KBC Equitas
2020. július 16. 8:32

9 fontos hír ma reggel

   

Piacok: Emelkedtek tegnap a főbb indexek, így Európában 2 százalék közeli pluszban zártak a részvénypiacok, az USA-ban az S&P 500 és a Dow Jones 1 százalék  körül került feljebb, a Nasdaq 100 pedig inkább stagnált. A BUX index is közel 1 százalékos pluszban tudott zárni, a nagypapírok közül pedig a Magyar Telekom és az Opus volt a legerősebb. A határidős DAX index kisebb mínuszban van ma nyitás előtt.

Kínai GDP: A második negyedéves kínai GDP a várt 2,4 százalék helyett, 3,2 százalékkal bővült éves alapon az első negyedéves 6,8 százalékos esést követően. Negyedéves összevetésben ez 11,5 százalékos bővülés, az év első 6 hónapja pedig így csak 1,6 százalékkal esett vissza. Az ázsiai piacok ennek ellenére eséssel reagálnak, a Shanghai Composite 3 százalékot meghaladó mínuszban van ma, de a hongkongi és a japán tőzsdeindex is csökken.

USA makroadatok: Havi összevetésben 5,4 százalékkal bővült az ipari termelés júniusban, ami a várt 4,3 százaléknál jobb lett, bár éves szinten még mindig 11 százalékos visszaesésnek felel meg. Közben a New York Fed jelenlegi ipari termelésre vonatkozó indexe is tovább emelkedett a júniusi 0-ról 17,2 pontra, ami a várt 10 pontnál jobb lett. A várakozásokra vonatkozó index azonban lefordult a júniusi 56,5 pontjáról és 38,4 pontra süllyedt. Ma délután érkeznek a heti munkanélküliségi kérelmekre vonatkozó adatok, amit még érdemes lehet figyelni.

EU járműipar: Az EU-ban még mindig 22 százalékkal a tavalyinál kevesebb új autó regisztráció történt júniusban. Ez ugyan még mindig jelentős visszaesés, már jóval kisebb mértékű az előző havi 52 százalékos zuhanásnál.

EKB kamatdöntés: Ma délután lesz az EKB kamatdöntő ülése, melyen a várakozások szerint nem lesz változtatás sem a meglévő programokon, sem az irányadó kamaton, viszont érdekes lehet a jegybankárok és Christine Lagarde véleménye a gazdaság helyzetével kapcsolatban.

Olaj: Az EIA jelentése szerint 7,5 millió hordóval csökkentek a nyersolaj készletek az USA-ban az elmúlt héten, így a jelenlegi 532 millió hordós készlet 17 százalékkal haladja meg az 5 éves átlagot. Az olaj árfolyam nem sokat változott, a WTI 40 dollár felett jár, a Brent pedig 43 dollár felett. Az előbbinek a 41, az utóbbinak a 44 dolláros szint tűnik erősebb ellenállásnak.

Banki jelentések: A koronavírus-járvány többek között a bankszektornak sem kedvezett az Egyesült Államokban, azonban az amerikai bankok közül az egyik legnagyobb befektetési banki tevékenységgel rendelkező Goldman Sachs profitálni tudott a tőkepiaci környezetnek köszönhetően. Az elemzői várakozásokat jelentősen felülmúlta a bank, a bevételek közel rekordszintre kerültek a negyedév során és a várt 3,78 dolláros egy részvényre jutó profit helyett 6,26 dolláros eredményt ért el a bank. A részvény a jelentésnek köszönhetően pedig folytathatja az emelkedést. Két napja a JP Morgan és a Citigroup is pozitív meglepetést okozott jelentésével.

Légitársaságok: Pár hete írtuk már, hogy a koronajárvány által leginkább sújtott iparág a turizmus, de a légitársaságok a szektoron belül is az egyik legsúlyosabban érintettek, amelyekről tegnap írtunk bővebben, A korlátozások enyhítésével a belföldi turizmus és a rövid távú utazások kezdenek visszatérni a régi kerékvágásba, de ebből a légitársaságok csak kevésbé profitálnak, ráadásul a járvány második hulláma újabb csapást mérhet a gyengélkedő szektorra. A Delta Airlines keddi gyorsjelentése is borús képet fest az iparágra nézve. Viszont a tegnapi pozitív hír a koronavírus-vakcinával kapcsolatban a szektor részvényeinél a piaci átlagnál jóval nagyobb növekedést okozott, az S&P 500 légitársaságok alindexe 10,4 százalékot emelkedett, az American Airlines részvénye pedig 16,2 százalékos emelkedéssel a harmadik legerősebb komponens volt az S&P 500-ban.

Mai gyorsjelentések: Ma nyitás előtt az Abbott Laboratories, a Morgan Stanley, a Bank of America és a Johnson & Johnson jelentésére figyelhetünk Amerikában, de zárás után a Netflix is közzéteszi negyedéves eredményeit.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.