Megemeli az osztalékot 2020-ra a Magyar Telekom, ez a gyorsjelentés legfőbb pontja. Emellett a negyedik negyedéves, és a 2018-as éves számok a várakozásoknak megfelelően nem lettek gyengék, ráadásul azért az idei évben is vélhetően erős lehet a telekomcég. Mindent egybevéve így pozitív másnapi reakciót várunk, de érdemes lehet figyelni a holnapi befektetői prezentációt is.

A legfontosabb, az előrejelzés

27 forintra fogja emelni az éves osztalékot a Telekom a 2019-es üzleti év után, legalábbis egyelőre ez a terve a menedzsmentnek. Mivel a részvény főleg osztalékpapírként van nyilvántartva, ezért főleg erre fognak fókuszálni a befektetők. A piaci szereplők egyébként 25 forintra számítottak a Bloomberg konszenzusa alapján, így ez pozitív meglepetés.

Mi egyébként az elmúlt években azért felhívtuk a figyelmet rá, hogy idővel kicsúszhat (lefelé) az eladósodottsági sávból a Telekom, ha sokáig tartja a 25 forintot, így teljesen váratlanul azért nem ér minket ez a lépés. A tavalyi modellfrissítés során ezt írtuk:

  • „Számításaink szerint ugyanis 2019 végére kiesik majd az eladósodottsági mutató a célként kijelölt 30-40 százalékos sávból, sőt, erre sor kerülhet már 2019 elején, az osztalékfizetés előtt is. A kiszámíthatóságot tehát itt már jó eséllyel fel kell adnia a menedzsmentnek, vagy új célsávot kell deklarálni, vagy nagyon durván megemelni az osztalékot.”

Azt is látni kell, hogy pár hónapja már jelezte a Telekom, hogy változások jöhetnek az osztalékpolitikát illetően. Nyilván fontos látni azt is, hogy eddig a Telekom éven belül nem változtatott a februári kijelentések után, így kérdéses, hogy mennyire lesz egy majd „fix”, amit most bejelentettek. A 27 forint mindenesetre 5,7 százalékos osztalékhozamot jelent a záróár alapján.

Ha már előrejelzés, azt is megtudhattuk, hogy milyen évre számít a vezetés, ebben pedig nagy meglepetések nincsenek. A bevételek enyhén csökkenhetnek 2019-ben, de látni kell, hogy egy éve még 2018-ra vonatkozóan is csak 600 milliárd forintot várt a vezetés, ezt pedig sikerült majdnem 10 százalékkal túlteljesíteni.

Az EBITDA javulhat a várakozások szerint, és 1-2 százalékkal erősödhet. Mivel itt is hasonló a trend az elmúlt éveket nézve (februárban jellemzően alulbecslés), így reálisan akár a 200 milliárd forintot szint közelébe is eljuthat idén a Telekom. Ettől függetlenül a holnapi befektetői eseménynek azért lesz tétje.

Milyen lett 2018, és a negyedik negyedév?

Összességében a vártnak megfelelően erős negyedik negyedéves számokon van túl a Magyar Telekom, miután a bevételek és a főbb profitszámok is az elemzői konszenzushoz közel alakultak. Az árbevétel éves szinten így 8,5 százalékkal nőtt, és az éves célokat is teljesítette a vállalat.

175,1 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekom bevétele a negyedik negyedévben. A teljes 2018-as bevétel ezzel 657 milliárd forintos lett, ami jócskán túlszárnyalja a korábbi 630 milliós menedzsment előrejelzést, és 2017-hez képest is több mint 7 százalékos bővülést jelent.

A trendek összességében változatlanok, az energiapiaci bevételek eltűntek a negyedévből, ez az összehasonlítást több mint 300 millió forinttal rontotta tavalyhoz képest. A macedón leány vállalat viszont jó formában van, és több mint 1,1 milliárd forinttal sikerült javítani a bevételt az országban.

A hazai mobilpiaci bevételek növekedése is dinamikus volt, majd 10 százalékkal sikerült javítani éves alapon a negyedik negyedév során. A bővülés a megszokott forgatókönyv mellett zajlott, a hangalapú bevételek csökkenése mellett a mobilinternet iránti kereslet változatlanul nagyon erős, és a készülékértékesítések bevétele is rendkívül szépen erősödött.

A hazai vezetékes lábnál sincsenek nagy változások, a vezetékes hangbevételek továbbra is erős csökkenést mutatnak éves szinten, míg a TV és internet iránti kereslet erős maradt, és sikerül javítani a bevételeket. Összességében a teljes vezetékes láb, a készülékértékesítésekkel együtt durván 2,5 milliárd forinttal nagyobb bevételt hozott a negyedik negyedévben, mint tavaly.

