A múlt heti globálisan gyenge részvénypiaci hangulat és az orosz olajembargóval kapcsolatos hírek a magyar tőzsdére is negatívan hatottak, májusban eddig a blue chipek közül csak a Magyar Telekom tudott emelkedni. Ma sem erős a hangulat a tőzsdén, habár az OTP és az Opus próbál némileg felpattani. Zajlik közben a gyorsjelentési szezon is, az OTP és a Mol már pénteken publikálta a negyedéves eredményeit, a Richter és a Telekom pedig ezen a héten kerül sorra.

OTP

Eséssel reagált az OTP árfolyama a múlt hét pénteken közzétett első negyedéves gyorsjelentésre. Nagymértékű leírások voltak az első negyedévben, amely a csoportszintű eredményben veszteséget okozott az első negyedévben, és az ukrajnai háború miatt továbbra is fennállnak kockázatok mindkét leánybanknál. A csoport többi leánybankja viszont stabilan teljesített.

Ma kisebb emelkedést mutat az árfolyam, viszont még mindig közel tartózkodik a 10000 forintos szinthez. Támaszt továbbra is ez a szint jelenthet, viszont kérdés, hogy a negatívabb európai piaci hangulatban meg tud-e indulni a bankrészvény. A mai napon az európai bankszektor is csökken, amelyhez képest az OTP árfolyama felülteljesítő.

Az OTP napi grafikonja (2022. 05. 09. 10:45)

Mol

Izgalmas hete volt a társaságnak, ugyanis az elmúlt napokban zajló EU-s vita az orosz olajembargóval kapcsolatban a Mol számára is kulcskérdés. A szankciók alóli hosszabb haladék szükséges lenne a Mol számára a magyarországi és szlovákiai finomítók orosz függősége miatt, 2-4 évre és 500-700 millió dolláros beruházásra lenne szükség a teljes átálláshoz. Ugyanakkor az embargó lebegtetése, illetve az esetleges elfogadása is magasan tartja a Brent árfolyamát és fenntartja az Ural jelentős diszkontját, és amíg a Mol képes Ural olajat importálni, addig ezen nagy profitja keletkezik a cégnek. Így az embargó kérdése több szempontból is érdekes a Molnak.

Az embargó mellett a társaság pénteken publikált első negyedéves gyorsjelentése is lényeges esemény volt. Főleg a kitermelés üzletág nyújtott kiemelkedőt az első három hónapban, az elemzői konszenzust is felülmúlta a szegmens. Viszont a hatósági üzemanyag-árszabályozásnak talán a vártnál súlyosabb lehetett a hatása, a downstream és a fogyasztói szolgáltatások szegmensek teljesítményén is nyomot hagyott. A várakozásokhoz képest összességében vegyes volt a gyorsjelentés, amellyel kapcsolatban pénteken elemzést írtunk.

A Mol részvénye a múlt héten alulteljesítő volt a magyar piacon, amelyben közrejátszott az orosz olajembargó miatti bizonytalanság is. Az árfolyam 4,3 százalékot csökkent öt nap alatt. Egyelőre ma sem erős a hangulat, a részvény a délelőtti órákban másfél százalék körüli mínuszban tartózkodik. Ezzel már határozottan megszakadt a grafikonon a február óta tartó emelkedő trend. További csökkenés esetén a 2800 forintos támasz, és a szintén ott húzódó 50 napos mozgóátlag képezhetne védelmet. Felpattanás esetén pedig a 3000 forintos lélektani szint, illetve a 3170 forint körüli lokális csúcs jelenthetnének ellenállást.

A társaság a múlt héten közzétette az osztalékfizetés rendjét is. Ez alapján a kifizetés július 28-tól indul meg, míg az utolsó nap, amikor az osztalékért lehet megvásárolni a részvényt, az július 19. lesz majd. Az elemzők többsége továbbra is vételre javasolja a részvényt, a célárak átlaga 3455 forint, amely 20 százalékkal magasabb az árfolyamnál.

