KBC Equitas
2019. október 28. 8:27

Erre figyelünk a héten: Brexit, Fed, gyorsjelentések

  

Pörög a gyorsjelentési szezon

Izgalmas hét kezdődik, hiszen a gyorsjelentések mellett a Fed kamatdöntő ülésére is sor kerül a héten, valamint több fontos makroadatra is érdemes lesz odafigyelni. A héttel pedig lezárul az október is, két hónappal az év vége előtt pedig még mindig csúcsközelben tartózkodnak az indexek, a fennálló globális kockázatok ellenére sem láttunk nagyobb piaci esést.

A múlt hét szintén emelkedéssel telt a főbb börzeindexeket nézve:

  • Az S&P 500 a múlt héten 1,2 százalékkal emelkedett,
  • A Nasdaq 1,9 százalékkal, a Dow Jones pedig 0,7 százalékkal.
  • Az európai indexek közül a DAX 2 százalékos plusszal zárta a hetet, a CAC 40 másfél, az FTSE 100 pedig 2,4 százalékos heti emelkedéssel zárt.

Egyelőre Európában viszont még elmaradnak a történelmi és éves csúcsoktól az indexek, kivétel ez alól a párizsi tőzsdeindex, amely ugyan volt már magasabb szinteken a jelenlegi 5700-as szintektől, azonban a záróárakat nézve az 5722-es szint 2007 óta nem látott magasságokat jelent.

Európában még éppen indul a gyorsjelentési szezon, a DAX indexből még csak 4 vállalat tette közzé a gyorsjelentését, amelyek közül a BASF, a Daimler, valamint az SAP a várakozásokat felülmúló eredményről számolt be, míg az MTU Aero Engines bevételekben elmaradt a várttól. A Stoxx 600 index vállalatai közül azonban már 171-en közzétették a gyorsjelentésüket, és az a trend látszódik, hogy a defenzívebb szektorokban azért megmaradt a profit és bevételnövekedés, az energiaszektorban, pénzügyi szektorban viszont jelentősebb a bevétel és profitvisszaesés.

Az európai cégek közül ma reggel jelentett a HSBC, a vállalat profitja pedig a vártnál jobban visszaesett, valamint a profitabilitási célszintjét is visszavágta a bank a kereskedelmi háború és a hongkongi tüntetéssorozat hatásai miatt.

Az Egyesült Államokban már előrébb járunk a gyorsjelentési szezonban, az S&P 500 komponensei közül 201 vállalat jelentett, összességében nézve a vállalatoknál enyhe bevételnövekedés, viszont mérsékelt profitcsökkenés látható. A szektorokat nézve jól teljesít a szolgáltatóipar, az egészségügy, telekommunikáció, valamint a közműcégek.

A technológiai cégek már vegyesen teljesítenek, de a Microsoft erősre sikerült negyedévével pont kivételt jelent. Szintén meglepetésre jól szerepelt az Intel, az Amazon viszont gyengébb negyedévről és romló kilátásokról számolt be. A Tesla viszont alaposan meglepte a befektetőket, miután az előző negyedévben nyereséget ért el a cég. A jelentés után az árfolyam 20 százalékkal emelkedett, és a pénteki napot pedig a 328 dollárnál zárta a részvény. Ezen a héten az AT&T, Alphabet, Pfizer, Mastercard, AMD, GE, Facebook, Apple és az Alibaba jelentéseivel folytatódik a gyorsjelentési szezon.

Kamatot vághat a Fed

A gyorsjelentéseken kívül a Fed október 30-ai kamatdöntő ülése foglalkoztathatja legjobban a piacokat. A várakozások szerint újabb 25 bázispontos csökkentés jöhet, amelynek valószínűségét a Bloomberg 90 százalék körülire teszi. Erre az évre viszont egy kamatcsökkentést vár még a piac, így ha erre a mostani ülésen sor kerül, akkor idén valószínűsíthetően nem lesz több vágás.

A kamatdöntő ülésen kívül az Egyesült Államok GDP és munkaerőpiaci adataira lesz érdemes figyelni, amelyek szempontjából fontos lesz a pénteki nap is, mivel munkaerőpiaci adatok, valamint feldolgozóipari beszerzési menedzser index fog érkezni.

