KBC Equitas
2020. március 12. 8:23

8 fontos hír ma reggel

    

Jegybankok: Ma délután lesz az EKB kamatdöntése, ami fontos esemény lehet. A piac 10 bázispontos kamatvágást és az eszközvásárlási program kétszeresére emelését várja, így havi 40 milliárd euró értékben vásárolhatna értékpapírokat az európai jegybank, melynek már most is többféle eszköz vásárlása megengedett, mint az amerikai jegybanknak. Lagarde tegnap ismételten, ezúttal határozottabban figyelmeztette Európa kormányait, hogy ha nem támogatják meg fiskális lépésekkel a gazdaságot, akkor 2008-hoz hasonló pénzügyi válság is kialakulhat. Jelezte, hogy a jegybank mindent meg fog tenni, hogy támogassa a pénzügyi rendszert, de ez kevés lehet a kormányok segítsége nélkül. Közben a Bloomberg konszenzusa már közel 1 százalékpontos kamatvágást vár a Fedtől a jövő heti ülésre.

Koronavírus: 30 napra betiltotta Trump az USA-ba történő utazást Európából. Emellett a jövedelemadó-mentességre vonatkozó kérésének jóváhagyását várja a kongresszustól, ez segíthetné valamelyest a fogyasztást. A WHO közben világjárványnak minősítette a koronavírust, Olaszország pedig az összes üzletet bezáratta az élelmiszerboltokon és gyógyszertárakon kívül, ami komoly negatívumot jelenthet a hírekben most.

Magyarország: Vészhelyzetet hirdetett a magyar kormány is, határozatlan időre, melynek keretében a 100 főnél nagyobb beltéri, és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények betiltásra kerülnek. Emellett a felsőoktatási intézmények bezárását is elrendelték, az általános iskolák, óvodák és bölcsődék azonban nyitva maradhatnak. Fertőzés gyanúja esetén önkéntes karantént javasol a kormány. A forint némi gyengüléssel reagált a hírre, ma reggel 337-nél jár az EURHUF árfolyama, összességében viszont stabilan tartja magát az utóbbi hetekben a forint.

Indexek: Tegnap estére újra tovább romlott a hangulat, az amerikai indexek 5-6 százalékos mínuszban zártak. Az európai indexek ennél jóval kisebb esést produkáltak, a német és a francia tőzsdeindex fél százalék körüli mínuszban zárt. A BUX 5 százalékot esett tegnap. Ma reggel az ázsiai indexek 2-5 százalék közötti mínuszokat mutatnak, és a határidős DAX index is 5 százalékos esésben van, vagyis az olasz híreket nagyon rosszul fogadják a befektetők. Összességében látszik, hogy a komoly eladói nyomás továbbra sem szűnt meg a piacokon.

Arany, olaj: Az arany azért jól tartja magát, bár az elmúlt két napban csökkent az árfolyama, miután az 1700 dolláros szint megállította az emelkedést. Ma reggel stagnálás látható, 1635 dollárnál jár az árfolyam. Az olaj egy felpattanás után tegnap újra 5 százalékot esett, és ma reggel is mínuszban áll az árfolyam az újabb utazási korlátozok bevezetése után, a WTI árfolyama 32 dollár alatt van. Láthatóan a kereslet csökkenését árazzák a befektetők a múlt heti OPEC+ események mellett.

USA infláció: A várt 2,2 helyett 2,3 százalékos drágulás volt februárban a CPI inflációs adat szerint Amerikában a januári 2,5 százalék után. Ez persze annyira azért nem kulcsfontosságú most az elemzők szerint, sokak szerint pedig a hagyományos makroadatok talán nem is jelentenek most annyira jó tájékozódási pontot a gazdaság alakulását illetően, ugyanis túlságosan visszatekintő adatokat kapnak ebből a befektetők.

OTP: Közel 8 százalékkal esett vissza az OTP árfolyama a tegnapi napon, a negatív nemzetközi piaci hangulatban és a gazdasági kilátások jelentõs romlása az OTP-t is érinti. Ez pedig a bankpapír fundamentumaiban is változást eredményez. A részvény árfolyama ezzel közel 25 százalékkal esett vissza a mindenkori csúcsokról, vagyis az OTP sem tud mentesülni a gyengyébb hangulat alól.

Magyar Telekom: Nagyon gyengén teljesített a Magyar Telekom is a tegnapi kereskedésben, az árfolyam végül 376 forinton zárt, ami újabb 2,4 százalékos mínuszt jelentett a koronavírus miatti negatív következmények árazása miatt. Ezzel korábbi nyitott ötleteink is lezáródtak, az egyik enyhe pluszt, a másik pedig kisebb mínuszt mutat az osztalékokkal együtt a megfogalmazás óta. A Telekom egyébként a mostani szinteken már 6,7 százalék körüli részvényesi juttatási szinten áll, ha a saját részvény vásárlásával is kalkulálunk.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.