Piacok: Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap, így az európai piacok folytatták az idei emelkedésüket, ugyan az elmúlt időben némi korrekció játszódott le a tőzsdéken, de nem tartott túl sokáig a negatív hangulat. Ma is pluszban nyithatnak a főbb indexek Európa-szerte, emellett kisebb pluszok mutatkoznak a tengerentúlon is. A magyar piac egyelőre lemaradónak számít az európai porondon, tegnap sem tudott nagy erőt mutatni a BUX index, így idén egyelőre mínuszban áll a magyar index.
Az amerikai piacokat nem igazán viselte meg az elmúlt időszak negatív hangulata, a techszektor kiemelkedett így a mezőnyből, a Nasdaq 100 index ismét a lokális csúcspontok közelében tartózkodik. Az elmúlt egy hónapban így a technológiai vállalatok felülteljesítették a piaci átlagot, ezen belül is a félvezetőszektor tudott nagy erőt mutatni a változó kamatkörnyezet, illetve a gyengülő dollár hatására.
Magyar gazdaság: Az S&P Global által közzétett elemzésben olvasható, hogy elég pesszimistává váltak az elemzők a feltörekvő országok kilátásai kapcsán. Ezen belül is érdemes kiemelni Magyarország helyzetét, ahol szigorú jegybankkal, valamint magas inflációval számol az S&P Global az idei évre. Várakozásaik szerint az alapkamathoz nem fog nyúlni idén az MNB, azonban az irányadó kamat tekintetében várható csökkentés még idén. Amennyiben a bankszektor körüli problémák tovább fokozódnának, az negatívan érinthetné a magyar gazdaságot is az S&P Global elemzése alapján. 0,3 százalékos GDP-növekedést prognosztizálnak Magyarország számára idénre, míg jövőre javulhat a gazdaság állapota, így 3,2 százalékos bővülésre van kilátás. Az infláció kapcsán pedig 18,5 százalékos átlagot jósolnak idénre.
Német infláció: Ma délután 2 órakor érkeznek friss inflációs adatok Németországból, a várakozások szerint 7,3 százalékra csökkenhet az éves infláció mértéke márciusban. Előző hónapban még 8,7 százalék volt a drágulás mértéke, tehát szignifikáns javulással számolnak az elemzők, de ez inkább a magasabb bázisnak köszönhető, mivel havi alapon még 0,7 százalékos inflációt prognosztizálnak.
Forint: Nagy mozgásokat produkált az elmúlt időben a forint, hiszen az EURHUF árfolyama folyamatos visszacsorgást mutat a 400-as szintektől. Tegnap már a 378 forintos szintet is megközelítette devizapár, így a rövid korrekciót követően folytatni tudta az idei erősödő trendjét a magyar deviza. Egyelőre a 380 forintos szintektől nem tud igazán elszakadni a devizapár árfolyama, így ma reggel is e körül mozog.
Olaj: Az elmúlt időben erős felpattanás mutatkozott az olaj árfolyamán is, a recessziós félelmek enyhültek valamelyest, emellett a dollár gyengülése is támogatást nyújt a fekete arany számára. A WTI árfolyama már 73 dollár felett mozog, míg a Brent árfolyama 77 dollár felett jár.
Kriptodevizák: Tovább folytatódott a kriptopiacok jó teljesítménye, hiszen a Bitcoin árfolyama már a 29 ezer dolláros szintek fölé is benézett, ezzel már közel 80 százalékos pluszban jár a kriptopénz idén. A kisebb kapitalizációjú kriptodevizák is jól teljesítenek az elmúlt időben, a dollár gyengülése, valamint a bankrendszer körüli problémák adtak újabb löketet a kriptopiacoknak.
Chipgyártók: Erős teljesítményt produkáltak tegnap a chipgyártók a piacokon, a Micron jelentéséről részletesebben is beszámoltunk a tegnapi elemzésünkben, emellett az Infineon is kedvező előrejelzéseket tett közzé, ezzel megalapozva az erős piaci hangulatot. A Micron így 7 százalék feletti pluszban zárt, de az Intel még ennél is jobb produkciót tett le az asztalra. A dollár gyengülése, a hozamkörnyezet változása akár új lendületet adhat a félvezetőszektornak is, amely tavaly alulteljesítő volt a piacokon.
Mol: Szerda este változtatott a kormány a Molt érintő extraprofitadó rendeleten, amelynek értelmében új, árbevétel arányos különadót kell fizetnie a Molnak a 2022-es nettó árbevétel után. Ezzel együtt azonban módosításra kerültek a meglévő extraprofitadó, illetve a bányajáradék mértéke. A bányajáradék csak a korábbi években kitermelt mennyiségig vethető ki, az afelett kitermelt mennyiség már nem esik a bányajáradék hatálya alá. A Brent-Ural spreadre kivetett adó pedig szintén úgy módosul, hogy a két olajfajta közötti különbséget 7,5 dollárral csökkenteni kell, ez képezi az adó alapját. Tehát a spreadre kivetett adó mérsékli az eddigi adóterheket, míg a bányajáradék ösztönzőleg hathat a kitermelés növelésére. Összességében tehát leginkább egy adóátszervezésről van szó, de amellett, hogy egyes pontokon csökkenhet az adófizetési teher, a módosítások várhatóan inkább növelhetik a Mol adóterheit.
Jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok