KBC Equitas
2020. május 11. 8:23

10 fontos hír ma reggel

   

Piacok: Annak ellenére, hogy sorra érkeznek a gyengébb makroadatok a piacokon nem uralkodik pesszimista hangulat és a múlt héten is feljebb kerültek a vezető részvényindexek. Az amerikai részvényindexek viszont egyértelműen felülteljesítők Európával szemben, és továbbra is kiemelkedik a technológiai és az egészségügyi szektor. Múlt héten a Nasdaq 6 százalékkal tudott emelkedni ezzel pedig az év eleje óta az index már ismét emelkedést mutat. A DAX index ennél csak jóval mérsékeltebben 0,4 százalékkal emelkedett múlt héten. A mai napon is folytatódhat az emelkedés, Európában enyhe pluszban tartózkodnak a határidős indexek.

Koronavírus: A hétvégén átlépte globálisan a 4 milliót a regisztrált fertőzések száma, miközben már közel 300 ezer halálos áldozatot szedett a járvány, a vírus már a Fehér Házban Trump környezetében is megjelent. Közben folytatódnak az enyhítések, Boris Johnson brit miniszterelnök is bejelentette, hogy szerdától megteszik az első óvatos lépéseket a korlátozások feloldásában. Dél-Korea viszont a járvány második hullámára figyelmeztet, ismét növekedett a fertőzésszám, és újra bezárták a szórakozóhelyeket, ez figyelmeztető jel lehet a többi országra nézve is.

Olaj: Múlt hét végére megakadt a másfél héten át tartó szárnyalás az olajárakban, az árfolyamok fontos technikai szintekbe ütköztek, és egyelőre új impulzusokra várhatnak a piaci szereplők. A WTI és a Brent sem változott jelentősen, a 24 és a 30 dolláros szinteket tesztelgetik. Az olajpiacról egyébként pénteken írtunk részletesebb elemzést.

Wirecard: 17 százalékos pluszban nyithat a Wirecard részvénye, miután péntek este bejelentette, hogy bővíti felsővezetőinek körét, többek között a Deutsche Börse egyik volt felsővezetőjével. A hírt meglehetősen pozitívan értékelte a piac, azok után, hogy ismét felmerültek kétségek a társaság könyvelésével kapcsolatban, amelyre jelentősen vissza is esett az árfolyam.

Richter: Pénteken jelentett a Richter, amely jól sikerült, és mi is részletesen foglalkoztunk vele. A jelentést követően több elemző is frissítette a célárát, módosítás a JP Morgannél volt, akik optimistábbak lettek, 7900-ról 8200 forintra emelték a célárat, és tartás után vételre ajánlják a részvényt. Az elemzők többsége optimista, habár az árfolyam már közel van a 7193 forintos konszenzushoz.

Eddigi gyorsjelentési szezon: Az amerikai gyorsjelentései szezon a végéhez közeledik, az S&P 500 komponenseinek 87 százaléka már túl van rajta. Az eddigi adatok alapján a legnagyobb növekedést az egészségipar mutatta be, míg a nyersanyagszektor rosszul teljesített. A várakozásokhoz képest viszont már erős volt az olajszektor teljesítménye, a legnagyobb csalódást pedig a pénzügyi szektor okozta (főként a bankok vártnál nagyobb céltartalékolása miatt). Összességében eddig bevételsoron 1 százalékos, míg profitsoron 0,8 százalékos a meglepetés az elemzői konszenzushoz képest, ez utóbbi szokatlanul kismértékű felülteljesítés.

Héten érkező gyorsjelentések: Azért még mindig maradtak érdekesnek ígérkező jelentések az amerikai piacról, ma a turizmus szektorból kaphat a piac új információkat, jelenteni fog a Marriott International, de a sportszergyártó Under Armour számai is izgalmasak lehetnek. Szerdán még a Cisco keltheti fel a figyelmet, pénteken meg az Alibaba tűnik a legérdekesebbnek az amerikai tőzsdei jelentések közül. Európában még távolabb van a finistől a szezon, holnap is még dömping lesz, az Allianz, a Deutsche Post, a Thyssenkrupp, az E.ON és a Vodafone is közzéteszi negyedéves számait, a hét második felében pedig a Commerzbank, a Raiffeisen, a Deutsche Telekom, az RWE és a Wirecard jelentése is érdekes lehet, itthon pedig a Magyar Telekomra helyeződhet majd a fókusz.

Magyar makroadatok: Pénteken érkezik az első negyedéves GDP adat a magyar gazdaságról, az előzetes várakozások alapján pedig negyedéves alapon 1 százalékkal csökkenhetett a GDP, éves alapon pedig a korábbi 4,5 százalékos növekedésről 2,1 százalékra lassulhatott a GDP-bővülés.

EU makroadatok: A német és az eurózónás GDP adatokra figyelhetünk leginkább Európában, amelyek szintén pénteken érkeznek. A Bloomberg konszenzusa szerint viszont Németországban már az első negyedévben 2 százalékkal csökkenhetett éves alapon a GDP, míg az Eurózónában éves alapon 3,3 százalékkal.

USA makroadatok: Az Egyesült Államokból a hét második felében érkeznek fontosabb makroadatok, szerdán a heti munkaerőpiaci statisztikákra figyelhetünk, pénteken pedig a kiskereskedelmi és ipari termelési adatokat tudhatjuk meg április hónapra vonatkozóan, amelyekben várhatóan még nagyobb visszaesésre érdemes készülni, mint márciusban.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.