Nagyon bizonytalan a piaci hangulat az utóbbi időszakban, és a részvénypiac nagy része gyengén teljesít. A Corteva viszont kiemelkedőt nyújt az idei évben, és egy rövidebb korrekciós szakasz után az elmúlt egy hétben ismét elkezdett szárnyalni. A technikai kép így izgalmassá vált, és a kilátások sem rosszak az amerikai mezőgazdasági cégnél.

Kevés felülteljesítő részvényt lehet találni idén a részvénypiacokon, az ukrajnai háború, a monetáris szigorítási ciklus, a stagflációs aggodalmak és a kínai COVID-helyzet mind rányomta a bélyegét a befektetői hangulatra és az idei tőzsdei teljesítményre. A kevés jól teljesítő szektor között van a mezőgazdaság, és azon belül is például a Corteva részvénye, amely vetőmagokkal és egyéb mezőgazdasági termékek és szolgáltatások, például növényvédő szerek vagy digitális megoldások értékesítésével foglalkozik.

A mezőgazdasági szektor több okból is képes most a felülteljesítésre. Egyrészt az agrártermékek iránti kereslet gazdasági visszaesés idején is stabil marad, az ágazat nem ciklikus. Másrészt pedig az ukrajnai háború és különböző kedvezőtlen természeti körülmények miatt több fontos agrárcikk kínálata jelentősen lecsökkenhet, így a talpon maradó termelők értékesítési árai is emelkednek. A folyamatról már a múlt pénteki elemzésünkben is írtunk.

A Corteva árfolyama idén eddig 25 százalékot emelkedett, ezzel a legkiemelkedőbb részvények közé tartozik az S&P 500-on belül. Az árfolyam egyébként már több mint két éve növekvő pályán mozog, egy emelkedő trendcsatorna is kirajzolódik a heti grafikonon. Ennek az alsó száráról indult meg január végén az emelkedés, amelyben kisebb korrekció csak az április végi, május eleji pár hétben történt, miután a részvény az RSI indikátor alapján már túladottá vált.

A múlt hét második felében pedig újabb felpattanás történt, egy fordulós gyertya alakult ki a grafikonon, és ezen a héten is folytatódott a szárnyalás. Így a technikai kép újra feljavult, az árfolyam most már az április közepén elért 62 dolláros történelmi csúcsot is tesztelhetné további növekedés esetén. Egy esetleges csúcsdöntés után pedig az emelkedő trendcsatorna felső szára is elérhető lehetne. Korrekció esetén az 50 dolláros szint, illetve a trendcsatorna alsó szára jelenthetne támaszt.

A Corteva heti grafikonja (2022.05.20. nyitás előtt)

 

A rövidtávú, napi felbontású grafikon is erősíti a vonzó technikai képet. Az MACD indikátor vételi jelzést adott, és az RSI mozgása is egészséges. Tegnap pedig egy nagyon szép fehér gyertyával törte át határozottan az 50 napos mozgóátlagot az árfolyam.

A grafikonon egyébként az is látható, hogy november óta felgyorsult a növekedés, egy meredekebb csatorna is kialakult. Ennek az alsó száráról indult meg múlt héten a pozitív fordulat. A meredekebb trendcsatorna felső szárának elérése is így egy technikai célpont lehet a 62 dolláros csúcs után. A lendület megakadása esetén az 56 dolláros szint képezhet még támaszt, vagy lejjebb a 49,5 dolláros szint és a 200 napos mozgóátlag.

A Corteva napi grafikonja (2022.05.20. nyitás előtt)

 

A Corteva egyébként szép növekedési pályán mozog. Tavaly a bevétel 10 százalékkal emelkedett, az EPS-soron pedig 140 százalékot is sikerült növekedni, a marzsok nagy javulásának köszönhetően. A dinamikus növekedés mellett az értékeltség nem kiugró, az előretekintő P/E ráta 20 alatti, igaz így már prémiumon forog a részvény az S&P 500 indexszel szemben. A vállalat mérlege is erős, az eladósodottság alacsony, így a kamatkörnyezet emelkedése sem nagy kockázat. A társaság negyedévente osztalékot is fizet, jelenleg az éves osztalékhozam 1 százalék körüli. Ez alapján tehát nem kizárt, hogy van még tér a részvény előtt, dacára az utóbbi hetekben erősödő recessziós félelmeknek. Ezzel együtt persze egy szélsőségesen negatív piaci hangulat azért érintheti a céget is, amit kockázatként nem árt figyelembe venni.

Tartalom lezárása:2022.05.20 12:11
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.04.18 08:35
Forint, nyersanyagok, TSMC, légitársaságok