Bőven volt esemény a részvénypiacokon novemberben, és kereskedési ötleteink kapcsán is számos izgalmas változás történt. Összességében az ötleteinkből képzett virtuális portfólió (index) teljesítménye az egyenlő súlyok mellett 1,4 százalékos plusz volt, forintban számolva. Ezzel pedig idén már 3,8 százalékra nőtt a teljesítmény, és már csak egy hónap van hátra az évből.

Közben a hazai és külföldi részvénypiacok igen vegyes teljesítményt mutattak. Míg októberen az S&P 500 és a BUX index pluszokat ért el (főleg a hazai piac), addig a DAX lemaradó volt 2 százalék feletti esésével. Idén így továbbra is a német piac a lemaradó, forintban számolva is majdnem 10 százalékos a mínusz, míg az S&P 500 14 százalékos forintban számolt pluszával messze felülteljesítő. A magyar tőzsde a novemberi jó teljesítménye után visszatért az év eleji szintekre, a BUX majdnem 2 százalékos pluszt mutatott november végén.

A fentiek után továbbra is felülteljesítenek ötleteink a piachoz képest, a három főbb index átlagos forintban számolt teljesítménye ugyanis 2,2 százalékos volt így az első 11 hónapban, míg az ötleteinkből képzett index majdnem 4 százalékos pluszt mutat. Igaz persze, azért nem csak ez az egy módszertan használható ötleteink teljesítményének mérésére.

Az ötleteket ugyanis külön-külön is érdemes vizsgálni, ebből a szempontból pedig nem volt sikertelen a november. Két részvénnyel kapcsolatban is lezártuk ötleteinket:

  • A Manchester United részvényére még tavaly szeptemberben lettünk igen optimisták, és kicsivel több, mint egy év alatt 22 százalékos pluszt érhettek el ügyfeleink. Az elmúlt hetekben, és az utóbbi meccseken viszont komolyan felszínre kerültek a repedések, így bölcsebbnek tartottuk a stop miatt a semleges álláspontra helyezkedést. Mivel a stop-szint elérése után is már majdnem 10 százalékos  a mínusz, ez eddig bölcs döntésnek tűnik (hát még a legutóbbi két meccs után…).
  • Az Atrium részvényére vonatkozó kereskedési ötletet szintén lezártuk a hónap közepén. Az eredeti ötletet majdnem 10, a másodikat pedig több mint 6 százalékos pluszban. Bár ezek nem egetrengetően nagy hozamok, a volatilitás igen alacsony volt a részvénynél, és igen kedvező osztalékokat fizetett ki a cég. Ez is jó példa arra, hogy az osztalékalapú befektetési módszerek is jól működhetnek egy egyébként rizikósabb piaci hangulatban.

Összesen így már 19 ötletet zártunk le az idei évben, ebből pedig 13-at pozitív eredménnyel. Ez majdnem 70 százalékos találati arányt jelent, ami az évtized során a legjobb éves teljesítményt jelentheti a csapat számára, ráadásul mindezt egy meglehetősen ambivalens részvénypiac mellett.

Eredmény a lezárt ötleteknél Plusz Mínusz Hitráta Átlagos eredmény Átlagos hossz (nap) Évesített átlagos eredmény
2013 12 14 46,2% 6,9% 57 44,0%
2014 14 24 36,8% 1,1% 98 4,1%
2015 27 31 46,6% 2,8% 87 11,9%
2016 10 17 37,0% -0,5% 56 -3,2%
2017 13 10 56,5% 6,7% 152 16,1%
2018 eddig 13 6 68,4% 9,2% 310 10,8%
ÖSSZESEN 89 102 46,6% 3,7% 110,7 12,1%

Meglévő ötleteink egyelőre szintén pluszban állnak, és a hétvégi események után visszaigazolva érezzük az elmúlt hetek enyhe optimizmusát részünkről.

  • Talán a Rába is erőre kaphat, noha azért nem áll messze már a kiütődéstől az ötlet. Bővebben itt írtunk a céggel kapcsolatban, a legutóbbi jelentés okán.
  • A Magyar Telekom viszont remek formában volt, novemberben a gyengébb jelentés ellenére is végre azt a teljesítményt nyújtotta a papír, ami miatt még optimisták lettünk rá az év közepén. Egyelőre több mint 10 százalékos pluszban jár ötletünk.
  • A Duna House kapcsán sem lehet ok a panaszra, tavaly májusi kereskedési ötletünk egyelőre 16 százalékos pluszban áll. Az ingatlanpiac továbbra is erős, a fejlesztések miatt pedig jövőre szép osztalék is jöhet, maradunk tehát optimisták. Bővebben itt írtunk a legfrissebb fejleményekről.
  • Új ötletként fogalmaztuk meg a Bayerre vonatkozó rövid távú lehetőséget még a hónap végén. A német gyógyszergyártó árfolyama fordulatra utaló jeleket mutatott, továbbá a piac kapcsán is látszódott némi javulás a háttérben. Ezek a hétvégi események után (némileg szerencsésen persze) visszaigazolódni látszanak, és egyre jobban áll a Bayer.

Összességében tehát optimisták vagyunk az év fennmaradó részvére vonatkozóan. Az októberi-novemberi turbulenciák talán alábbhagyhatnak, bár a maihoz hasonló nagy emelkedésű napok még nem jelentek biztos garanciát erre. A vámokkal kapcsolatos enyhébb hangvételű nyilatkozatok és megállapodások viszont segíthetnek, és az amerikai piac azért jó évet zárhat, hasonlóan a magyarhoz.

Elemzés lezárása: 2018-12-03 10:49
Időtartam: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.