Kína: Kedvezőtlen makroadatok érkeztek keletről, a vártnál jobban visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Kínában, mint ahogy azt az elemzők előzetesen várták. Tavalyhoz képest 11,1 százalékkal csökkent a forgalom, míg a konszenzus 6,1 százalékos visszaesést prognosztizált. Az ipari termelés is 2,9 százalékkal esett vissza a tavalyi szintekhez képest, míg a várakozások minimális, 0,4 százalékos emelkedésről szóltak. Elsősorban a koronavírus terjedése, illetve az ennek kapcsán bevezetett korlátozások akadályoztak a gazdaság teljesítményét.

Piacok: Mérsékelt mínuszban tartózkodnak ma reggel a határidős indexek Európában, így a múlt hét végi emelkedés könnyen elakadhat. A negatívabb hangulathoz a gyengébb kínai makroadatok is hozzájárulhatnak.  Múlt hét végén valamelyest javult a hangulat a tőzsdéken, a vezető európai részvényindexek emelkedni tudtak, és hasonlóan az amerikai indexek is. Az S&P 500 index viszont éppen, hogy 4000 pont fölé tudott emelkedni. A hazai tőzsde is javítani tudott múlt hét végén, főként az OTP erősödésének köszönhetően. 

Eurózóna: Ma frissítheti az idei évre szóló gazdasági előrejelzéseit az Európai Bizottság. A konszenzus szerint az idei évben 2,7 százalékos lehet az Eurózóna GDP-növekedése, jövőre pedig 2,3 százalékos. Az Európai Bizottság februárban még 4 százalékos, illetve 2,7 százalékos bővülést becsült. Az idei inflációs előrejelzés várhatóan jelentősen megugorhat, februárban még csak 3,5 százalékos árdrágulást vetített előre a Bizottság.

Forint: Ezt a hetet is gyengüléssel indítja a forint, a dollár egyelőre nem mutatja a gyengülés jeleit, így ez igencsak negatív hatást mutat a régiós devizák esetében. Az euró árfolyama ma reggelre már 386 forint felett jár, így az elmúlt időszakban fontos ellenállásokat tört át ismét az EURHUF árfolyama. Egyre jobban közelíti a 390-400 forintos történelmi szinteket az euró árfolyama, továbbá az MNB részéről sem várhatunk a héten szigorító lépéseket, amelyek esetleg erősíteni tudnák a forintot.

Ryanair: A vártnál jobban zárta a 2022-es üzleti évét az ír légitársaság. 355 millió eurós veszteséget könyvelhetett el ebben az évben, míg az elemzők 372 millió feletti veszteséggel kalkuláltak. Bevételek tekintetében valamelyest elmaradt a várakozásoktól a cég, azonban éves szinten így is jelentős bővülést tudott felmutatni a vállalat. A 2023-as üzleti évre vonatkozólag 165 millió utassal számol a vezetőség, ez jóval túlszárnyalná az idei 97 milliós eredményt. Az olajárak, illetve az üzemanyagárak emelkedése érzékenyen érinti a légitársaságokat is, azonban a Ryanair folyamatos fedezésének köszönhetően jó helyzetből várhatja a nyári szezont.

ANY Biztonsági Nyomda: Igencsak erős negyedévet produkált a Nyomda, így annak ellenére, hogy az exportbevételek mérséklődtek, az okmányok megújításának, illetve a választási nyomtatványoknak köszönhetően 11 milliárd forint feletti bevételt ért el a vállalat. Profit tekintetben még jobban teljesített a társaság, így 1,1 milliárd forintos adózott eredményt tudott felmutatni erre az időszakra vonatkozólag. 

Búza: Közel 6 százalékkal emelkedik ma reggel a búza árfolyama, miután India bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti az exportját. Az ázsiai ország az egyik legfontosabb termelő, azonban az extrém környezeti körülmények miatt az idei termés a szokásosnál gyengébb lesz. Tegnap is extrém hőhullámok sújtották az országot, 49 fokig is emelkedett a csúcshőmérséklet. A búza árfolyama így már a március eleji csúcsot közelíti, és ez nem jelent jót az inflációval kapcsolatban sem. Pénteki elemzésünkben részletesebben is foglalkoztunk a mezőgazdasági árupiaccal.

Heti makroadatok: A héten több ország is közzéteszi az első negyedéves GDP-adatát, így holnap reggel megtudhatjuk, hogy teljesített a magyar gazdaság az év első periódusában. Az Egyesült Államokban a munkaerőpiaci adatokon túl az ipari termelés áprilisi változásáról is képet kapunk, valamint kiskereskedelmi forgalom helyzetéről is érkeznek adatok. A fontosabb eseményeket összegyűjtöttük a honlapunkon.

Heti gyorsjelentések: Az S&P 500 komponenseinek túlnyomó többsége már túl van a negyedéves jelentések közzétételén, azonban így is maradt pár érdekes gyorsjelentés erre a hétre is. Az amerikai vállalatok közül a Walmart, a Cisco, esetleg a Target eredményeire lehet érdemes figyelni. Az európai vonalon a Vodafone, esetlet a Daimler Truck jelentése tartogathat izgalmakat. A fontosabb gyorsjelentéseket összegyűjtöttük az oldalunkon.

Elemzés lezárása: 2022-05-16 08:36
Időtartam: Rövid táv (néhány hét)

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Autodesk: Már a 200 napos mozgóátlag felett jár

Grébel Szabolcs | 2022-08-15 15:23
Sokat javult a részvény technikai képe

Magyar blue chipek: Kifogyóban a lendület

KBC Equitas | 2022-08-15 11:47
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

9 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2022-08-15 08:43
Aramco, magyar gazdaság, forint

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.