Cinkotai Norbert
2017. április 27. 10:58

2018-ra csúszhat a Digi indulása

2018-ra csúszhat a Digi mobilpiaci indulása Magyarországon a román cég tőzsdei bevezetéssel kapcsolatos tegnapi prospektusa alapján. A Telekom számára ez remek hír, a 2017-es célok nagyobb eséllyel teljesülhetnek, és annak is nőtt az esélye, hogy a 2017-es év utáni osztalék végül magasabb lesz 25 forintnál.

2018-ban, vagy még annál is később indulhat csak el a Digi mobilszolgáltatása Magyarországon, derül ki a román cég tegnapi prospektusából. Ez azt jelentheti, hogy a szeptemberi dátum az NMHH oldalán ismét későbbre tolódhat, ami a Magyar Telekom számára lenne pozitívum.

A prospektusban főleg a 31-ik, és a 86-ik oldalon vannak fontos információk. Ebből viszonylag világosan kiderül, hogy 2018, vagy annál is később lehet az indulás ideje, 4G hálózattal megspékelve. A közel 600 oldalas anyagból az is kiderül, hogy a Digi azért elismeri a kockázatokat, és azt, hogy nem biztos a magyar mobilpiaci szegmensben a siker.

A Digitől egyelőre nem érkezett megerősítés a fentiekkel kapcsolatban, de új információ esetén ezt is közöljük majd ügyfeleinkkel. Azt sem lehet kizárni, hogy a Digi a 2018-as indulást arra vonatkozóan érti, hogy akkor lesz majd igazán látványos az ügyfélszerzés, miközben technikailag a hálózatok már szeptembertől működnek majd.

Jól járhat a Telekom

A Digi csúszásával viszont jelentősen nőhet annak az esélye, hogy a 2017-es célkitűzéseket sikerül majd a Magyar Telekomnak túlszárnyalnia. Árbevétel soron 560 milliárd, EBITDA soron pedig 182 milliárd forintos eredményt várt a menedzsment.

  • Az idei árverseny alacsonyabb lehet, noha a Telekom pont a napokban változtatott a díjstuktúráján, felkészülve a negyedik mobilpiaci szereplő érkezésére.
     
  • A Digi viszont csak legfeljebb jövőre szerezhet mobilpiaci előfizetőket. Korábban úgy kalkuláltunk, hogy 2018 végére már 200 ezer előfizetője is lehet a cégnek, de ez már a márciusi csúszással megkérdőjeleződött.
     
  • A Telekom mobilpiaci bevételei így erősebbek lehetnek, és a vezetékes szegmensben is lehet némi pozitív hatás.
     
  • A fair értékre vonatkozóan elmondható, hogy ha megint fél évvel csúszna (pl. 2018 márciusára) a Digi indulása, akkor a cash-flow termelés a közeljövőben még erősebb maradhat. Ez nagyjából 10 forinttal növelné a részvény fair értékét, ami a március eleji 500 forintos fair értékbecslésünkhöz képest már 20 forintos pluszt jelentene. Nyitott kereskedési ötletünkön most nem változtatunk (stop-loss 460 forint), de az osztalék leesése miatt a gyorsjelentés előzetesben felülvizsgáljuk azt.
     

A másik fő kérdés az osztalék. A Telekom menedzsmentje februárban viszonylag világosan jelezte, hogy a 2017-es kockázatokkal teli év  után jövőre is csak 25 forintos lehet az osztalék. Ez a befektetők számára (és számunkra is) csalódás volt, mivel sokan 30-35 forinttal számoltak. A kockázatok viszont részben a Digi várható érkezéséből adódtak, most pedig már akár egy évet is csúszhat a korábbi hírekhez képest a román cég, így van abban némi logika, hogy sokan újragondolják az osztalékról szóló várakozásokat.

A mostani hírek nem jelentenek garanciát egy nagyobb osztalékra, alapesetként mi is 25 forinttal számolunk, de az esélyét növelik a nagyobb kifizetésnek. Arról már korábban beszámoltunk, hogy az eladósodottsági mutatók kapcsán van tér nagyobb osztalék kifizetésére is a jövőben. A kérdés tehát csak az, hogy a menedzsmentnek, és a nagytulajdonos menedzsmentjének van-e erre vonatkozó szándéka.

A közeljövő fontos eseményei:

  1. Telekom gyorsjelentés május 10-én, zárás után (itt akár lehet is utalás az éves célkitűzések, vagy az osztalékterv felülvizsgálatára)
  2. Május 12, osztalék nélküli első kereskedési nap (ex-kupon nap)

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Heti Hírlevelünkre feliratkozva összegyűjtve megkaphatja híreinket, elemzéseinket. Ügyfeleink e mellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.