KBC Equitas
2019. november 11. 8:32

Erre figyelünk a héten: S&P 500, gyorsjelentések, GDP

   

Kirobbanó formában van az amerikai S&P 500 index, amely október első hete után múlt héten is történelmi csúcsra tört. Pénteken az index 3093 ponton zárt, amely mindenkori zárócsúcsot jelent, de csütörtök napközben 3098 ponton is volt már az index. A fontosabb nyugati tőzsdéken jellemzően pozitív volt a hangulat, a jelentősebb börzeindex heti szinten nagyot emelkedtek:

  • Dow Jones: 1,2%
  • Nasdaq: 1,2%
  • DAX: 2,1%
  • CAC: 2,2%
  • FTSE 100: 0,5%

A mai nyitáskor a fontosabb börzeindexek azonban enyhe mínuszban nyithatnak.

Optimista várakozások övezik a kereskedelmi tárgyalásokat

A kedvező részvénypiaci hangulatot erősítette, hogy a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban pozitív kommentek érkeztek a múlt héten:

  • Kínai oldalról bejelentették, hogy az amerikai és kínai felek megegyeztek, hogy a kereskedelmi megegyezés fokozatos előrehaladásával párhuzamosan kölcsönösen vezetik majd ki az egymás termékeire kivetett kereskedelmi vámokat.
  • Donald Trump viszont azt mondta péntek délután, hogy ők ebbe még nem mentek bele, habár a kínaiak tényleg kifejezték erre az igényüket. Ez egy picit ronthatja azért a hangulatot.
  • Korábbi Fehér házi nyilatkozatok szerint egyébként az amerikai kormányzat rendkívül optimista egy közelgő megállapodással kapcsolatban.
  • Az amerikai-kínai kapcsolat szempontjából az is kedvező jel, hogy a kínai álláspont szigorodott az amerikai droghelyzetet súlyosbító fentanilt tartalmazó készítményekkel kapcsolatban, ez fontos kérdés az Egyesült Államok számára.
  • Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint, Donald Trump nem fog kivetni pótvámokat az európai autószektorra. Ezzel kapcsolatban szerdáig kell döntenie az amerikai elnöknek.

A héten még tart a gyorsjelentési szezon

Tovább pörgött múlt héten is a gyorsjelentési szezon, több nagyvállalat is izgalmas számokkal rukkolt ki. Főleg Európából érkeztek érdekes jelentések:

A héten is még lesznek gyorsjelentések, az amerikai cégek közül jelent például a Walmart, a NetApp, az Nvidia és a Viacom is. Európában a német cégek közül figyelhetünk az Infineon, a Continental, a Deutsche Post, az RWE, a Linde vagy a Henkel jelentéseire is. De érdekes lehet például a Raiffeisen, vagy a magyar vonatkozású cégek közül a Wizz Air és a Rába is.

A gyorsjelentések mellett is voltak izgalmas vállalati hírek:

  • A Xerox bejelentése szerint felvásárolhatja a HP-t, az ajánlat részleteiről konkrét számok nem derültek ki, de a hírre 10 százalékot emelkedett a HP árfolyama.
  • Hírek szerint november utolsó hetében megkezdheti az Alibaba a hongkongi tőzsdei bevezetését, amely során akár 10-15 milliárd dollár forrást is bevonhat. Így az idei év végén a szaúdi olajcég Aramco mellett egy másik jelentős méretű IPO is összejöhet. Ma egyébként Szinglik Napja van Kínában, amely a Kiber Hétfőnél és a Fekete Pénteknél is nagyobb eseménynek számít, tavaly ezen a napon az Alibaba 30 milliárd dolláros forgalmat ért el, így a mai forgalom is kiemelt jelentőséggel bírhat.
  • Apropó Aramco, a szaúdi olajcég november 17-én kezdheti meg az IPO-t a helyi tőzsdén. Végleges ajánlati ár december 5-én kerül kihirdetésre.

Izgalmas makrostatisztikák érkeznek

Múlt héten közzétették az Eurózóna végleges októberi Markit PMI adatait. Kellemes meglepetést okozva a szolgáltatóipari adat 52,2 lett, míg szintén kedvezően változott a kompozit adat is, mely 50,6 volt októberben. Kínából is pozitív adatok érkeztek, az export és az import adat a vártnál kisebb mértékben esett csak vissza. Jelentősen felgyorsult októberben a kínai infláció, éves szinten 3,8 százalékos volt az árdrágulás, melyet leginkább az élelmiszerárak emelkedése hajthatott.

Az IMF legújabb jelentése szerint Európa gazdasága 2019-ben 1,4 százalékkal bővülhet, amely 2013 óta leglassabb növekedés lenne. A fejlődő európai gazdaságokban azonban így is magasan, 3,7 százalék körül alakulhat a GDP-növekedés.

Ezen a héten is sok izgalmas makrostatisztikára derülhet fény. Több gazdaságból is érkeznek harmadik negyedéves GDP-adatok, többek között az Eurózónából, az Egyesült Királyságból és Japánból is. Holnap érdekes lehet a ZEW index novemberi alakulása az Eurózónában, szerdán pedig az amerikai októberi infláció kerülhet fókuszba.

Nagyot gyengült múlt héten az arany, a nagy részvénypiaci emelkedéssel ellentétesen a nemesfém árfolyama meredeken süllyedt, jelenleg 1464 dollárt adnak egy unciáért. Az olajárfolyamokban jelentős változás nem volt, heti szinten mérsékelt volt a csökkenés. A WTI jelenleg 56,6 dollár, a Brent pedig 61,8 dollár.

Egyhónapos mélypontján a forint

Közzétette a KSH az októberi inflációs adatokat. Éves szinten a pénzromlás 2,9 százalék volt az előző hónapban, amely meghaladja a szeptemberi 2,8 százalékos adatot és a várakozásokat is. A maginfláció szintén magasabb lett, 3,9 százalékról 4 százalékra emelkedett. Átlag feletti mértékben, 5,4 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak, 16 százalékkal drágult a sertéshús (ez a sertéspestis miatt globális jelenség). A szeszes ital és dohányáru kategória továbbra is kiemelkedik, ebben a termékcsoportban éves szinten 8,4, havi szinten pedig 1,1 százalékos volt az infláció. A kis meglepetést okozó inflációs adat várhatóan nem lesz nagy hatással az MNB monetáris politikájára.

Több európai országhoz hasonlóan itthon is lehull a lepel a harmadik negyedéves GDP-növekedéssel kapcsolatban. Az előzetes számokat várhatóan csütörtök reggel teszik majd közzé, a várakozások szerint 4,6 százalékos lehetett a növekedés, mely enyhe lassulást jelentene a korábbi 4,9 százalékos növekedési adat után.

Gyengülésnek indult múlt héten a forint, miután a hazai deviza többször is sikertelenül próbálta áttörni a 328-as szintet az euróval szemben. Az EURHUF egy felpattanással így újra áttörte a 330-as szintet és a 334-et is megközelítette. Az EURHUF ma reggel 333,8, az USDHUF pedig 302,7.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.