KBC Equitas
2020. január 13. 8:23

Erre figyelünk a héten: Kereskedelmi megállapodás, Közel-Kelet, infláció

   

A múlt héten is az amerikai-iráni konfliktus tartotta lázban a piacokat, több esemény is borzolta a kedélyeket. A hét elején mindenki feszülten az irániak beígért bosszújára várt, amely szerda hajnalban meg is történt, két Irak területén lévő amerikai katonai támaszpont elleni rakétatámadással. Az első ijedelmek után azonban lenyugodtak a kedélyek, a megtorlás előtt figyelmeztetést küldtek az amerikaiaknak, így személyi sérülés nem történt, csak kisebb károk keletkeztek.

A megtorlás lehetett volna sokkal súlyosabb is, az akció után pedig igyekeztek békülékenyebb hangnemet megütni a felek. Trump is optimistán nyilatkozott arról, hogy az irániak visszavettek, katonai csapással most nem is fenyegetőzött, viszont újabb gazdasági szankciókat ígért be a perzsa állam ellen, amelyek a hírek szerint a fémexportra irányulhatnak. A feszültség tehát enyhült, ugyanakkor még közel sincs vége a konfliktusnak, Irán részéről pedig még akár folytatódhat a bosszú.

A szerda hajnali iraki rakétacsapásokat követő feszült időszakban Irán fölött lezuhant egy Boeing repülőgép, 176 utas halálát okozva. Az irániak eleinte technikai hibát jelöltek meg a zuhanás okaként, azonban egyre több jel utalt arra, hogy a gépet lelőhették. Szombaton végül a perzsa állam elismerte, hogy emberi tévedés miatt valóban az ő légvédelmük lőtte ki a gépet. A hétvégén nagyszabású tüntetés is zajlott Teheránban, ahol a legfőbb vezető távozását követelték. Szintén hétvégi esemény, hogy újabb iraki katonai támaszpontot ért rakétatámadás, ahol korábban amerikai egységek állomásoztak. Haláleset nem történt, a támadást pedig egyelőre senki nem vállalta magára.

Az iráni-amerikai konfliktus miatt időnként borúsabb hangulat is uralkodott a részvénypiacokon, összességében azonban jól szerepeltek a fontosabb börzeindexek a múlt héten. Az Egyesült Államokban a Nasdaq 1,8 százalékot is emelkedett heti szinten, de az S&P 500 is közel 1 százalékot javult, hétközben pedig történelmi csúcsra is tört. Európában is összességében nem volt rossz a hét, a német DAX 2 százalékot, a francia CAC index viszont alig mozdult. A ma reggeli nyitáskor nem várható jelentős elmozdulás a határidős indexek alapján.

Lassan lezárulhat a Brexit-dráma

Múlt héten összeült a decemberben megválasztott új brit országgyűlés, ahol kényelmes többséggel elfogadták az EU-val kötött kilépési megállapodást, ezen a héten pedig a Lordok Házában is megtárgyalják a tervezetet. Így szinte biztossá vált, hogy a január 31-es határidőig megvalósulhat a rendezett kilépés, amelyet az év végéig átmeneti időszak követhet.

Boris Johnson múlt héten találkozott az EU vezetőivel, ahol kijelentette, hogy szabadkereskedelmi megállapodást szeretnének kötni az unióval a kilépés után. A január 31-ei kilépést követő 11 hónapos határidőről pedig azt nyilatkozta, hogy nem meghosszabbítható, habár az uniós vezetői nyilatkozatok alapján ilyen kevés idő nem biztos, hogy elegendő a szabadkereskedelmi egyezmény kidolgozására.

Ezen a héten végre pont kerülhet az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás első szakaszának a végére. A kínai kereskedelmi delegáció több napos látogatást tesz a héten Washingtonban, ahol aláírhatják az első részmegállapodást. Donald Trump korábbi Twitter-bejegyzése alapján az aláírás dátuma január 15 lehet.

