KBC Equitas
2019. november 25. 8:30

Erre figyelünk a héten: Kereskedelmi tárgyalások, munkaerőpiac

  

6 hét után egy enyhe csökkenés

Az elmúlt heteket a szinte töretlen emelkedés jellemezte a tőzsdéken, november végéhez közeledve pedig az elmúlt hét volt az első, amikor a főbb fejlett piaci indexek heti teljesítménye negatív volt 6 hét után. A csökkenés mértéke azonban meglehetősen enyhe volt, köszönhetően a pénteken újra optimistává váló hangulatnak:

  • Az S&P 500 múlt héten 0,3 százalékkal csökkent.
  • A Dow Jones 0,5, a Nasdaq pedig 0,25 százalékkal.
  • Európában a DAX 0,6, a CAC 0,8 százalékos mínuszban zárt a heti teljesítményt nézve.

A piacok irányát továbbra is leginkább a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások alakulása, és az erről érkező hírek határozzák meg. Az elmúlt hét elején bizonytalanság volt a kereskedelmi tárgyalások miatt, ugyanis az Egyesült Államok a hongkongi tüntetésre reagálva elfogadott egy törvényjavaslatot, amely Hongkong kereskedelmi státuszának évenkénti felülvizsgálásáról szól, azonban a hét végére Donald Trump ismét optimista hangvételben beszélt az első fázisú megállapodásról Kínával.

A múlt héten kijött GDP-adat alapján a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal bővült a német gazdaság a második olvasatú adatok alapján, amellyel éppen, de elkerüli a recessziót az ország.  Az Eurózónás PMI adatok azonban enyhe optimizmusra adnak okot, Nyugat-Európában javult a feldolgozóipari beszerzési menedzser index, igaz a szolgáltatóipari indexek inkább stagnáltak, illetve enyhén csökkentek. Egyedül Franciaországban mutat még mindig bővülést a mutató.

A nagyvállalatok túlnyomó többsége már túl van a harmadik negyedéves jelentésén. Az eddigi adatok alapján az amerikai nagyvállalatok profitja három év után először csökkent éves összehasonlításban, igaz a visszaesés mérsékelt. A gyenge teljesítmény így is enyhén felülmúlta az előzetes várakozásokat, de a pozitív meglepetés mértéke is elmaradt az első két negyedévben látottaktól. A szektorok közül leginkább az egészségipar volt erős, az energiaszektor pedig folytatta a vesszőfutását.

Az ázsiai piacokon jól kezdődött a hét, ami a tőzsdéket illeti, a várakozások a kereskedelmi megállapodással kapcsolatban pozitívak, illetve a hongkongi választásokon is nagy fölénnyel nyertek a demokrácia párti jelöltek, a többhónapos tüntetéssorozat után. Az eredményekre pedig a hongkongi tőzsde is másfél százalékkal emelkedik.

A pozitív ázsiai zárás Európában is megalapozhatja a jó hangulatot, a határidős indexek alapján fél százalék körüli pluszban tartózkodnak a főbb nyugat-európai indexek.

Múlt héten Christine Lagarde beszélt az európai gazdasági folyamatokról, és kiemelte, hogy az elmúlt időszakban megváltozott a világkereskedelem és erre Európának reagálni kell, és ehhez az egyik út a belső piac megerősítése, valamint a monetáris politikai eszköztár szűkössége mellett a fiskális lazításra is szükség lenne több országban.

Kevés makroadat fog érkezni a héten, de azért fontosak lesznek. Az Egyesült Államokból GDP-adatok érkeznek, de ez a már a második olvasat, így várhatóan nem fog nagy meglepetést okozni. Ezen kívül a lakáspiaci, valamint a munkaerőpiaci adatokra érdemes még figyelni. Németországból pedig az IFO üzleti hangulatindexre, és a fogyasztói árindex alakulására figyelhetünk. A várakozások szerint enyhe növekedés jöhet a hangulatindexben, az infláció pedig 1,2 százalék körül alakulhatott Németországban.

Brexit

Közeledünk a választásokhoz az Egyesült Királyságban, a választási kampány pedig javában zajlik, Boris Johnson többek között 50 ezer egészségügyi dolgozó felvételét, adócsökkentéseket, valamint január 31-ig a kilépés megvalósulását ígéri a választóknak, amennyiben sikerül a Konzervatív Pártnak megnyernie a választást. A Blackrock és a Goldman elemzői szerint Boris Johnson győzelme esetén jelentős felértékelődés várhat a fontra, amely az elmúlt hónapokban is erősödött az euróval szemben, a 0,85-ös szintig.

Kéthavi csúcson az olaj, az aranyár viszont tovább süllyedt

Kéthónapos csúcsra emelkedett az olaj árfolyama, miután a piaci szereplők attól tartanak, hogy az OPEC decemberben meghosszabbíthatja a kitermelés visszafogását. Ezen kívül az olajkészlet adatok csökkenést mutattak, amely szintén az áremelkedést erősíthette. A ma reggeli árfolyamadatok alapján a WTI 57,9, a Brent 63,6 dollár.

Az optimista piaci hangulatban az arany árfolyama már nem teljesít olyan jól, a múlt héten 1462 dollárig csökkent az árfolyam, és a ma reggeli adatok alapján is folytatódhat a csökkenés, mivel az árfolyam már 1460 dollár alatt jár.

Kéthavi csökkenés után emelkedett a GKI konjunktúraindexe

Novemberben újra emelkedett a GKI konjunktúraindexe, azonban ezt megelőzően szeptemberben és októberben csökkent a mutató, és a novemberi adat sem éri el az év eleji és augusztusi szintet. Összességében az üzleti várakozások viszont javultak, amely főként az ipari szektornak köszönhető. A fogyasztói bizalmi index is emelkedett, de alacsonyabb mértékben, mint az üzleti várakozások.

A heti makronaptár kevésbé lesz sűrű, szerda reggel teszi közzé a KSH az októberi munkanélküliségi rátát, amelyre 3,5 százalék a várakozás, illetve pénteken a végleges harmadik negyedéves GDP-adatot is megtudathatjuk, de várhatóan ez már kevés meglepetést fog okozni, a korábbi 5 százalékos előzetes adathoz képest.

Nem változtatott az irányadó kamatrátán a jegybank a múlt heti kamatdöntő ülésen. A döntés nem okozott meglepetést, ahogy a döntés utáni közlemény sem, amelyben az MNB kiemelte a közel 5 százalékos gazdasági növekedést, a javuló nemzetközi pénzügyi piaci hangulatot, valamint a tovább lazuló külső monetáris politikai környezetet.

A forint az MNB döntése után még erősödni tudott, azonban a múlt hét végére újra megközelítette a 335-ös szintet az euróval szemben, a ma reggeli órákban pedig 334,6 szintnél jár az árfolyam. Novemberben a kamatszint is enyhén csökkent, a 3 hónapos BUBOR az októberi 0,21-es szintről november végéhez közeledve 0,18-ig süllyedt. A 10 éves kötvényhozam is tovább csökkent, a 2 százalékos szintről 1,8 százalékra.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.