KBC Equitas
2020. március 9. 8:29

9 fontos hír ma reggel

     

Olaj: Pénteken befejeződött Bécsben az OPEC+ csúcstalálkozó, amelyen a várakozások ellenére nem sikerült megegyezésre jutniuk a kartelltagoknak a kitermeléscsökkentéssel kapcsolatban. Az OPEC, elsősorban Szaúd-Arábia, hiába akart egy nagyobb csökkentést (napi másfél millió hordós vágást javasoltak), Oroszország semmilyen újabb korlátozásba nem egyezett bele, így a felek nem jutottak egyezségre. A piaci szereplők megállapodásra számítottak így ennek elmaradása hatalmas csalódásnak számított. Közben viszont a hírek szerint a szaúdiak a kitermelést is jelentősen növelnék, ezáltal valódi árháború bontakozhat ki a piacon. Ma reggelre a Brent árfolyama 26 százalékot esett péntekhez képest, ezzel pedig négyéves mélypontra került. A decemberben tőzsdére lépő szaúdi olajvállalat, az Aramco ma reggel limittel esett, ezzel az IPO-ár alá került az árfolyam.

Koronavírus: Péntekre átlépte a regisztrált fertőzöttek száma a 100 ezer esetet globálisan, a ma reggeli adatok szerint pedig 107 ezer körül lehet a vírust elkapók száma közel 3700 haláleset mellett. A járvány terjedése Kínában és Dél-Koreában már lassul, viszont a többi országban egyre gyorsabban terjed. Európán belül továbbra is Olaszországban a legrosszabb a helyzet, ott jelenleg az ország lakosságának negyedét tervezik karantén alatt tartani az északi területeken. Donald Trump pénteken közben egy új 8,3 milliárd dolláros programot jelentett be a koronavírus elleni védekezés érdekében.

Részvénypiacok: Pénteken negatív hangulatban fejeződött be a hét a fontosabb részvénypaicokon, Európa pedig valamelyest alulteljesítette Amerikát. Ma reggel az olajár zuhanórepülésével együtt a piacok is jelentős visszaeséssel indíthatják a napot. A határidős DAX index közel 9 százalék körüli mínuszban jár, és minden szektorban komoly visszaesésekre lehet készülni. Az olajáresést elsősorban az energiaszektor érezheti meg, és az elmúlt két hétben felülteljesítő közművek is jelentősen visszaeshetnek. Az amerikai határidős indexek is a reggelre 5 százalék körüli mínuszba kerültek, vagyis rendkívül gyenge napra lehet készülni a tőzsdéken.

Arany: A kedvezőtlen részvénypiaci hangulatban jól tud szerepelni az arany, a nemesfém árfolyama az 1700 dollárt is átlépte, a ma reggel pedig egy kisebb korrekció után 1680 dollárt adnak egy unciáért. Az látszik tehát, hogy valamelyest menedékeszközként tekintenek az aranyra a befektetők, bár a mai várható mozgások alapján a készpénzt favorizálják a piacon.

Bitcoin: A kriptodeviza viszont nem tud jól szerepelni, az árfolyam ma reggelre 14 százalékot esett péntekhez képest, ezzel a 8000 dolláros támaszt is letörte az árfolyam. Ez látszólag arról árulkodik, hogy a befektetők kerülik a kockázatot, és készpénzbe menekülnek.

Makroadatok: Vártnál erősebb munkaerőpiaci adatok érkeztek pénteken az Egyesült Államokból, a februárban 273 ezer új álláshely létesült a nem mezőgazdasági szektorokban a várt 175 ezer helyett, miközben a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékos volt, az elemzők 3,6 százalékosra számítottak. Ma fontosabb makroadatok nem várhatóak.

Amerikai kötvénypiac: Történelmi mélypontjára zuhant a 10 éves amerikai kötvényhozam, miután a befektetők a biztonságos eszközök felé menekülnek a részvénypiaci és olajpiaci sokk következtében. Ma reggelre egészen 40 bázispontig esett a 10 éves kötvényhozam, és egyre közelebb van a nullához, február közepén még 1,6 százalékon állt.

Európai kötvénypiac: A kötvénypiacon talán még nagyobb pesszimizmus látszik, mint a részvénypiacokon, az amerikai 10 éves hozam mellett a németországi 10 éves állampapír hozama is új mélypontra mínusz 0,85 százalékra esett. Az olasz kötvényhozamok viszont enyhén emelkedésnek indultak, a kétéves kötvények hozama 45, míg a 10 éves kötvényhozam 25 bázisponttal emelkedett meg ma reggelre. Ez pedig az országnál már inkább egy emelkedõ kockázati felárat tükrözhet.

Forint: Relatíve erős volt a múlt héten a forint, pénteken 335 alá is tudott erősödni az euróval szemben. Ma reggel viszont gyengébben kezdte a napot a hazai deviza, az EURHUF újra a 338-as szintet tesztelheti. A dollár eközben gyengül az euróval szemben, így a forint dollárral szembeni teljesítménye erősebb, pénteken 300 alá került az USDHUF, amely ma reggel 295 körül áll.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!
Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.