KBC Equitas
2019. október 7. 8:38

Erre figyelünk a héten: Kereskedelmi tárgyalások, Brexit, infláció

   

Rosszul kezdték az októbert a fejlett részvénypiaci tőzsdeindexek, borús volt a hangulat a múlt héten. Európában a fontosabb indexek 3 százalék körüli mínuszban zártak, az amerikai börzéken viszont a hétvégére feljavult a hangulat, mivel csütörtökön Donald Trump, pénteken pedig Jerome Powell Fed-elnök nyilatkozott pozitívan az amerikai gazdaság állapotáról. Az S&P 500 és a Dow Jones csökkenése így mérséklődött, a Nasdaq pedig pozitívba fordult heti szinten is.

Még mindig messze van a Brexit-megállapodás

Boris Johnson ismertette a brit parlamentnek és az EU-s vezetőknek a kilépéssel kapcsolatos tervét, amelyben az Észak Írországra vonatkozó „backstop”-ot helyettesítené egy kettős határrendszerrel, amelyben az északírek egy speciális kapcsolatban maradnának az EU-val. Michel Barnier, az EU főtárgyalója valamint több uniós vezető szerint azonban még nagyon sok munka van hátra a végleges megállapodásig, amely utalhat arra, hogy az EU nem teljes mértékben fogadta el a brit miniszterelnök javaslatát.

Johnson továbbra is hangoztatja, hogyha nem fogadják el ezt a megállapodást, akkor október végén hard-Brexit jöhet. Habár pénteken nyilvánosságra került bírósági dokumentum szerint eddigi nyilatkozatai ellenére Johnson halasztást kérne az EU-tól, ha nem sikerül október 31-ig megállapodni, erre egyébként törvény is kötelezné. Brit lapok találgatása szerint Johnson úgy kerülné el a hosszabbítást, hogy a törvény szerint benyújtja az erre irányuló kérvényt, de valamelyik uniós országot vétóra veheti rá.

Vámháború itt is, ott is

A WTO jóváhagyása után az Egyesült Államok nem késlekedett, és bejelentette, hogy 7,5 milliárd értékű európai árucikkre fog kivetni vámokat az Airbus szabálytalan EU-s támogatása miatt. Október 18-tól így 10 százalékos vám fogja sújtania repülőgépeket, valamint 25 százalékos vám fog vonatkozni egyéb termékekre, pl. whiskyre, borra vagy sajtokra. Az Európai Unió ugyanakkor bejelentette, hogy kész visszavágni az Egyesült Államoknak, amennyiben kivetik a vámokat.

Donald Trump csütörtöki nyilatkozata sokat segített a piacoknak, az amerikai elnök bejelentette, hogy ezen a héten mindenképp tárgyalóasztalhoz ülnek Kínával, emellett a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban is pozitívnak mutatkozott. A magas szintű tárgyalások holnap kezdődnek el a két fél között. Kisebb aggodalomra adhat viszont okot, hogy míg Trump egy széles körű megállapodást javasol, addig Kína nem szeretne az ipari politikájáról és a vállalatoknak nyújtott állami támogatásokról tárgyalni.

Kínában október 1-jén ünnepelték a Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulóját, emiatt a sanghaji tőzsdén a kereskedés keddtől kezdve szünetelt, és csak holnap fog újraindulni. Hongkongban nem zajlott békésen az ünnepi hét, a tüntetéssorozat egyre erőszakosabbá válik, a rendőrség már éles lőszert is bevetett, több demonstrálót meg is lőttek.

Aggasztó adatok érkeztek a fejlett gazdaságokból

Gyenge makroadatok érkeztek a fejlett piacokról a múlt héten, Európában a német és a brit PMI adatok is alulmúlták a várakozásokat, valamint az Eurózóna mutatója összességében is rosszabb lett. A szeptemberi német infláció az előzetes adat szerint a várt 1,3 százalékosnál is alacsonyabb, 1,2 százalékos lehetett, a jelentős lassulás pedig tovább fokozhatja a recessziós aggodalmakat. Az Egyesült Államokban a szeptemberi ISM szolgáltatóipari index 3 éves mélypontot ütött, minden várakozást alulmúlva. A feldolgozóipari adat még rosszabbul alakult, a várt 50 ponttól elmaradva, 47,8 lett, amely évtizedes mélypontot jelent az ISM PMI-ban. A pénteki foglalkoztatási adatok is meglepetést okoztak, a munkanélküliségi ráta a vártnál alacsonyabb, 3,5 százalék volt szeptemberben (amely 50 éves mélypont), és ezzel együtt a prognosztizáltnál kevesebb, 136 ezer új nem mezőgazdasági állás létesült.

A vártnál gyengébb makroadatok miatt egyre több elemző várja, hogy a Fed már a következő október végi ülésén kamatot csökkenthet, erre az esély most már több mint 90 százalék. Továbbra is érdemes figyelni a Fed-döntéshozók nyilatkozatait ezen a héten, a makrostatisztikák közül pedig az amerikai szeptemberi inflációs adat lehet érdekes (1,8 százalékos éves árdrágulásra van kilátás). Az Eurózónában ezen a héten makroadatok terén nem lesz sok izgalom.

A vállalatokra is érdemes figyelni

Lassan közeleg az őszi gyorsjelentési szezon, múlt héten a Pepsi már egy kifejezetten jó negyedéves gyorsjelentést tett közzé. Az üdítőital-gyártó bevétel és profitsoron is felülmúlta a várakozásokat, és a menedzsment szerint jó úton jár a cég az éves célok felülteljesítéséhez. Ezen a héten csütörtökön a Delta Airlines negyedéves számaira figyelhetünk, de a nagyobb pörgés csak jövő héten indul majd az amerikai nagybankok jelentéseivel.

Elhalasztják az ősz legnagyobb IPO sztorijának beharangozott WeWork tőzsdére bevezetését, erre idén már nem fog sor kerülni. A közösségi irodákat üzemeltető vállalatnak korábban több tíz milliárd dolláros vállalatértéket is becsültek, az utóbbi időben azonban több érdekes sztori látott napvilágot a céggel kapcsolatban, és fény derült a hatalmas veszteségekre. A cég a dolgozói létszám leépítésével próbálhat költséget faragni. A vállalat kötvényeinek értéke múlt héten rekordalacsony szintre süllyedt. A már tőzsdén lévő nagyvállalatok közül a HSBC is bejelentett létszámleépítést, a költségek lefaragása érdekében a bankcsoport 10000 dolgozótól fog elköszönni.

Itthon az inflációra figyelhetünk

Nagyot erősödött múlt héten a forint a csúcs körüli szintekről. Az EURHUF a 336 közeli szintekről egészen 332-ig jött vissza, ma reggel pedig 332,5-ön cserél gazdát a két deviza. Hasonló volt a trend az USDHUF-nál is, mely 308-ról közel 302-ig csökkent vissza, ma reggel pedig 302,8 az árfolyam.

Itthon az augusztusi kiskereskedelmi adat pozitív meglepetést okozott, az éves szintű bővülés naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalék volt, amely meghaladta az 5,6 százalékos várakozást. Főleg az iparcikk jellegű vegyes árutermékek forgalma növekedett (12 százalékkal). Ezen a héten a szeptemberi inflációs adatokra figyelhetünk, a várakozások szerint a pénzromlás éves mértéke 3 százalékos lehetett, amely további lassulásnak felelne meg.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.