KBC Equitas
2020. május 5. 8:27

8 fontos hír ma reggel

  

Piacok: Az európai piacokon tegnap nagyobb, 3-4 százalékos mínuszokkal zárták a napot a tőzsdék, a BUX 2 százalékkal került lejjebb. Amerikában ennél kisebb mértékű volt a csökkenés napközben, zárásra pedig pici pluszba fordultak az indexek. A határidős indexek ma nyitás előtt szintén pluszt mutatnak Európában és az USA-ban is.

Koronavírus: Már 3,6 millió fertőzöttről tudunk világszerte, melyből Amerikában 1,2 millió a hivatalosan megbetegedettek száma. A magas bázissal együtt azonban a növekedés üteme is lassul, az USA-ban már csak 2 százalékos volt a növekedés egy nap alatt, ami március óta a legalacsonyabb.

Gazdasági újranyitás: Az USA-ban több állam is lazítani kezd a megszorításokon, Kaliforniában például pénteken lehet újra elkezdeni bizonyos üzletek megnyitását, könyv, ruha és virágüzletek nyithatnak meg. Arizona szintén lazít pénteken, itt bárok és fodrászok is kinyithatnak. Európában már hétfőn lazítani kezdett több ország is, köztük Németország, Olaszország és Görögország is. Franciaország május 11-én kezdheti meg a fokozatos újranyitást.

Makroadatok: Tegnap délután gyári megrendelési adatok érkeztek az USA-ból, ahol hó/hó alapon -10 százalék feletti volt a visszaesés márciusban. Ma délután kereskedelmi mérlegadatok és ISM PMI adatok érkeznek az USA-ból, de PMI adatok az Egyesült Királyságból is érkeznek reggel.

Olaj: Az olajpiacon a texasi szabályozók döntéseire figyelhetünk, hiszen kérdés, hogy elrendelnek-e kötelező kitermeléscsökkentéseket vagy sem. A döntéstől függetlenül azonban már több kitermelő (pl. Diamondback, Exxon, Chevron) is visszavette a kitermelési mennyiséget a kedvezőtlenül alakuló kereslet és olajárak miatt. Az olajárak pedig a kitermeléscsökkentéseknek is köszönhetően elkezdtek emelkedni, a WTI tegnap 22 dollárig ralizott, valamint a Brent árfolyama is 28 dollár felett jár.

Vonovia: Stabil első negyedéves eredményről számolt be a Vonovia a ma reggel közzétett gyorsjelentésében. A német ingatlanfejlesztő bérleti díjbevételei 12 százalékkal emelkedtek, a profit pedig 5 százalékkal. A vállalat viszont enyhén csökkentette előrejelzését, amely alapján idén 3,3-3,8 százalékkal nőhetnek organikusan a bérleti díjak, ez részben a berlini szabályozásnak is köszönhető, valamint a Vonovia kevesebbet tervez költeni ingatlanfelújításra is. A jelentés után várhatóan 2 százalékos pluszban nyithat a részvény.

Infineon: Csökkentette az teljes éves bevételekre vonatkozó előrejelzését az Infineon, amely 5 százalékkal lehet alacsonyabb, a korábbi prognózisnál. A vállalat első negyedéves működési eredménye is enyhén alulmúlta a várakozásokat, a működési eredmény 274 millió euró lett, míg a várakozás 288 millió euró volt. Európában azonban pozitív nyitás várható ezzel együtt pedig az Infineon részvénye is emelkedik nyitás előtt közel 5 százalékkal. Az elmúlt két napban azonban közel 10 százalékkal esett vissza az árfolyam, amely az előzetes pesszimizmusnak is köszönhető volt.

BNP Paribas: Kedvezőtlenül érintették a koronavírus hatásai a BNP-t is, amely a változások miatt szintén nagyobb céltartalékot képzett első negyedéve jelentése alapján, illetve gyengén szerepelt a részvénykereskedési üzletág is. Egyedül a kötvénykereskedési üzletág bevételei tudtak 35 százalékkal emelkedni. A francia bank szerint az adózott eredmény idén 15-20 százalékkal csökkenhet.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.