Vételi ötletet fogalmazunk meg a Duna House részvényére, miután az elmúlt időszak fejleményei alapján úgy véljük, a lakáspiac újabb lökést kaphat, ebből pedig az ingatlanközvetítő is profitálhat. Az ingatlanfejlesztés teljes megszerzését is értékteremtőnek tartjuk, így a 4 500 forintos szinteket (fair érték becslésünk) is elérhetőnek tartjuk, ami 25 százalékos felértékelődési potenciállal kecsegtet. A stop-loss-t 3 200 forintra helyezzük el, mivel a cég saját részvényeket is vehet 3 300 forintig, ráadásul hamarosan jön a 130 forintos osztalék is, ez pedig csökkenti kockázatunkat.

pro
  • Kedvező hírek jöttek a lakáspiac szempontjából
  • Teljesen megszerezték az ingatlanfejlesztést, profitálhatnak a felfutó projektekből
  • Fundamentálisan továbbra is optimisták vagyunk
  • Hamarosan jön az osztalék
  • Saját részvényeket vásárolna a vállalat
  • Erős támaszokat jelölt ki az árfolyam, megtört a csökkenő trendvonal
contra
  • A jelenlegi lakáspiaci folyamatok még mindig gyengélkedést mutatnak
  • Továbbra is veszteséges a lengyel leány
  • Nem enyhültek a korábbi kockázatok (pl. szabályozási, versenykockázat)
  • Nagyon alacsony a napi forgalom

Ígéretes befektetési lehetőségnek tartjuk a Duna House részvényeit a jelenlegi árfolyamszinteken, akár 20 százalékos potenciál is lehet az ingatlanközvetítő részvényeiben. A tőzsdén töltött fél év során többször is írtunk már óvatos optimizmusunkról, a kedvezőbb árszintek és a friss hírek viszont már ezeknél sarkalatosabb véleményhez vezettek. A mostani elemzésben a friss katalizátorokra helyezzük a hangsúlyt, de összefoglaljuk korábbi következtéseinket is.

Stratégia: beszállás a jelenlegi szinteken, célszint: 4500 HUF, stop-loss: 3200 HUF.

Mik a friss katalizátorok?

I. Növekvő hitelezés

Jelentősen javulhat a lakáshitelesek helyzete, miután a banki kamatprémiumot törvényileg csökkentenék le 3,5 százalékra. Kedvező lehet az is, hogy a folyósítási költségek szintje is csökkenhet, legfeljebb a hitelösszeg 0,75 százalékára. Mivel a lakáshitelek aránya a tranzakciókhoz képest még mindig csak az elmúlt 15 éves átlagának megfelelő 20 százalékos szinten állnak, így bőven van tér az emelkedésre.

A hitelezés így magasabb szintre pöröghet, amit nem csak a javuló kondíciók, hanem az egyébként is kedvező kamatkörnyezet is támogat. Ezek a lakáspiac számára pozitív fejlemények, az ingatlanközvetítők pedig egyrészt a nagyobb tranzakciós számokból, másrészt a több hitelközvetítési lehetőségből is profitálhatnak. Végső soron az árak emelkedéséhez is vezethet a növekvő kereslet, ami szintén kedvező a közvetítők számára.

II. Növekvő családtámogatás

Fokozza a kormány a családoknak nyújtott kedvezményeket, aminek lakáspiaci vonatkozásai is vannak. A jelzáloghiteles családok ugyanis két gyerek után leírhatnak egy milliót a tartozásból, ha újabb gyereket vállalnak, a kedvezmény pedig gyerekenként további 1 millióval emelkedik. Ez lényegében a CSOK program további javítását jelenti.

A CSOK-hoz hasonlóan ez szintén főleg az árak növekedésében csapódhat le, ugyanakkor értelemszerűen a családok keresletét is növeli a piacon. Az első ponthoz hasonlóan itt is az általános helyzetet javítja, úgy véljük, a családok számára adott juttatások egy része így is az ingatlanfejlesztőkhöz, illetve az ingatlan közvetítőkhöz kerül majd.

