KBC Equitas
2020. június 24. 8:36

9 fontos hír ma reggel

   

Kamatdöntés: Váratlanul 15 bázisponttal csökkentette tegnap az alapkamatot az MNB, erre az elemzők közül senki sem számított. A lépéssel a monetáris lazításon kívül a jegybank szeretné jelezni, hogy az alapkamat igenis fontos szerepet tölt be, és a mostani lépés csak egy finomhangolás, nem jelent kamatcsökkentési ciklust. Az egyhetes betéti eszköz kamatában is csökkenés várható, valamint a hozamgörbe minden pontján szeretne csökkentő hatást elérni az MNB a különböző eszközökkel.

Infláció: A döntés utáni sajtótájékoztatón az inflációról is beszéltek. A koronajárványnak dezinflációs hatásai voltak, így a pénzromlás üteme a toleranciasáv teteje alá süllyedt. Ezzel együtt az adószűrt maginfláció is csökkent. Alapvetően ezek a hatások fennmaradhatnak, így a hazai adószűrt maginfláció is 3,3-3,5 százalék között alakulhat. Az Eurózónában is egy tartósan alacsony inflációs környezetre lehet számítani, mivel a szolgáltatószektorban is egyre kisebb mértékű áremelkedések következhetnek.

GDP: Tegnap a korábbiakhoz képest csökkentette az előrejelzését az MNB a magyar GDP növekedésére vonatkozóan. Eszerint idén 0,3 és 2 százalék közötti növekedés jöhet, ezzel pedig a jegybank prognózisa az egyik legoptimistább a hazai növekedésre. Az előzetes adatok szerint a második negyedévben az első negyedév 2,2 százalékos bővülése után 7 százalékos visszaesés jöhet. A növekedéshez azért a harmadik és a negyedik negyedév jó teljesítménye szüksége lesz. 2021-re 3,8 és 5,1 százalék közötti GDP-növekedést vár a jegybank.

Forint: A hazai deviza már a hét elején elkezdett gyengülni az euróval szemben, a lazítás pedig további gyengítő hatással volt a forintra nézve. A tegnap reggeli 347-es szint után 350 fölé gyengült a kamatdöntés után az árfolyam az euróval szemben. Ezt követően kisebb korrekció történt, és ma reggel is még 350 alatt áll az EURHUF.

Külföldi makroadatok: Júniusi PMI-adatok érkeztek tegnap több gazdaságból is, amelyek pozitív meglepetést okoztak, és hozzájárulhattak a piaci hangulat javulásához. A francia adatok okozták a legnagyobb meglepetést, a feldolgozóipari és a szolgáltatóipari mutató is 50 fölé emelkedett, de a német PMI-adatok is felülmúlták a várakozásokat. Az Egyesült Államokban is komoly javulást mutatnak májushoz képest a PMI-adatok, habár a feldolgozóipari 49,6-es, és a szolgáltatóipari 46,7-es indexértékek enyhén elmaradtak a várakozásoktól. Ma délelőtt a német IFO hangulatindex júniusi alakulására érdemes figyelni, délután pedig az IMF frissítheti világgazdasági előrejelzéseit.

Koronavírus: Az Egyesült Államok déli államaiban továbbra is gyors ütemben terjed a vírus, Kaliforniában, Arizonában és Texasban is a legnagyobb napi új esetszámot regisztrálták. Texas kormányzója tegnap kijelentette, hogy nem vezet be újabb korlátozásokat. Jó hír, hogy Anthony Fauci járványügyi szakértő szerint jó esély van arra, hogy a védőoltás jövő év elejére készen álljon, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy egyes államokban ismét gyorsulva terjed a vírus, és szerinte meg kellene fontolni a gazdasági újranyitás felfüggesztését.

Piacok: A kedvező makroadatoknak is köszönhetően optimista volt tegnap a hangulat a fejlett részvénypiacokon. Európában jellemzően 1 százalék fölötti növekedést realizáltak a börzeindexek, a DAX 2,1 százalékos javulással felülteljesítő volt. A trendbe a BUX is illeszkedett 1,1 százalékos javulással, amit az OTP és a Mol jó teljesítménye is hajtott. Az amerikai piacokon mérsékeltebb volt a növekedés, a három legfontosabb tőzsdeindex fél százalék körüli mértékben került feljebb, közülük a Nasdaq történelmi csúcson is zárt. Ma reggel a koronavírus gyorsuló amerikai terjedése árnyékolhatja be a hangulatot, az európai indexek enyhe mínuszban nyithatnak.

Autóipar: Új prognózist tett közzé az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Becslésük szerint idén 25 százalékkal csökkenhet az EU autópiaca, ekkora éves szintű visszaesést még nem mértek. Ez azt is jelenti, hogy 2013 óta nem látott mértékűre zsugorodhat a piac. Az értékesítések az első öt hónapban egyébként 41,5 százalékkal estek vissza, így az év hátra lévő részében ehhez képest enyhülésre van kilátás.

Wirecard: Nem csitul a botrány a Wirecard körül, tegnap a cég korábbi vezérigazgatóját letartóztatták. A részvény követését egyre több elemző függeszti fel, illetve már 0 eurós célárak is érkeztek. Az árfolyam egyébként tegnap több mint 20 százalékot emelkedett, így korrigált valamelyest a korábbi elképesztő zuhanás után.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.