KBC Equitas
2020. július 23. 15:08

11 fontos hír ma délután

   

Amerikai munkaerőpiac: A koronajárvány és a korlátozások továbbra is jelentősen sújtják az amerikai munkaerőpiacot, a múlt héten 1,42 millió új segélykérelmet nyújtottak be, amely meghaladja az 1,3 milliós elemzői konszenzust, és a megelőző heti adatot is. Így már sorozatban a 18. hete haladja meg az 1 milliót az új segélykérelmek száma.

Twitter: Szépet ralizott a Twitter mióta a hónap elején felhívtuk rá az ügyfelek figyelmét, és az első reakciók alapján a gyorsjelentést is pozitívan fogadják a befektetők, 5 százalékos pluszba emelkedett a részvény nyitás előtt. A második negyedévben nagyot estek a bevételek a vírus és a tüntetések miatti helyzetben ugyanis a hirdetők visszavágták, vagy szüneteltették a hirdetési kiadásokat. Az aktív felhasználók száma azonban óriásit emelkedett a zűrzavaros időszakban, ami hosszú távon javítja a monetizációs lehetőségeket.

Microsoft: Nem látszik a Microsoft bevételeinek növekedési ütemén a koronavírus-válság, azonban a befektetők mégsem maradéktalanul elégedettek a cég eredményeivel.  A szegmenseken belül például lassult a felhőszolgáltatások bevételének növekedési üteme, valamint a vállalat előrejelzése is gyengébb lett a vártnál. Emiatt enyhe mínuszban nyithat a részvény, viszont a meredek emelkedő trend egyelőre sértetlennek tűnik.

Tesla: A vártnál jobb eredményeket és nettó soron profitot hozott a Tesla második negyedéves gyorsjelentése. Bár az árfolyam sokat emelkedett az utóbbi hetekben, így is pozitívan fogadták a befektetők a jelentést, Elon Musk pedig inkább a nagyobb növekedésre, semmint a magas profithányadokra fókuszálna a hírek szerint. A jelentéssel mai elemzésünkben részletesebben is foglalkoztunk.

Légitársaságok: Két nagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines és a Southwest Airlines is közzétette ma délután a gyorsjelentését. Mindkét vállalat negyedéves számai drasztikus visszaesést mutatnak tavalyhoz képest, azonban az alacsony elemzői várakozásokat mindkét cég felülteljesítette a főbb sorokon. Az utasforgalom a negyedév során javuló tendenciát mutatott, azonban júliusban az élénkülés megállt, az egyre fokozódó járványhelyzet miatt. A cégvezetők kommentjei alapján a koronavírus-vakcina széleskörű elérhetővé válásáig nem várható a kereslet visszatérése a járvány előtti szint közelébe se.

Daimler: Remekül fogadták a befektetők a Daimler mai jelentését, amiről reggel is írtunk, és amiről már múlt héten az előzetes számokat is közzétette a cég. Az árfolyam több mint 5 százalékos pluszban áll, és a technikai kép is jól fest, a 200 napos mozgóátlagot törte át látványosan az árfolyam. Kereskedési ötletünk is remekül áll így, május vége óta már 20 százalékot erősödött a Daimler az osztalékot is figyelembe véve.

Gyorsjelentési szezon: A nagy techcégeken és a légitársaságokon kívül is számos vállalat tette közzé ma a gyorsjelentését. Az egyik legnagyobb pozitív meglepetés a Whirlpool, amely több soron is jelentősen felülmúlta az elemzői várakozásokat, és a menedzsment minden szegmensben már élénkülést tapasztal, az éves előrejelzést is felfelé módosították, az árfolyam a nyitás előtti kereskedésben 8 százalékot is emelkedett. Az S&P 500 komponensei közül több mint 20 százalék már túl van a jelentésén, és az eddigiek alapján a negyedévben 16 százalékos EPS-csökkenés és 8 százalékos bevétel-visszaesés látszódik, azonban ezzel is a szokásosnál nagyobb pozitív meglepetést okoztak a cégek az elemzői várakozásokhoz képest. Ma este is még több jelentés érkezik, amelyek közül a legnagyobb figyelem talán az Intelére irányulhat.

Piacok: A pozitív meglepetést okozó gyorsjelentések kedvezően hatnak a piaci hangulatra, ugyanakkor a vártnál rosszabb amerikai munkaerőpiaci adat mérsékelte a kedélyeket. Az európai börzeindexek stagnálnak, vagy mérsékelt, fél százalék alatti pluszokat mutatnak ma napközben, amelybe beleilleszkedik a BUX is 0,3 százalékos emelkedéssel. Amerikában az indikatív árak alapján az S&P 500-ban és a Dow Jones-ban nyitáskor jelentős elmozdulás nem várható, a Nasdaq pedig enyhe pluszban nyithat.

Magyar gazdaság: 10 százalékos lehet a második negyedévben a GDP csökkenése éves alapon, derült ki Varga Mihály szavaiból a Kossuth Rádió reggeli adásában. Az is kiderült Varga szavaiból, hogy 2020-as becslést nézve a korábbi 3 százalékos visszaesés is „egy nagyon optimista” számnak mondható és ezért inkább 5 százalék körüli visszaeséssel lehet majd számolni.

Autowallis: Az Autowallis ma délelőtti bejelentése szerint Horvátországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában is megszerezhetik az Opel importőri jogát a folyamatban lévő tranzakció sikeres lezárását követően. A vállalat vezérigazgatója a cég történetének meghatározó akvizíciójaként titulálta az ügyletet. Az Opel a három érintett országban tavaly 11900 autót adott el.

EURUSD: Látványosan gyengül a dollár az euróval szemben, 1,16 közelében jár már a devizapár árfolyama, ahol utoljára 2018 októberében járt. A dollár gyengeségében szerepe lehet annak is, hogy például a 10 éves kötvényhozam már csak 0,6 százaléknál jár, ami az idei mélypontokat jelenti. Ma egyébként a dollár a forinttal szemben is hónapok után először nézett be 300 alá.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.