KBC Equitas
2019. június 24. 8:30

Erre figyelünk a héten: G20-csúcstalálkozó, infláció, MNB

     

A Fed-elnökre figyeltek leginkább a befektetők…

A hét legizgalmasabb eseménye a szerdai Fed kamatdöntés és az amerikai jegybanki kommunikáció volt. A várakozásoknak megfelelően ebben a hónapban még nem csökkentett kamatot a Fed. A bizottság megosztottnak tűnik, már most volt egy szavazat a kamatvágásra, és az idei esetleges csökkentéssel kapcsolatban sincs egyetértés. Jerome Powell jegybankelnök szerint a Fed érzékeli a növekvő kockázatokat, és szavai szerint valamivel emelkedett a támogató politika szükségességének esélye. A Fed aggódik a 2 százalékos céltól elmaradó infláció, és a csökkenő várakozások miatt is. Bár az üzenet nem egyértelmű, az elemzők már szinte egyöntetűen lazításra számítanak, amelyre már júliusban sor kerülhet, de a várakozások szerint legkésőbb októberben.

Az EKB elnöke, Mario Draghi is okozott izgalmat múlt heti beszédében, bejelentette, hogy amennyiben továbbra sem emelkedik az infláció, akkor készek csökkenteni a kamatokat, vagy újabb eszközvásárlási programba kezdenek. Donald Trump kritikával illette Draghit amiatt, hogy szerinte tudatosan az euró leértékelésére játszik. Az euró valóban gyengült valamelyest a héten, az EURUSD ma reggel az 1,14-es szint közelében jár.

A hét elején kivártak a befektetők a fontosabb bejelentések előtt, de Mario Draghi támogató üzenete és a Fed döntés után felfelé indultak a piacok. A DAX heti szinten 2 százalékot, a párizsi CAC 3 százalékot emelkedett. A tengerentúlon az S&P 500 2,2 százalékot, a Dow Jones 2,4 százalékot, a Nasdaq pedig 3 százalékot javult. Kérdéses viszont, hogy erre a hétre is kitarthat-e a lendület, a határidős adatok alapján a DAX minimális mínuszban nyithat, leginkább a Daimler hétvégi profitcélcsökkentésének hatására.

…de vállalati hírek is okoztak izgalmat…

Rossz hír érkezett a Lufthansa háza tájáról, a német légitársaság lejjebb vágta az idei profitcélkitűzéseit, főként az árversenyre hivatkozva, emiatt 16 százalékkal visszaesett az árfolyama. A hír hatása tompítva a szektor többi vállalatánál is érződött, a Wizz Air például heti szinten 5 százalékkal csökkent.

Habár a céges negyedéves jelentéseket tekintve ezekben a hetekben uborkaszezon van, közbe-közbe így is befuthat egy-egy érdekesebb jelentés. A múlt héten az Oracle közölt a saját tervszámait is felülmúló negyedéves eredményeket, amely az elemzőket és a befektetőket is pozitívan meglepte, az árfolyam 8 százalékkal emelkedett. Ezen a héten is lesz érdekes jelentés, kedden a FedEx, csütörtökön a Nike teszi közzé a negyedéves számait.

… azonban most is Donald Trump viszi el a showt.

Forró volt a levegő múlt héten Irán körül, az Egyesült Államok a perzsa államot vádolta az elmúlt időszakban történt többszöri olajszállító hajók elleni támadással. Az iráni Forradalmi Gárda csütörtökön egy amerikai drónt is kilőtt, melyre egy katonai légicsapás is lehetett volna az amerikai válasz, amit azonban Trump elnök az utolsó pillanatban lefújt, miután megtudta, hogy sok ember halálát okozná az akció. A feszültség az olajárfolyamok szempontjából is kritikus, Irán a Hormuzi-szoros lezárásával fenyegetőzik, amellyel a globális olajkínálat egyharmadát is kiiktathatná a piacról. A feszültség persze az árfolyamokban is tükröződött, a WTI egy hét alatt 9,4 százalékot emelkedett, ma reggel már 57,8 dolláron áll. A Brent árfolyamában kisebb mozgás volt, de azért ennél is sokatmondó az 5,2 százalékos növekedés, a Brent egy hordóját jelenleg 65,4 dollárért adják. Az OPEC tagországok egyébként július legelején üléseznek Bécsben, ahol valószínűsíthető, hogy meghosszabbítják a kitermelés korlátozását a magasabb árak fenntartása érdekében.

