Jelentős szintet tört le az olaj árfolyama április végén, ami egy nem túl jó jelzés az elkövetkezendő hetekre. A nagy túladottság miatt rövidtávon elképzelhető egy kisebb korrekció, de alapvetően bizonytalanságra ad okot, hogy mind a szaúd-arábiai, mind az oroszországi kitermelést csökkentő lépés ellenére sem mutat pozitívabb mozgást a fekete arany árfolyama.

Az OPEC novemberi 1,2 millió hordós kitermelés csökkentési megállapodását a várakozásoknál sokkal szigorúbban tartják az aláíró országok, köszönhetően elsősorban a szaúdi csökkentésnek. A szaúd-arábiai energiaügyi miniszter arról nyilatkozott, hogy a kitermelés csökkentés periódusát az év második felére, vagy akár még azon túlmenően is meghosszabbíthatják, ráadásul a kitermelés csökkentéshez csatlakozó Oroszország is megerősítette, hogy támogatnák a kitermelés csökkentésére tett további erőfeszítéseket. Erre azért is volna szükség, mert bár nő a kereslet, azonban a jelentős túlkínálatot lassan éri utol, így egy jelentősebb csökkentésre volna szükség, vagy a szaúdiak által támogatott időbeli elnyújtásra. A bejelentések természetesen pozitívak az olajár szempontjából, hiszen a kereslet-kínálati egyensúly helyrebillentésének irányába hatnak. Az olajár viszont nem emelkedik még ennek a pozitív hírnek a hatására sem, ami viszont igen riasztó jelzés.

Ennek is van persze oka. Hiába hosszabbítaná meg az OPEC a kitermelés csökkentési programot, közben a felfutó amerikai palaolaj kitermelés részben ellensúlyozza annak kínálati oldalra gyakorolt hatását.  A palaolaj kitermelésénél látott technológiai fejlődés ugyanis már lehetővé teszi, hogy egyre több mezőn a 40-50 dolláros szinteken is megérje felszínre hozni az olajat. Ezen felül ráadásul Líbia legnagyobb kitermelőhelyének újbóli megnyitásával is tovább nőtt a kínálat a világon, egy olyan helyzetben, amikor a készletszintek már így is igen magasan állnak.   

A technikai kép is risztó

A WTI a múlt hónapban látott jelentősebb csökkenés során letörte az emelkedő trendvonalat, ami már egy éve többször is megtartotta az árfolyamot, így ez egy nagyon negatív jelzés, ráadásul most a 200 napos mozgóátlag is támogatta a trendvonalat. Ezen felül a legutóbbi emelkedésnél már csak alacsonyabb csúcsot tudott csinálni, most pedig alacsonyabb mélypontot alakult ki, ami egy csökkenő trend kialakulására utalhat.

A fekete arany csak a múlt hét folyamán 6 százalékot gyengült, viszont egy érdekes gyertyával fejezte be hetet. A kalapács gyertya általában rövidtávú trendfordulókat jelezhet előre, bár tegyük hozzá, hogy nem teljesen szabályos, hiszen a felső kanócnak csak nagyon kicsinek szabadna lennie. Továbbá az alakzat akkor lesz teljes, ha a mai gyertya fehér lesz a nap végén.

Ha teljes lesz a formáció a nap végére, akkor rövidtávon, egy letörés visszatesztelés keretében elérhető lehet a 48-49 dolláros árfolyam, ami 4-6 százalékos felértékelődést jelentene. Amennyiben jelentősebb erőt is fel tudna mutatni, akkor az 51,5 dolláros szint lehet az ellenállás, de fontos észrevenni, hogy az emelkedő trendvonal, valamint a 200 és 50 napos mozgóátlag nagyon erős ellenállást jelent.

A WTI napi grafikonja

A WTI heti grafikonja sem nem fest túl jól, ugyanis a 2016 óta látott emelkedő trendből kiszakadni látszik az árfolyam. A letöréssel jelentős tér nyílt a csökkenés előtt, így a 40 dolláros szint, annak elestekor pedig akár egészen a 30 dolláros szintig is visszacsúszhatna a nyersanyag. Az RSI mozgásán gyengébb divergenciát is felfedezhetünk, ami szintén egy negatív jelzés a jövőre vonatkozólag.

A WTI heti grafikonja

HOGYAN PROFITÁLHAT AZ OLAJÁR MOZGÁSÁBÓL?

Erre a linkre kattintva mindent megtudhat az olajjal való kereskedésről, az alábbiakban pedig röviden összefoglaljuk a lehetőségeket.

Frankfurti certifikátok

Az olaj árfolyamának emelkedéséből és eséséből a KBC Equitas kereskedési rendszereiben többek közt  a frankfurti certifikátok segítségével lehet profitálni. WTI-re keresve több száz olajra épülő termék elérhető az egészen alacsony tőkeáttételt kínálótól az akár tízszeres tőkeáttételt is elérő certifikátig. 

BÉT-es certifikátok

Az olaj árfolyamára a BÉT-en forgó certifikátok segítségével is alapozhatunk pozíciót. A parketten az EBWTIOIL02, EBWTIOILTL03, EBWTIOILTL63 és az EBWTIOILTL64 jelű certifikát képez le vételi pozíciót tőkeáttételtől függően, míg az EBWTIOILTS61, EBWTIOILTS62 illetve az EBWTIOILTS63 jelű certifikát képez le eladási pozíciót tőkeáttételtől függően.

ETF-eken keresztül

CRUD – ETFS WTI CRUDE OIL: Egyszeres tőkeáttétellel rendelkező long ETF, London.

LOIL – ETFS LEVERAGED CRUDE OIL: Kétszeres tőkeáttétellel rendelkező long ETF, London.

SZO – Powershares DB Oil: Egyszeres tőkeáttétellel rendelkező short ETN, NYSE-Arca.

DTO – Powershares DB CRUDE SHORT: Kétszeres tőkeáttétellel rendelkező short ETN, NYSE-Arca.

Webbroker: a Tőzsdei megbízások / Vétel Normál menüpont alatt a Tőzsde legördülő menüből válassza ki a Londont/NYSE-Arca-t, majd pedig az Értékpapír legördülő menüben a megfelelő ETF-et. A megbízást minden egyéb tekintetben ugyanúgy kell kitölteni, mintha csak a BÉT-en adna vételi megbízást.

PETI: a Home Brokering / Új ajánlat menüpontra kattintva az Új ajánlat ablakban az Értékpapír legördülő menüiből először válassza ki a Londont/NYSE-Arca-t, majd pedig a megfelelő ETF-et. Előfordulhat, hogy nem jelenik meg az aktuális árfolyam, ehhez az Instrumentumok / Globális szűrés menüpont alatt előbb fel kell vennie a szükséges ETF-et (a megbízást enélkül is beadhatja az ETF-re).

Devizaváltás: amennyiben nem rendelkezik a vásárláshoz szükséges deviza mennyiséggel a számláján, a rendszer felajánlja, hogy automatikusan vált a számláján található forintból és egyéb devizából a megbízáshoz szükséges mennyiségű devizát. Emellett manuálisan is válthat devizát a Webbrokerben az Egyéb megbízások / Deviza konverzió menüpont alatt.

Elemzés lezárása: 2017-05-08 14:54
Időtartam: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.