2012 óta nem látott szintre erősödött az operatív nyereséghányad a Magyar Telekomnál, mivel a vártnál is jobb jelentést tett közzé a cég. Valamennyi soron sikerült megverni a konszenzust, de az éves célok érintetlenek maradtak, ezért csak mérsékelt örömre van oka a befektetőknek. Holnap azért pozitív reakcióra számítunk, és fenntartjuk korábbi kereskedési ötletünket.

pro
  • Valamennyi soron megverte az elemzői konszenzust a jelentés
  • A mobil mellett a vezetékes szegmens is növekedni tudott
  • Az operatív nyereséghányad öt éves csúcson
  • A heti grafikonon fontos támaszoknál jár a részvény
contra
  • Az éves előrejelzés az erős számok ellenére sem változott

Pozitív meglepetést okozott ma esti gyorsjelentésével a Magyar Telekom, a főbb sorokon sikerült megverni az elemzői konszenzust és saját várakozásainkat is a cégnek, az operatív nyereséghányad pedig öt éve nem volt ennyire erős. Ezzel együtt az előrejelzésben nincs változtatás, ami miatt azért mérsékelt örömre van csak ok.

Növekvő bevételek

A bevételek 155 milliárd forintot tettek ki a harmadik negyedévben, ami szépen meghaladja a tavalyi számot. Az elemzők egyébként 150 milliárdra számítottak, tehát ennek kapcsán is pozitív a hír. Azt is látni kell ráadásul, hogy a montenegrói leányt eladták már januárban, csak innen 8,4 milliárd forintnyi bevétel hiányzik tehát, és ennek ellenére is érezhetően erősebbek lettek a számok, ez pozitívum.

Mobilban nagyon erős a Telekom. Elsősorban a készülékértékesítések húzták a számokat, ahol majdnem 4,5 milliárd forinttal volt erősebb a bevétel mint egy éve, de az adatbevételek is jól alakultak, és 3,5 milliárd forintos volt a plusz. Az eszközértékesítési bevételek növekedéséhez a megszűnt hűségprogram kapcsán feloldásra került céltartalék is hozzájárult. A teljes szegmensben közel 7 milliárd forinttal lett magasabb a bevétel a hazai piacon.

A vezetékes szolgáltatásoknál a TV-s bevételek is erősek voltak, 1 milliárd forinttal hoztak többet, mint tavaly, és ezúttal az internetes bevételek is erősek voltak, 300 millió forintos plusszal. Ezzel együtt is látni kell azt, hogy azért a vezetékes szegmens hang része most sem volt jó, 800 millióval volt alacsonyabb a bevétel a negyedévben. Így is kedvező, hogy a vezetékes bevételek 4,2 százalékkal nőttek éves alapon, amire közel két éve nem volt példa.

Az SI/IT bevételek is húzták a Telekomot, de ennek mértéke azért nem volt olyan erős, mint ahogyan arra sokan számítottak. Éves szinten 5 milliárd forintos lett csak a plusz, és 20 milliárd forint alatt maradt a tényleges szám. Ez kedvező, mivel nyereségtartalma ezeknek a bevételeknek nem túl magas, így szerencsés, hogy nem ez húzott most.

Azért profitsoron ebből nem sok látszik

A főbb eredménysorokon is jó a helyzet. Az EBITDA 57,2 milliárd forintra hízott, ami 3,4 milliárd forint plusz a tavalyi számhoz képest, és a várt 51,7 milliárd forintnál is magasabb. Látni kell, hogy a montenegrói operációból hiányzó 2,7 milliárd forint nélkül is jobbak lettek a számok, ez a legfőbb üzenete talán a jelentésnek, ami a piacot is meglepheti, beleértve minket is, és remek hír a befektetőknek. Egyébként látni kell, hogy a tisztított számoknál stagnáló bérköltségek, csökkenő értékcsökkenés, és enyhén növekvő egyéb költségek láthatóak, tehát az operatív költségekkel jól bánt a Telekom, bár a bruttó fedezeti hányadnál már nem ez a helyzet, de ennek hatása azért nem volt annyira erős.

A fentiek miatt a profitabilitás javult, az EBITDA és operatív marzs 36,8 illetve 19,4 százalékra nőtt, Emiatt azért nem meglepetés, hogy a nettó eredmény is nagyot nőtt éves alapon, sikerült elérni a 18,1 milliárd forintot a tavalyi 12,4 milliárd után, jócskán meglepve az elemzőket.

Az eladósodottság tovább csökkent, ez azért fontos az osztalékfizetés szempontjából. Az előző negyedéves 39,1 százalékról 37,4 százalékra csökkent a mutató, bár mivel osztalékfizetés ebben az időszakban nem történt, ezért ez nem akkora meglepetés. Ezzel együtt a 30-40 százalékos célsávban így is bőven benn jár a részvény, ami kedvező hír a befektetőknek.

Az éves célokon most nem módosított a menedzsment, a korábbi 580 milliárd forintos árbevétel, és a 182 milliárd forintos EBITDA cél bőven tarthatónak tűnik a menedzsment szerint, és ezek a negyedéves számok sem nagyon adnak okot a kételkedésre. A vezérigazgató kommentárjában sok szó nem esett a Digi mobilpiaci érkezéséről, ugyanakkor a verseny erősödését azért kiemelte Christopher Mattheisen. A 25 forintos osztalékterv szintén változatlan, de ez azért nem nagy meglepetés.

Fontos szintnél a papír

A fentiek után arra számítunk a holnapi kereskedésben, hogy a részvény folytathatja azt a lassú felértékelődési pályát, amit még a májusi osztalékvágás után kezdett el mutatni. Az emelkedő trendcsatorna továbbra is érvényben van, bár azért azt látni kell, hogy az alsó sáv közelében mozog a papír, és 485 forintnál található egy ellenállás, az 50 hetes mozgóátlag.

Korábbi kereskedési ötletünket továbbra is fenntartjuk, és lassú felértékelődést várunk a papírtól. Emiatt célszintünket továbbra is 500 forinton tartjuk, miközben veszteségvágó megbízás szintjét 435 forinton.

A Magyar Telekom heti grafikonja

Elemzés lezárása: 2017-11-08 18:42
Időtartam: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.