A hétvégén tartják Japánban a G20 tagok vezetőinek csúcstalálkozóját, melyen a Donald Trump – Xi Jinping amerikai-kínai elnöki találkozó lehet a legizgalmasabb. Trump korábban erősen presszionálta a kínai elnököt, hogy mindenképpen jöjjön el a találkozóra, az ellenkező esetre még súlyosabb büntetővámokat jelentett be. Az elnöki megbeszélés kulcsfontosságú lépcső lehet a kereskedelmi kiegyezéshez.

Az alternatív eszközök is látványosak, a makroadatok már kevésbé

Múlt héten kitört az aranyláz, a nemesfém árfolyama szokatlan mértékben 4,3 százalékkal emelkedett egy hét alatt, a heti csúcs 1411 dollár volt, amely egyben hatéves rekordot is jelentett. Az emelkedés kereskedési ötletünk szempontjából is pozitív. Ma reggel sem áll rosszul az arany, 1405 dollárt adnak egy unciáért.

Az arany mellett a Bitcoin árfolyama is megiramodott a múlt héten, 17,5 százalékot erősödött heti szinten. Ma reggelre pedig újabb ugrást tapasztalhattak a befektetők, péntekhez képest 8 százalékos emelkedéssel már jóval 10000 dollár fölött, 10700 dollár körül jár a kriptodeviza árfolyama.

A múlt héten nem kényeztették el a makrostatisztikák szerelmeseit, érdekes adat kedden érkezett a ZEW gazdaságkutató intézettől, miszerint az Eurózóna gazdasági hangulatindexe ötéves mélypontra, -20,2 pontra zuhant, mely negatív meglepetést jelentett. Pénteken érkeztek még európai és amerikai pmi adatok, de sok változást nem tükröztek, és nagy meglepetést sem okoztak. Ezen a héten is viszonylag kevés lesz izgalom, ma érkezik az IFO üzleti hangulatindex legfrissebb alakulása Németországból, míg holnap a végleges első negyedéves amerikai GDP adatokat közlik, pénteken pedig az Eurózóna előzetes júniusi inflációs adatára derül fény.

A héten az MNB-n a sor

A múlt héten alig volt esemény a magyar makronaptárban azonban a héten, kedden tartja kamatdöntő ülését az MNB. Az irányadó kamat szintjében továbbra sem várható változás. A májusi infláció 3,9 százalék volt, de a jegybank az áremelkedés mértékében mérséklődést vár, emiatt majd a júniusi inflációs jelentés lesz majd érdekes, amely csak később csütörtökön érkezik. Elemzők szerint az overnight betéti kamatban, esetleg a kiszorítandó likviditás mértékében lehet majd változás.

A héten az MNB-n kívül a negyedéves munkanélküliségi statisztikára, az ipari termelői árak, valamint a keresetek változására figyelhetünk, amely adatokat csütörtökön és pénteken fogja közzétenni a KSH.

Tovább gyengült a forint az euróval szemben, rövid ideig tudott csak 320 környékén tartózkodni, a múlt hetet 322-nél kezdte és péntekre 324-ig emelkedett az árfolyam. Az MNB kamatdöntő ülése lehet majd a héten leginkább hatással az EURHUF árfolyamára.

Gyengült a BUX, izgalmasak a kisebb papírok

A nemzetközi hangulattal ellentétben a BUX index értéke nem tudott emelkedni a héten. A hét eleje ugyan még jól indult azonban elfogyott az erő csütörtökre és péntekre, és összességében fél százalékos mínuszt halmozott fel az index. További csökkenés esetén a 40000 pontos szint kerülhet kilátásba, amely az index 200 napos mozgóátlagánál található. Forgalom szempontjából sem volt annyira erős hét, bár az előző héthez képest 10 milliárd forinttal volt a több a BÉT forgalma, elérve ezzel az 50 milliárdot.

Nagy mozgások voltak a Waberer’s részvényénél, a múlt héten történelmi mélypontjánál is járt a részvény, 922 forinton, azonban onnan gyors felpattanás következett, a hetet pedig 1285 forintnál zárta a papír.

A múlt hét elején bevezetésre kerültek az MKB Bank részvényei a BÉT-re, 1972 forintos árfolyamon, azonban kötés eddig nem történt. Izgalmasan alakult az AutoWallis árfolyama, a múlt héten 136 forintig is emelkedett, végül pedig 117,5 forintnál zárta a hetet.

