Szépen indult az év a két európai sörgyártó óriás, az AB InBev és a Heineken részvényénél. Habár az omikron variáns által okozott járványhullám negatívan hathat a keresletre rövidtávon, a piac már a járvány vége utáni élénkülést árazhatja. Az árfolyam mindkét részvénynél izgalmas szintekre került, a Heineken épp a történelmi csúcsot ostromolja, így érdemes figyelemmel kísérni a társaságokat az éves számok februári közzététele előtt is.

Felülteljesít a két legnagyobb európai sörgyártó, az AB InBev és a Heineken az idei évben. A belga óriás ráadásul a STOXX 600 élelmiszeripari indexén belül is abszolút kiemelkedő, több mint 11 százalékot emelkedett az év eleje óta. De a holland szektortársának, a Heinekennek 4,5 százalékos javulása is erős teljesítménynek számít, miközben a fontosabb börzeindexek inkább csak stagnálás közeli teljesítményeket mutatnak fel idén.

A jó hangulatot az is okozhatja a sörgyártóknál, hogy az omikron miatti keresletcsökkenési aggályok már kezdenek enyhülni, a piac már a járványellenes korlátozások reménybeli közelgő végét árazhatja. Jelenleg általános, súlyos járványellenes korlátozások inkább csak Európában vannak, ez a régió azonban már egyébként is egyre kisebb súlyt ad a globális sörfogyasztás egészének. Az AB InBev október végi gyorsjelentése pedig megmutatta, hogy még korlátozások mellett is sikerülhet felülmúlni a járvány előtti eredményeket. Az infláció, az alapanyagárak emelkedésén keresztül azért költségoldalon fenyegetést jelent a cégekre, amelyet az utóbbi időszakban látható premiumizáció viszont akár ellensúlyozhat.

Megszakadt a csökkenő trend az AB InBev-nél

Az AB InBev heti grafikonján jelentősen feljavult a technikai kép az utóbbi időszakban. Az árfolyam áttörte az 50 hetes mozgóátlagot, valamint átszakította a 2019 óta tartó csökkenő trendvonalat is. Az utóbbi napokban pedig az évek óta fontos szintnek számító 58 euró fölé került, amely után szabad terület nyílhatna meg a további növekedés előtt.

A következő ellenállást a 200 hetes mozgóátlag jelentheti 64 dollár közelében, de nem sokkal utána már elérhetővé lehet a 65 euró körüli éves csúcs is. Az emelkedés folytatódása esetén hosszabb távon pedig a 70 és 80 eurós szintek lehetnek még érdekesek. Az indikátorok alakulása pozitív, és heti szinten a gyors növekedés ellenére sem jelez még az RSI túlvettséget. Korrekció esetén a frissen áttört ellenállások visszatesztelése fordulhat elő, jelentősebb csökkenés alkalmával viszont rosszabb forgatókönyv esetén a 47 eurós támaszra is figyelni kell.

Az AB InBev heti grafikonja (2022.01.17. 13:15)

A belga sörgyártó február 24-én teszi majd közzé a negyedik negyedéves és éves számait. A 2021-es évtől az elemzői konszenzus 15 százalékos növekedéssel 53,8 milliárd eurós bevételt vár, amely már a 2019-es teljesítményt is meghaladná. Az EPS pedig éves szinten 63 százalékkal emelkedhet, viszont a marzsok még a járvány előtti szintek alatt alakulhatnak. Az értékeltség jelenleg nem olyan magas, az előretekintő P/E ráta 20 körül van, amely az elmúlt ötéves átlagnak felel meg. Az elemzők többsége vételre javasolja a részvényt, a célárak átlaga 65,4 euró, amely 11 százalékos felértékelődési potenciált mutat.  

A csillagok felé vette az irányt a Heineken

A Heineken részvénye már decemberben nagy raliba kezdett, a közel két éve húzódó emelkedő trendvonalról, 87 euróról indult meg a menetelés, és januárban már a 100 eurós szintet is átlépte az árfolyam. Jelenleg pedig már a korábbi csúcsok tesztelése zajlik, 103 eurónál van egy ellenállás, de a járvány előtti 105 dolláros történelmi csúcs is már nagyon közel van. Esetleges csúcsdöntés után a 110 eurós kerek szint lehetne a következő célpont. Lefordulás esetén a 100 eurós szint lehet érdekes, alatta pedig még az 50 hetes mozgóátlag képezhet támaszt. A heti grafikonon a Heineken esetében is kedvezőnek tűnnek az indikátorok.

A Heineken heti grafikonja (2022.01.17. 13:15)

A Heineken jelentése február 16-án érkezik. Az elemzői konszenzus szerint a nettó profit duplázódhatott a tavalyi év során, és bevételsoron is 9 százalékos növekedésre lehet számítani. A járvány előtti eredményeket viszont a várakozások szerint csak a idei évben múlhatja felül a társaság. A Heineken értékeltsége némileg magasabb, mint a versenytárs AB InBevé, az előretekintő P/E ráta 25,2, amely a 21,8-as ötéves átlagot is meghaladja. Az utóbbi hetek emelkedésével az árfolyam pedig elérte az elemzői célárak átlagát, 103,5 eurót.

Tartalom lezárása:2022.01.17 14:19
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Netflix: Negatív híreket kaptak a piaci szereplők

Mohácsi Mihály | 2024.04.19 15:02
Viszont a céges számok továbbra is erősek

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.04.19 08:28
Olaj, EKB, arany, Netflix