Az Egyesült Államokban csak 1 héttel később lesz óraátállítás, így az amerikai piacok a magyar idő szerint fél 3-kor fognak nyitni. Itthon pedig négynapos hétre készülhetünk, miközben az Egyesült Államokból november elsején is fognak gyorsjelentések érkezni.

Várható a megegyezés a kínai-amerikai kereskedelmi háborúban, Steve Mnuchin és Robert Lighthizer szerint előrelépés történt abban, hogy egy részleges megállapodást véglegesítsen a két ország. Habár ez optimista hangulatot adott a piacoknak, egyelőre még kevés konkrétum tudható a megállapodásból.

Makroadatok szempontjából nem csak Amerikára, hanem Európára is figyelhetünk, mivel a héten jönnek az inflációs adatok az Eurózóna tagországaiból. A várakozások szerint továbbra is nagyon alacsony, a nullához közeli szinten maradhat a fogyasztói árindex változása.

Emelkedett az olaj

Nagy emelkedésen van túl az olaj árfolyama, amely elsősorban a csökkenő amerikai olajkészleteknek köszönhető, de a kilátásban levő OPEC kitermelés csökkentés, valamint a kereskedelmi tárgyalások mind segítették az emelkedést. Az elmúlt héten közel 4 százalékkal emelkedett az olaj árfolyama, a Brent 62 dollár közelébe, a WTI 56,5 dollárra.

A kockázatkerülés viszont látszik például az arany árfolyamán is, amely az 1500 dollár feletti szinteken tartózkodik. A kereskedelmi háborúban egyelőre a tárgyalások ellenére konkrét előrelépések nem történtek, a Fed pedig várhatóan kamatot csökkenthet a héten, ez pedig magasan tarthatja az arany árfolyamát. A ma reggeli órákban az arany árfolyama 1506 dollárnál jár.

Brexit

Boris Johnsonnak nem sikerült megnyernie a parlamenti többséget ahhoz, hogy az Egyesült Királyság október 31-én kiléphessen az EU-ból. Ugyan a Brexit megállapodás jogi kereteit elfogadta a parlament, a teljes megállapodás szövegezését még nem, ahogyan azt sem, hogy milyen menetrend szerint lépjen ki az ország. Az események kezdenek inkább abba az irányba menni, hogy egy második népszavazás kiírása is szóba kerülhessen. A font újra gyengülni kezdett az újra bizonytalanná váló helyzetben, lefordulva az 1,3-as szintről jelenleg az 1,28-as szinten jár a dollárral szemben.

Az EU javasolni fogja a Brexit határidejének az újabb kitolását, várhatóan január 31-éig. Mai napon fognak dönteni a tagországok a halasztásról Brüsszelben. A tervezet alapján viszont akár előbb is kiléphetnek a britek, mint a javasolt január 31-i határidő, amennyiben mindkét fél megegyezik.

Nem volt felminősítés

Az MNB a múlt héten a vártnak megfelelően nem változtatott a monetáris kondíciókon. Ezzel együtt az inflációnál lefelé mutató kockázatokról beszéltek, amit az európai gazdaságból érkező gyengébb adatokkal lehet magyarázni.

A forint árfolyama így szépen erősödött, ebben pedig a javuló nemzetközi hangulatnak is szerepe lehetett. A múlt hetet még 331 körül kezdte az EURHUF, de mostanra már 329-ig erősödött, sőt, a múlt héten 328-nál is járt időközben a devizapár.

Egyelőre stabil a magyar 10 éves kötvényhozam is, maradt 2 százalék közelében. Ezzel nagy változás nem történt, az utóbbi hetekben is a szint körül ingadozott a hozam.

Viszonylag nyugodt hét jön itthon a makroadatok szempontjából, a héten főleg a munkaerőpiac lehet csak érdekes. Kedden majd a munkanélküliségi rátáról tudunk meg többet, itt 3,4 százalékos szintet várnak továbbra is az elemzők. Szerdán pedig a fizetések lesznek fókuszban, a várakozások szerint augusztusban további 10 százalék lehetett az éves bővülés a bruttó béreknél.

Nem tudott meglepetést okozni a Moody’s, a hitelminősítő ugyanis nem változtatta meg Magyarország adósbesorolását, így továbbra az eddigi Baa3-as kategóriában maradt az ország stabil kilátás mellett. A három nagy hitelminősítő közül a Moody’s-nál a legalacsonyabb az ország adósbesorolása, de ennek ellenére sem változtatott a besoroláson.   


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.