Piacok: Tegnap estére elromlott a hangulat az amerikai piacokon, az S&P 500 index 0,2, míg a Nasdaq 0,5 százalékot esett. A Dow Jones azonban mérsékelt emelkedést produkált, 0,2 százalékkal került feljebb a nap végére. A legnagyobb európai piacok enyhe növekedést mutattak, azonban a BUX index alulteljesített, 0,2 százalékot csökkent tegnap. Az ázsiai piacok vegyesen teljesítenek, miután több elemző is csökkentette a kínai gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. Az európai határidős indexek viszont enyhe pluszban állnak. Zárás után majd a Micron gyorsjelentésére is figyelhetnek ma a befektetők.

Lufthansa: Zajlanak az események a cég körül, az árfolyam 6,5 euró felett zárt tegnap, és technikailag is jól néz ki az 50 napos mozgóátlag áttörése. Ugyanakkor a héten csütörtökön napközben fejeződik be a jogokkal való kereskedés, amit még a múlt héten kaptak az akkori tulajdonosok meglévő részvényeik után a tőkeemelés kapcsán. Fontos kiemelni, hogy a jogok a cég tájékoztatása alapján ezt követően értéktelenné válnak, így addig racionális választani a tőkeemelésben való részvétel, vagy éppen a jog eladása között a befektetőknek. Bővebben erről ebben a közleményben is írtunk.

Fed: Jerome Powell tegnap újságíróknak azt nyilatkozta, hogy akár már a következő kamatdöntés alkalmával, amely november elején esedékes, megkezdődhet az eszközvásárlási program kivezetése. Emellett kijelentette, hogy a magas infláció még hónapokig maradhat, mielőtt normalizálódna. A kötvényhozamok emelkedtek az interjú után, a 10 éves amerikai kötvényhozam újra 1,5 fölé kúszott. A kétéves kötvényhozam pedig 2020. márciusa óta nem látott szintre emelkedett.

Energia: Egyre nagyobb az aggodalom Európa téli energiaellátásával kapcsolatban, a kereslet fellendülését ugyanis nem biztos, hogy tudja tartani a kínálat. Nagy-Britanniában már most üzemanyaghiány alakult ki, az aggodalmak pedig a világ többi részére is átterjedtek. Az árfolyamok tovább emelkedtek, a Brent már 80 dollár, a WTI 76 dollár fölé került. A Henry Hub földgáz árfolyama pedig már közel 20 százalékot emelkedett a héten.

Koronajárvány: Japán bejelentette, hogy a javuló fertőzési tendenciáknak köszönhetően szeptember 30-a után minden régióban feloldja a rendkívüli helyzetet. Szingapúrban azonban romlik a helyzet, a hatóságok pedig tovább szigorították a korlátozásokat. 

Autowallis: A Kalliwoda Research megkezdte az Autowallis elemzését. Az elemzőcég pedig 218 forintos célárat határozott meg a részvényre, és emellett vételi ajánlást fogalmaztak meg. Az árfolyam tegnap 7,3 százalékot is emelkedett. Ma reggel pedig a frissített stratégiáját is közzétette a cég, amely szerint a bevétel 2025-re átlépheti a 400 milliárd forintot, míg az EBITDA 15 milliárd forint fölé javulhat. A jelentős növekedési tervek megvalósítása érdekében a cég még az idén 6-8 milliárd forint közötti forrásbevonást tervez.

4iG: A vállalat tájékoztatta a befektetőket, hogy egy, az MNB által kiírt közbeszerzést elnyertek. A keretmegállapodás keretösszege közel 2 milliárd forint. A beszerzés célja a jegybank által használt adattárolók állományának lecserélése, bővítése. A központi adattároló a jegybank informatikai rendszerének alapja, így az új eszközöknek képesnek kell lenniük a következő 7 évben ellátni a feladatokat.

Elemzés lezárása: 2021-09-28 08:32
Időtartam: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Autodesk: Már a 200 napos mozgóátlag felett jár

Grébel Szabolcs | 2022-08-15 15:23
Sokat javult a részvény technikai képe

Magyar blue chipek: Kifogyóban a lendület

KBC Equitas | 2022-08-15 11:47
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

9 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2022-08-15 08:43
Aramco, magyar gazdaság, forint

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.