Újabb nagy összegű megrendelést nyert el a 4iG, amelyről múlt héten tájékoztatott a cég. A részvényben szintén jelentős volt a volatilitás, az ötödölés után 1150 forintig is emelkedett, a múlt héten pedig 1120 forintról 1030-ra csökkent az árfolyam. A társaság vezérigazgatója, Jászai Gellért tovább növelte részesedését a 4iG-ben, és nyilvános vételi ajánlatot is tett a jogszabályoknak megfelelően 676 forintos áron, valamint arról is beszélt, hogy a közeljövőben jelentős felvásárlásokra kerülhet sor.

Beolvad a Konzum az Opusba, ma lesz az utolsó kereskedési nap a Konzum részvényeivel. Ezután július elsejétől fognak szerepelni a tőzsdén a fúzió után létrejött új vállalat részvényei.

A) OTP

Gyengüléssel zárta a hetet az OTP 11750 forinton, ezzel letörte a 12000 forintos támaszt, azonban a 200 napos mozgóátlag még védelmet nyújthat az árfolyam további esése elől, lassan közelít a túladott zónához is a részvény, így ez adhat némi reményt a fordulatra. További meghatározó támaszszint a 11200 forint lenne.Emelkedés esetén először újra a 12000 forintos szint fölé kellene kerülnie az árfolyamnak, felette pedig a 12500-as szint és az 50 napos mozgóátlag jelentene erősebb ellenállást.

Az árfolyam alakulására negatív hatással lehetett, hogy végül nem az OTP vásárolhatja meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát, hanem az NKBM bank. A hét elején megfogalmazott kereskedési ötletünk így mínusz mutat, de az árfolyam még nincs a stop szint közelében.

Az OTP napi grafikonja (2019. 06. 24. nyitás előtt)

B) Mol

A Mol teljesített a leggyengébben múlt héten 5 százalékot esett vissza az árfolyama 3106 forintra. Ezzel letörte a 200 napos mozgóátlagot a Mol, így érdemben romlott a részvény technikai képe. Az osztalékszelvény vágása után tehát a Mol sem tudott emelkedni. A 200 napos mozgóátlag alatt a 3100 és 3050 forint között zóna még támaszt jelenthet az árfolyam.

Új elemzőcég a VTB Capital kezdte el követni a Mol részvényét, és pénteken 3500 forintos célárral tartási ajánlást fogalmaztak meg.

A Mol napi grafikonja (2019. 06. 24. nyitás előtt)

C) Richter

Osztalékszelvény vágása előtt nagyot emelkedett a Richter árfolyama, de a szelvényvágás után sem szerepelt rosszul a részvény, a hetet végül 1,2 százalékos emelkedéssel 5125 forinton tudta zárni.

Eddig azért az 5000 forintos szint megtartotta az árfolyamot, továbbra is az elsődleges támaszt ez a szint jelenti. Azonban az is látszik a részvénynél, hogy tartósan ettől a szinttől nem tud elszakadni. Az utóbbi hetekben az 5200 forint feletti szintek megállították az árfolyam emelkedését.A 200 és az 50 napos mozgóátlag 5400 és 5350 forintnál pedig további ellenállást jelentene az árfolyamnak.

Enyhén pozitív hír, hogy a Cariprazine értékesítését kiterjesztették Latin-Amerikára is, a hatóanyagot tartalmazó Vraylar értékesítése után pedig további royalty bevételre számíthat a Richter. A vállalat bevételeinek kb. 2 százalékát adja a latin-amerikai piac.

A Richter napi grafikonja (2019. 06. 24. nyitás előtt)

D) Magyar Telekom

A múlt héten 420 forint körül oldalazott a Magyar Telekom árfolyama, egyelőre nem látszik vételi erő a részvénynél, a hetet 416,5 forintnál fejezte be a részvény. Egy-egy erősebb nap után újra és újra visszaesett a részvényárfolyam.

Mozgóátlagok szempontjából egy halálkereszt is megjelent a grafikonon, amely további negatív jelzés. Erős támaszként azért a 415 forintos szint még segítheti az árfolyamot. Technikailag még mindig betöltésre vár az osztalékvágás után hagyott rés a grafikonon. Az elsődleges ellenállászónát a 425-430 közötti szintek jelentik, ezek áttörése után kerülhetne sor a 455 és 430 közötti rés betöltésére.

A Magyar Telekom napi grafikonja (2019. 06. 24. nyitás előtt)


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.