III. Saját részvények vásárlása

Sokat lendíthet az árfolyamon a saját részvény vásárlási program is, amit áprilisban fogadott el a közgyűlés. Ennek értelmében 3 300 és 6 000 forint között vásárolhatnak részvényeket, legfeljebb 153 050 darabot (ez a teljes részvényszám 4,5 százaléka). A végrehajtásra 18 hónap áll rendelkezésre, de a mennyiség így is eléggé sok, mivel havonta átlagosan 10-15 ezer darab körül van az átlagos forgalom.

Ebből látható, hogy jelentősen meg tudná támasztani 3 300 forint körül az árfolyamot a menedzsment, amennyiben ezt szándékozik megtenni. A cég nettó készpénzállománya pozitív, a jövőben is pozitív cash-flow várható, emiatt bőven van tér egy 500 milliós program végrehajtására. Az is érv lehet a végrehajtás mellett, hogy most jóval a 3 960 forintos IPO ár alatt juthatnak a papírokhoz, vagyis a kettő különbözetén máris nyereséget érhetnének el.

IV. Jön az osztalék

Hamarosan osztalékot fizet majd a Duna House, ami részvényenként 130 forintos lesz. A tervek alapján június 8-án lehet utoljára kereskedni osztalékért a részvényekkel, 9-én már a 130 forint nélkül forognak a papírok. Az osztalékhozam nem rossz, 3,6 százalékos a mostani szintekhez képest.

Látni kell, hogy amennyiben az osztalék leesik a papírokról, akkor meglehetősen közel kerülnénk a 3 300 forintos szinthez. Ez alatt viszont nem lenne érvényesíthető a saját részvények vásárlása, a szintet tehát elméleti és technikai támasznak tartjuk. Látható tehát, hogy nem kellene tágra helyezni a stop-losst.

V. Ingatlanfejlesztés teljes megvásárlása, extra osztalék lehetősége

Az ingatlanfejlesztések is gőzerővel zajlanak a cégnél, a következő években pedig lezáródhatnak, és extra forrást jelenthetnek az osztalékfizetéshez. Elsőként a Reviczky épületet adhatják át, akár már 2017-es üzleti év után jöhet némi extra osztalék emiatt.

Úgy kalkulálunk, hogy alapvetően részvényenként 800 forintot is megérhet az operáció. Ha a kifizetésre 3 éven keresztül kerülne sor, úgy több, mint 250 forintokkal nagyobb lehet az osztalék egy ideig, ami jelentős 7 százalékos extra hozamot jelentene. Mi azzal számolunk, hogy az ingatlanokat képes teljesen értékesíteni a vállalat, mivel egyrészt az Impact Alapkezelő is vásárolhat, másrészt a hálózatból származó információk alapján gyorsan vevőt találhatnak. Értelemszerűen a részvényenkénti érték kisebb lehet, ha csak gyengébb áron, vagy kevesebb lakást sikerül eladni.

Az persze tény, hogy ezek még nem kőbe vésett dolgok, idővel akár a terjeszkedésre is fordíthatja ezeket a pénzeket a vezetés. Azt is látni kell, hogy a projektek költségei folyamatosan jelentkeznek, így nem biztos, hogy az első 1-2 lezárás után máris nagy pénzeket fizetne ki a vezetés (A bevételeket csak a lezárás után számolhatják el a számviteli szabályok alapján). Mindenesetre az azért nem rossz, hogy van egy ilyen tartalék, ráadásul a lengyel terjeszkedés ellenére is stabilan termeli a készpénzt a vállalat.

