KBC Equitas
2020. április 22. 15:08

7 fontos hír ma délután

  

Olaj: Reggel óta erősödni tudott az olaj, a Brent 16 dollárról fordult, délután pedig már 20 dollár felett van ismét az árfolyam. A WTI 11 dollár alatt is járt ma, de délutánra 13 dollárig visszaerősödött az árfolyam. Közben a tárolók tovább telnek, az amerikai készletek 13 millió hordóval nőttek a múlt hét folyamán. A hírek szerint Kalifornia partjainál több tucat tankerhajó vesztegel, és összesen a világ napi olajfelhasználásának 20%-át tárolhatják. Délután még további készletadatok érkeznek az USA-ból, ami az árfolyamra is hatással lehet.

Piacok: Az amerikai határidős indexek másfél százalék körüli pluszban tartózkodnak a tegnapi esés után. Ebben az is szerepet játszhat, hogy az olaj erősödni tudott a mai napon, valamint az európai indexek is 1 százalék körüli pluszban tartózkodnak. Az eddigi heti teljesítmény alapján a főbb indexek még mindig csökkenést mutatnak, és egyelőre nem tűnik olyan erősnek a mai emelkedés, hogy az elmúlt napok visszaesését ledolgoznák. A gyorsjelentési szezon pedig tovább pörög, azonban a mai napon inkább vegyes összképet mutatnak a jelentések.

Netflix: Kedvezően alakult a Netflix első negyedéve, az új előfizetők száma a vártnál is jobban emelkedett, az otthoni filmezés pedig látványos növekedést jelenthet a következő negyedévben is. A negyedéves jelentés alapján leginkább az látszik, hogy a vállalat jól tudott alkalmazkodni az utóbbi hónapok kihívásaihoz. A részvényárfolyam viszont várhatóan mínuszban nyithat, igaz az elmúlt napokban erős rali volt a részvénynél, így akár egy korrekciónak is betudható a mozgás.

Texas Instruments: A nagyobb chipgyártók közül a Texas Instruments tette közzé elsőként első negyedéves gyorsjelentését, amely az iparág többi szereplőjének (pl. Intel) közelgő jelentése miatt is fontos. Az első negyedéves számok felülmúlták a várakozásokat, azonban a vállalat előrejelzése már kevésbé optimista, ennek ellenére nagy eltérés a konszenzushoz képest nem volt, így a részvényárfolyam is várhatóan emelkedéssel nyithat. Ami a jelentésben némi pesszimizmusra ad okot, hogy a Texas Instruments szerint a mostani jó eredmény a vevőik átmeneti készletfelhalmozásának köszönhető, májustól azonban a megrendelések visszaesésére lehet készülni.

At&T: A várakozásoktól elmaradó negyedévről és EPS-ről számolt be az AT&T, valamint a koronavírus hatásai miatt a korábbi előrejelzését is visszavonta. A vállalat közel 1 millió TV előfizetőt veszített, ezzel pedig folytatódott az 5 negyedéve tartó negatív trend. A befektetők számára viszont pozitív lehet, hogy az osztalékon nem változtatott a cég, a részvényárfolyam is várhatóan 2 százalék feletti pluszban nyithat.

Makroadatok: Eurózónás fogyasztói bizalmi index adatok érkeznek ma délután április hónapra vonatkozóan. A várakozások szerint a márciusi mínusz 11,6 pontos érték után tovább eshet az index mínusz 20 pontra. Az USA-ból ma jelzáloghitel kérelmekkel kapcsolatos adatok érkeztek, mely 0,3 százalékos csökkenést mutat az előző héthez képest szezonálisan kiigazított alapon. Emellett a csökkenő kamatok miatt óriási kereslet van a refinanszírozó hitelekre, az erre vonatkozó index 225 százalékkal magasabban áll, mint egy évvel korábban, igaz, a múlt héthez képest 1 százalékos itt is a csökkenés.

Forint: Az elmúlt napokban ismét gyengülésbe kezdett a forint, az euróval szemben a 350-es szintről fordult meg az árfolyam, jelenleg pedig 356-nál jár. Az USDHUF 320 forintról emelkedik, és már a 328-as szintet közelíti az árfolyam.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.