2021. január 12. 8:30

7 fontos hír ma reggel

  

Piacok: Kisebb mínuszban zártak az európai és az amerikai tőzsdék tegnap, a múlt heti csúcsok után egy kisebb pihenő következett, amely akár egy kivárás is lehet a közelgő gyorsjelentési szezon miatt. Emellett az Egyesült Államokban egyre bizonytalanabb a politikai helyzet, a demokrata párt ugyanis felelősségre vonási eljárást (impeachment) kezdeményezne az elnök ellen. A politikai kérdések mellett a járványhelyzettel kapcsolatos hírekre is figyelhetnek a befektetők, hétfőn Európában a Moderna vakcináját is elkezdték kiszállítani. Az ázsiai piacokon ma kisebb pluszokat lehet látni, amely segíthet az európai piacokon is, a DAX határidős indexe kisebb pluszban tartózkodik, és nagy változást a többi európai határidős index sem mutat.

BUX: Az OTP vezetésével erősödni tudott a BUX index, igaz a vezető részvények közül csak a bankpapír tudott pluszban zárni. A legnagyobb súllyal rendelkező OTP viszont 2,9 százalékos emelkedéssel zárt, tovább folytatva ezzel az emelkedést, és áttörve a 14000 forintos szintet. Tegnap a régiós bankok sem teljesítettek rosszul, ez pedig az enyhén negatív hangulat ellenére kedvezhetett az OTP-nek.

Impeachment: A demokrata párt az Egyesült Államokban ismét az alkotmányos felelőségre vonási eljárással élt volna Donald Trump ellen, viszont a republikánus képviselőknek egyelőre ezt sikerült megakadályoznia. Az elnök és az alelnök megegyezett abban, hogy a fennmaradó időszakban folytatják a közös munkát, és az alelnök nem fogja alkalmazni az alkotmány 25. kiegészítését, amely a felelősségre vonási eljáráshoz vezet. A kérdésről azonban a mai napon is szavazni fognak, amely arra kényszerítheti az alelnököt, hogy elmozdítsa Donald Trumpot az elnöki pozícióból. Az eddigi események következtében Donald Trump szükségállapotot rendelt el Washingtonban január 24-ig.

Duna House: A korábban január 14-ére összehívott közgyűlés a Társaság döntése alapján a hatályos rendeleteket figyelembe véve nem kerül megtartásra, helyette a decemberben közzétett előterjesztésekről az igazgatóság fog dönteni. A részvényesek számára az igazgatóság 450,5 millió forintos osztalékelőleg kifizetéséről határozhat, amely részvényenként 13,1 forintot jelent.

Fogyasztói bizalom: Kis mértékben nőtt csak a fogyasztói bizalom Magyarországon januárban a GKI felmérése alapján. Decemberben jelentősebb visszaesés volt a mutatóban, viszont januárra a novemberi szintre emelkedett vissza. Az index értéke jelenleg -33,8 pont, amely még mindig jelentősen elmarad a tavaly év eleji értékektől, amikor -10 pont környékén járt az index.

Bitcoin: Közel 30000 dollárig esett vissza a Bitcoin árfolyama, ma reggelre viszont fordulat látszódik az árfolyamban, és erőteljesebb emelkedéssel a 36000 dolláros szint közelébe került. A kriptovalutával együtt a nemesfémeknél is látszódott hasonló mozgás, például az arany és az ezüst árfolyama is a hétfői mélypont után emelkedik.

Évindító elemzés: Óriási meglepetéseket hozott a 2020-as év a tőkepiacokon, a mozgások iránya és mértéke még a legtapasztaltabb befektetőket is meglepte, de végül a részvények jelentős része így is erős maradt. Egy évvel ezelőtt részletesen írtunk a kilátásokról az év, illetve évtized indító elemzésünkben, a részvények egy nagy része pedig várakozásainknak megfelelően nem teljesített rosszul, dacára a koronajárvány miatti negatívumoknak. Az alternatívák azóta sem tűnnek sokkal erősebbnek, viszont a gazdasági kilátások látványosan megváltoztak az egy évvel korábbi állapothoz képest. Mostani évindító nagyelemzésünkben főleg a jelenlegi helyzetre és az éves kilátásokra fókuszálunk, a könnyebb olvashatóság miatt pedig jól elkülöníthető fejezetekre osztottuk a főbb témákat.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.