Piacok: A negatív nyitás ellenére sikerült visszakapaszkodniuk az európai tőzsdéknek, így a fontosabb indexek pluszban zártak tegnap. A magyar BUX 1,8 százalékkal került feljebb, elsősorban a Mol, illetve az OTP húzta magával az indexet. Nem találták az irányt az amerikai börzék, így a fontosabb indexek közül a Nasdaq járt a legrosszabbul, amely 1,4 százalékot esett a nap végére. Így a Fed-döntés okozta piaci bizonytalanság továbbra is fennáll, nem igazán tudnak pozitív irányba indulni a tőzsdék. Ma délután az amerikai PCE inflációs adatra, valamint többek között a Caterpillar, a Chevron és a Colgate-Palmolive jelentéseire is érdemes figyelniük a befektetőknek. 

Régiós devizák: Tegnap komolyabb erősödést láthattunk a régiós devizák kapcsán, így a magyar forint mellett a cseh korona, illetve a lengyel zloty is erősödni tudott. Az EURHUF árfolyama tegnap délután letörte a 200 napos mozgóátlagot is, így már a 356 forintos szinteket közelítette. A forint az MNB kamatemelését követően kapcsolt rá, és indult erősödésnek.

Olaj: Jelenleg 90 dollár környékén mozog a Brent árfolyama, így az ukrajnai konfliktus továbbra is sok kérdést vet fel az olajpiac kapcsán, így a befektetők továbbra is a kínálat szűkülésétől tarthatnak. A WTI hordónkénti ára is 87 dollár feletti magasságokban jár, ezek a szintek többéves csúcsot jelentenek az olajárak tekintetében.

Apple: Meggyőző eredményeket tett közzé tegnap az amerikai óriás, így az iPad-en kívül az összes többi termék esetében felülmúlták a várakozásokat az eladások számában. 11 százalékos éves bevételnövekedésnek köszönhetően már 123 milliárd dollár feletti bevételt realizált a társaság, azonban ezt az eredményt a vártnál nehezebb körülmények között érte el a vállalat, az ellátási láncokban fellépő porblémák miatt. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szerint idén már enyhülhet a nyomás, így stabil éves bevételnövekedést várnak a továbbiakban is. A tavalyi utolsó negyedévre vonatkozólag 2,1 dolláros nyereséget ért el a társaság részvényenként, ez 25 százalékos növekedést jelent éves szinten. A zárást követően elkezdték venni a befektetők a részvényt, így 5 százalékot tudott emelkedni az éjszaka folyamán az árfolyam. 

Louis Vuitton: A több híres luxusmárkát magába foglaló LVMH csoport igazán jól teljesített 2021 során, így 159 százalékos emelkedést értek el profitsoron. A negyedik negyedév során 20 milliárd euró bevételre tett szert a társaság, ez 22 százalékos organikus növekedést jelent a 2019-ben elért eredményekhez képest. Az év során végül 64 milliárd euró bevételt realizált a cég, ez 14 százalékos emelkedést jelent 2019-hez képest, míg 2020-hoz képest 36 százalékos emelkedésnek felel meg. Bernard Arnault pozitív a 2022-es kilátásokkal kapcsolatban, köszönhetően a Louis Vuitton és a Tiffany & Co. kiváló teljesítményének, azonban az infláció veszélyeire felhívta a figyelmet. 

Visa, Mastercard: Mindkét vállalat felülteljesítette a várakozásokat a tegnap este nyilvánosságra hozott jelentések kapcsán. A Visa 7,1 milliárd dolláros nettó bevétel mellett 1,81 dolláros EPS-t realizált. A nemzetközi utazások, illetve az e-kereskedelem fellendülésének köszönhetően sikerült a vártnál erősebb számokat villantania a Visanak. Ugyan az omikron variáns kicsit megnehezítette a vállalat dolgát, azonban a cégnél bizakodóak a jövőt tekintve, így az újabb határnyitások hozzájárulhatnak majd a további növekedéshez idén. A zárást követően 5 százalékot emelkedett a részvény árfolyama.

A Visahoz hasonlóan a Mastercard is erős negyedéven van túl, így az 5,2 milliárdos nettó bevétel mellett 2,35 dolláros EPS-t ért el a társaság, amely 43 százalékos növekedést jelent a tavalyi bázishoz képest. A Mastercardnál is további fellendülést várnak a koronavírus lecsengését követően, így ismét fellendülhet majd a költekezés a turizmus hatására.

Western Digital: Ugyan a negyedik negyedévben sikerült valamelyest felülmúlni az elemzői várakozásokat, a vártnál gyengébb idei előrejelzéseknek köszönhetően zuhanásnak indult éjszaka a részvény. 4,83 milliárd dolláros bevétel mellett 2,3 dolláros részvényenkénti nyereséget ért el a társaság. A jelenlegi időszakra 1,5 és 1,8 dollár közötti EPS-t kalkulálnak, míg az elemzői konszenzus 1,94 dolláros eredményt várna, a vezetőség az ellátási gondokat emelte ki a vártnál rosszabb eredmények forrásaként. A befektetők nem örültek a hírnek, így több mint 8 százalékot esett zárást követően a papír.

Robinhood: Csalódást okozott tegnap esti gyorsjelentésével a Robinhood. Az online brókercég részvényenkénti vesztesége 49 centre rúgott a negyedévben, a 363 millió dolláros bevétel pedig elmaradt a várakozásoktól. Főleg a kriptobefektetésekből származó bevétel maradt el jócskán a konszenzustól, 48 millió dollár lett a tényszám 55 millió dollár helyett. A menedzsment prognózisa is rendkívül csalódást keltő, az első negyedévben 340 millió dollár alatti bevételt várnak, a konszenzus viszont 447 millió dollárra számított. A zárás után több mint 10 százalékot is esett az árfolyam. 

Pfizer: Az Európai Gyógyszerügynökség tegnap feltételesen engedélyezte a Pfizer koronavírus ellen fejlesztett tablettájának sürgősségi felhasználását a felnőttek körében. Korábban már az Egyesült Államokban is engedélyezték a tabletták használatát. Valamelyest emelkedni tudott a Pfizer tegnap, így 0,7 százalékkal került magasabb szintekre az árfolyam.





Elemzés lezárása: 2022.01.28 08:35
Időtartam: Rövid táv (néhány hét)
A termék célpiaca: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

10 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2023.11.30 08:40
Amerikai gazdaság, Kína, infláció, kötvényhozamok

Indulásra kész a Wizz Air?

Varga Dániel | 2023.11.29 14:01
Izgalmasan fest a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2023.11.29 08:38
Dollár, nemesfémek, kriptodevizák, gyorsjelentések

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.