A Mol napi grafikonja (2022.05.09. 10:45)

Richter

Nem produkált nagy elmozdulást a múlt hét óta a Richter árfolyama, így továbbra is az 50 napos mozgóátlagtól való elindulás tűnik az elsődleges célnak. Az előző héten sikerült rövid időre túljutnia ezen az ellenálláson a papírnak, azonban jelentős erősödést nem tudott felmutatni a múlt heti ingatag piaci környezetben a Richter. Akadályt továbbá a 7800 forintos szintek környékén talál még az árfolyam, valamint a 200 napos mozgóátlag szolgálhat még ellenállásként.

A legközelebbi támaszt a 7000 forintos szinten láthatjuk, így sokat javítana a technikai képen, ha sikerülne erről ismét emelkedésnek indulnia a részvénynek. Lejjebb még a 6300-6500 forintos zóna nyújthat menedéket további csökkenés esetén.

Holnap érkezik a Richter negyedéves jelentése, az előzetes várakozásainkről már bővebben is írtunk az elemzésünkben. Az ukrán-orosz konfliktus nagy bizonytalanságot okozott a piacokon, így ezzel kapcsolatban is várhatunk fejleményeket, hogy milyen hatással jár ez a vállalatra nézve. A forint idei gyenge teljesítménye a Richter szempontjából pozitív hír, hiszen az exportbevétel tovább erősödhet ennek hatására.

A Richter napi grafikonja (2022.05.09. 10:30)

Magyar Telekom

A 381 forintos támasz érintését követően sikerült ismét felpattannia az árfolyamnak, így a 400 forintos szinteket támadhatja ismét, valamint az 50 napos mozgóátlagon is éppen próbál túljutni a papír. Pozitívan reagált a piac a bejelentésre, hogy a Magyar Telekom május 17-re részvény-visszavásárlási aukciót hirdetett meg. Ennek keretében legfeljebb 14,6 milliárd forint összegben vásárolhat részvényeket a cég. Az idei első negyedéves jelentését szerdán teszi közzé a vállalat, az előzetes várakozásainkről bővebben írtunk az elemzésünkben.

A Magyar Telekom heti grafikonja (2022.05.09. 10:00)

Opus

Nem sikerült áttörnie az Opus árfolyamának a 200 forintos szintet. Habár pénteken az árfolyam emelkedéssel reagált az autópálya-koncesszióval kapcsolatos hírekre, viszont napközben az Opus Global megerősítette, hogy nem tagjai a nyertes konzorciumnak. Az árfolyam a mai napra vissza is esett a korábbi szintekre. Az árfolyam 190 forintnál kialakított egy lokális mélypontot, amely támaszt jelenthet, viszont lefele nagyobb tér van a 150 forintos szintekig, amennyiben nem sikerülne áttörni a 200 forintos szintet az árfolyamnak.

Az Opus napi grafikonja (2022. 05. 09. 10:45)

Tartalom lezárása:2022.05.09 11:27
Időtartam:N/A
OTP: A háborús helyzet hatásai a fókuszban
Grébel Szabolcs | 2022.05.04 16:38
Magas kockázati költségek, visszaeső profit
Szerdán jönnek a Telekom számai
Cinkotai Norbert | 2022.05.09 10:22
Bővülés jöhet a főbb sorokon
OTP: Nagy leírások, veszteséges negyedév
Grébel Szabolcs | 2022.05.06 07:54
Jelentős egyszeri tételek terhelték a negyedévet
Kiváló első negyedéven lehet túl a Mol
Nagy-György János | 2022.05.03 16:37
Pénteken teszik közzé a gyorsjelentést
Kihívások ellenére is jó negyedévet zárt a Mol
Nagy-György János | 2022.05.06 08:15
Az elemzői várakozásokat viszont nem minden soron hozták

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Netflix: Negatív híreket kaptak a piaci szereplők

Mohácsi Mihály | 2024.04.19 15:02
Viszont a céges számok továbbra is erősek

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.04.19 08:28
Olaj, EKB, arany, Netflix