Sorra érkeztek, érkeznek az inflációs számok

Több meglepetés is érkezett múlt héten az amerikai munkaerőpiacról, az ADP statisztikája szerint decemberben 202 ezerrel emelkedett a fizető álláshelyek száma a magánszférában, ami nagyon erős adat, a várakozás csak 150 ezer volt. A nem mezőgazdasági új munkahelyek száma viszont csalódást okozott, 145 ezer volt a várt 160 ezer helyett. A munkanélküliségi ráta 3,5 százalékon stagnált, ami nem jelent meglepetést.

Az Eurózóna inflációja a várakozásoknak megfelelően 1,3 százalék volt decemberben, így egy enyhe gyorsulás figyelhető meg a fogyasztói árindex változásában. Az infláció a decemberi értékkel 6 hónapos csúcsra emelkedett, de még így is alacsony szinten tartózkodik az EKB által kívánatosnak tartott 2 százalékos szint alatt.

A kínai infláció decemberben is a novemberben tapasztalt 4,5 százalék maradt, mely nyolc éves csúcsnak számít. Legnagyobb mértékben az élelmiszerárak emelkedtek, 17,4 százalékkal, ami elsősorban a sertéspestis miatt elszálló disznóhús-áraknak köszönhető. Előző év decemberéhez képest 97 százalékkal nőtt a sertéshús ára. Ezen a héten kedden az amerikai inflációs számok lehetnek érdekesek, a várakozás decemberre 2,4 százalékra gyorsulhatott a pénzromlás.

Forró volt a helyzet az olajpiacon

A közel-keleti konfliktus az olaj és az arany árfolyamára is jócskán kihatott. Az események alakulása az olaj szempontjából különösen érdekes, a témáról a múlt héten készítettünk egy anyagot. A szerdai rakétatámadás után jelentősen felszöktek az olajárak, utána viszont gyors és nagy korrekció indult, jelenleg már havi mélypontjukon vannak az árfolyamok. A WTI ma reggel 59,1, a Brent pedig 65 dollár.

A menedékeszköznek számító arany és a Bitcoin esetében is izgalmas volt a múlt hét, a szerdai feszült légkörben nagyot mentek az árfolyamok, az arany unciájáért már 1610 dollárt is adtak. Ezt követően azonban csökkenés indult meg, ma reggel az arany 1553 dollár, a Bitcoin pedig 8070 dollár.

Magyarországon is érkeznek az inflációs számok

Orbán Viktor a múlt heti kormányinfón elmondta, hogy a februári évértékelőben fog részletesen beszélni az újabb gazdasági akciótervről. Emellett lesz újabb családvédelmi akcióterv is, melynek keretében a 3 gyermekes anyákra is kiterjesztené az életre szóló szja-mentességet. A magyar euró kapcsán elmondta, hogy Magyarország még erre nem áll készen, illetve hogy 2030-ra a magyar energiatermelés 90 százalékát klímasemlegessé szeretné tenni (a miniszterelnök az atomenergiát is klímasemlegesnek tekinti).

Múlt hét csütörtökön közzétette előzetes negyedéves mérőszámait a Duna House, mely szerint Magyarországon folytatódott a bizonytalanság az ingatlanpiacon, melynek köszönhetően a tranzakciószám és a jutalékbevétel is csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A közvetített hitelek volumene azonban jelentősen bővülni tudott a magyar piacon is.

Elgyengült a forint a múlt héten az euróval és a dollárral szemben is. Az euróval szemben közel 334 forintig, míg a dollárral szemben 300 forintig gyengült a hazai fizetőeszköz ma reggelre. Különösebb hírek nem láttak napvilágot, így a gyengülés továbbra is az alacsony forint reálkamat és a laza monetáris politika mellett kiálló jegybanknak tudható be. Egyébként holnap jön ki a decemberi inflációs adat a KSH-tól, mely a medián várakozások szerint 4 százalék körül alakulhat, ami a novemberi 3,4 százalékról jelentős emelkedést jelentene.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.