegybank kamatpolitikájára, s ezen keresztül a forint árfolyamára is.

Új részvényeket vezet be a Nordtelekom, az utóbbi napok sztárpapírja mai nappal 5 millió darab, egyenként 10 forint névértékű dematerializált, névre szóló törzsrészvényt vezet be a tőzsdei kereskedésbe. A részvény egyébként napok óta limittel emelkedik, tegnap pedig közel 50 százalékos pluszban zárt.

Nem tervez további tőzsdei cégekben tulajdonrészt vásárolni a Konzum és a vele összehangoltan eljáró felek, jelentette be tegnap a társaság. A bejelentéssel a kispapírok piacán elindult pletykákra reagálhatott a cég, amik komoly árfolyam emelkedéseket okoztak a napokban. 

Nemzeti tulajdonú mobilszolgáltató jöhet a következő ciklusban, ha a Fidesz nyeri az idei választásokat, jelentette ki Lázár János. Bár korábban nem sikerült az állami mobilszolgáltató létrehozása, nem mondanak le a terv megvalósításáról a jövőben. 

Vállalati hírek

Erősen zárta az évet a Delta Airlines, a légitársaság mind árbevétel, mind eredménysoron az elemzői konszenzus felett teljesített. Előbbi esetében 10,2 milliárd dollárt ért el a várt 10,1 milliárd dollár helyett, míg eredménysoron 9 centtel a konszenzus felett, 96 centet ért el részvényenként. A menedzsment továbbá módosította az idei évre vonatkozó eredményvárakozását, a korábbi 5,35-5,70 dollár közötti papíronkénti értékről 6,35-6,7 dollárra, az adóreformból származó hasznokra hivatkozva. A pozitív hírekre 4,7 százalékot ment a papír.  

Csökkenésről számolt be a finomítói marzsokban az OMV. A negyedik negyedévben 5,68 dollárra csökkent a finomítói marzs a korábbi 7,04 dollárról. A negyedik negyedéves termelés napi 377 hordóra nőtt, a korábbi 341 hordóról. Az eredményekre hatással lehetett a Schwechati finomító 2 hetes leállása októberben, amelyre egy baleset miatt került sor.

Felemás napon vannak túl a Walmart dolgozói, csütörtök reggel a kezdő órabérek 11 dollárra történő emelését jelentette be a cég, mely becslések szerint több mint egy millió dolgozót érinthet pozitívan. Emellett egyszeri bónusz kifizetéséről is döntöttek, amely egyes munkavállalók esetén az 1000 dollárt is elérheti. A hírek utáni jó kedv azonban hamar tovaszállt, miután állítólag az áruházlánc 63 Sams’s Club nagykereskedelmi egységet zárhat be országszerte.

Erős szintekhez tért vissza a Deutsche Bank árfolyama az utóbbi hetekben, ahonnan akár jelentősebb felpattanás is következhet. A technikai kép kedvezően fest, ráadásul egyesülési pletykák is hajthatják az árfolyamot. 

Fordulhat a Deutsche Bank


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.

Adatait az adatkezelési tájékozatónak megfelelően kezeljük, e-mail címét nem adjuk ki harmadik fél számára.