Fundamentális véleményünk pozitív

A fentieket is figyelembe véve úgy gondoljuk, hogy részvényenként 4 500 forintot is megérhet a Duna House részvénye. Korábban többször is írtunk már a részvényről, kiemelve a jó és rossz oldalakat is. Mivel a lengyel terjeszkedésről is már több információnk van, jöttek friss katalizátorok, illetve a csökkenő trendvonal is áttört, ezért most időszerűnek tartjuk optimizmusunkat jobban kidomborítani. A főbb változások a korábbiakhoz képest:

  • Nagyobb lehet a tranzakciók száma a következő 5 évben, 710 ezer helyett 740 ezerre emelkedhet, főleg a fenti első két pont miatt. A jelenlegi gyengélkedést átmenetinek tartjuk, az elkezdődő fejlesztések okozzák főleg a visszaesést.
  • Nagyobb lehet az árak emelkedése, 20 százalék helyett inkább 30 százalék közelében lehet a következő 5 év növekedése.
  • Korábbi hír, hogy megvásárolták az ingatlanfejlesztési cég fennmaradó 50 százalékát is, mi ezt a lépést értékteremtőnek tartjuk, mivel az ingatlanfejlesztési boom a következő években még erős maradhat. Erről egyébként a fenti 5-ös pontban is írtunk.
  • A pénzügyi termékközvetítés szegmensben a bruttó fedezeti hányad 40 helyett csak 35 százalékos lehet hosszútávon. A vártnál erősebb lehet a visszaesés a közvetítési jutalék maximalizálása után.
  • A lengyel terjeszkedésről ugyan még nincs elég információ, de úgy fest az első negyedév alapján, hogy olyan nagy veszteségekre innen már nem kell számítani, alig volt csak némi vesztesége a cégnek. A két nyári negyedévben pedig a szezonhatás miatt nem lenne meglepő, ha már pluszokat látnánk.

A fentiek a korábbi 4 135 forintos fair érték növelését eredményezték, és már 4 500 forinttal számolunk. A kockázatoktól nem tekintünk el, itt azonban alaposan kifejetettük már ezeket. Csak a rend kedvéért:

  • makrokockázat, gazdasági lassulás
  • lakáspiaci megbicsaklás
  • más jobb befektetési alternatíva, kötvényhozamok nagy emelkedése esetén
  • szabályozói kockázat, újabb maximalizálások a jutaléknál
  • versenykockázat, innovatívabb online közvetítők
  • lengyel terjeszkedés
  • több márkás stratégia
  • tulajdonosi lock-up lejárata (1 éves időtartam)

Ez nem kevés kockázat, de a fentiek mellett így is vállalhatónak tartjuk őket. Már csak azért is, mert véleményünk szerint az illikvid részvénynél egyelőre nem kezdték még el árazni a fenti pozitívumokat. Idővel bizalom is emelkedhetne, mivel bár az elmúlt fél évben nagy szárnyalást nem láthattunk, de pánikszerű eladásokat, és nagy csapkodást sem.

Beszállunk

A fentiek alapján vételi ötletet fogalmazunk meg a jelenlegi szinteken, és a 4 500 forintos szintet célozzuk, ahol fair érték becslésünk található. Azt is látni kell, hogy 15 százalékos likviditási diszkonttal is számolunk, vagyis ez alapján ez a becslés némileg még konzervatívnak is tekinthető.

A veszteségvágó szintet 3 200 forintnál helyezzük el. Egyrészt azért, mert a saját részvények vásárlásási megbízásának alsó szintje 3 300 forintnál van. Másrészt azért, mert ez újabb mélypontot jelentene, ami vélhetően arra utalna, hogy valami változóban van a sztori kapcsán. Fontos hozzátenni azt is, hogy a hamarosan érkező osztalék a kockáztatott 400 forintot 130 forinttal idővel csökkenti.

A Duna House napi grafikonja

A hozam-kockázat arány így 2,2 közelében van, ami megfelel a kockázatkezeléssel kapcsolatos álláspontunknak. A pozíció hosszú távú, a rövid tőzsdei múlt miatt viszont mégsem nem lenne szerencsés még nagyobb teret hagyni egy esetleges esésnek. Így azért nem zárható ki, hogy kedvezőtlen forgatókönyv esetén hamar lezárulna a pozíció.

A Duna House napi grafikonja

Elemzés lezárása: 2017-05-31 11:33
Időtartam: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.