A növekedés másik nagyobb részét az SI/IT szolgáltatások adták, ahol 10 százalék feletti volt az éves szintű bővülés. Összességében 3 milliárd forinttal sikerült nagyobb teljesítményt elérni, ami a 2018 során látott növekedéseknél valamivel gyengébb, de azért még így is nagyon erősnek számít, és szinte teljesen megegyezik várakozásunkkal.

Javuló profitszámok

A bevételek mellett összességében a költségek sem okoztak csalódást. A főbb tételek kapcsán a változások az alábbiak voltak:

  • A közvetlen költségek több mint 15 százalékkal növekedtek meg, az SI/IT szolgáltatások költsége mellett főleg az egyéb közvetlen költségek ugrottak meg.
  • A személyi jellegű ráfordítások is emelkedtek a vártnak megfelelően, de a mérték nem volt jelentős, csak 4,5 százalékos volt a bérköltségek növekedése.
  • Az értékcsökkenésnél viszont nagyobb ugrás volt tapasztalható, ez pedig az EBITDA számokat ugyan nem, de az üzemi eredményt már jobban elrondította.
  • 3,7 milliárd forintos extra eredménye viszont származott a Telekomnak a székhely értékesítéséből, ez pedig sokat segített az éves növekedésen.

Az EBITDA eredmény ezzel 46,7 milliárd forintra nőtt a tavalyi 42,3 milliárd után, az üzemi eredmény pedig 17 milliárd forintra a tavalyi 14,4 milliárdról. Látni kell viszont, hogy az EBITDA csak enyhén nőtt volna a székházeladás nélkül, míg az üzemi eredmény némileg visszaesést ért volna el.

Mindent félretéve viszont azért nem nagyon panaszkodhat a Telekom, mert a kiemelten fontos éves EBITDA eredmény 192,5 milliárd forintos lett. Ez meghaladta a tavalyi 185 milliárdos szintet, és meghaladta a menedzsment várakozását is, ami 190 milliárd forintos volt. Szépséghiba persze az üzemi eredmény, ez ugyanis a nagyobb amortizáció miatt nagyon minimálisan ugyan, de elmaradt a tavalyi szinttől, ha az egész évet nézzük.

A nettó profit a negyedik negyedévben 7,5 milliárd forintos lett, ami szintén erősebb eredmény a 2017-esnél. A teljes évet vizsgálva persze visszaesést látunk itt 2017-hez képest, de a bázisban a montenegrói leány eladása jelentősen megdobta a nettó profitot, ezt leszámítva pedig szép növekedést láthatnánk.

A fentiek miatt az nem meglepő, hogy az eladósodottság is sokat javult a negyedév során, és már csak 30,7 százalékos volt. Ez azért szép javulás a pár éve látott 40 százalék feletti szintekről, és már a célsáv alsó értékéhez közel van a Telekom, ezzel a tempóval pedig hamarosan ki is léphet onnan. Erre egyébként már jó ideje figyelmeztettük ügyfeleinket, így számunkra az osztalék emelése nem akkora meglepetés, a 2018 februári modellfrissítésben is hangsúlyoztuk, hogy jó eséllyel a 2019-es üzleti év után már van realitása a magasabb osztaléknak, a Digi csúszása pedig erre bőven adhatott is indokot.

Mit reagálhat az árfolyam?

A jelentés előtti napokban egyébként jól szerepelt a részvény árfolyama, ma is szép zárást mutatott be a Telekom. Összességében az látható, hogy a 460 forintos szintek fölé magabiztosan tudott kerülni a telekompapír, de ahhoz nem tudott elég erőt mutatni, hogy a 480 forintos szintig eljusson, és áttörje azt.

Feltehetően a mostani jelentés, főleg a 27 forintos osztalékjavaslat már kellően elég katalizátor lesz ahhoz, hogy a 480-482 forintos szintekkel is bepróbálkozzon a telekompapír. Kereskedési ötletünk célszintje egyébként itt található, nyári kereskedési ötletünk pedig így már 20 százalék körüli pluszban lehetne. Érdemes lesz tehát figyelni a holnapi reakciót, hogy valóban pozitívan fogadják-e a befektetők a számokat, és a megemelt osztalékot. Sok múlhat a csütörtök délutáni konferenciabeszélgetésen is, ahol akár a hosszabb távú tervekről is többet megtudhatnak majd a befektetők. Könnyen lehet, hogy a piaci szereplők némileg kivárnak majd ezért. A részvényről szóló elemzéseket egyébként itt lehet elérni.

A Magyar Telekom napi grafikonja (2019.02.20 zárás után)

Elemzés lezárása: 2019-02-20 18:49
Időtartam: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

10 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2022-07-01 08:36
MNB, infláció, kriptodevizák, Micron

Gyengébb környezetben tartja magát a McDonald’s

Cinkotai Norbert | 2022-06-30 13:57
Idén felülteljesítő a részvény

7 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2022-06-30 08:37
Forint, európai infláció, amerikai gazdaság

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.