Remek évet zártak 2019-ben a tőzsdék, a részvénypiacok amennyire gyengén szerepeltek 2018 végén, annyira gyorsan találtak magukra, és az évet a fejlett tőzsdeindexek bőven 20 százalékos plusszal abszolválták. Ez azért szép meglepetés volt az egyébként is nagyon erős évtized végére.

Nyitott ötleteink közül decemberben a Richtert zártuk le, miután hatalmas emelkedést mutatott az 5000 forint alatti szintekről, amire mi is jól ráéreztünk még augusztus végén. Azóta a gyógyszergyártó még ennél is többet emelkedett, jelentősen meghaladva fair érték becslésünket, ezt az éves számok után felülvizsgáljuk majd.

A Magyar Telekomra és a Molra lévő nyitott ötletünk továbbra is felemásan teljesít. A Telekom kapcsán a 2018 nyarán és 2019 nyarán lévő optimizmusunk továbbra sem volt indokolatlan, az árfolyam azokhoz képest 17, illetve 7 százalékkal van magasabban, ha az osztalékot is figyelembe vesszük. A Molnál ezzel együtt még várat magára a jó teljesítmény, holott azért számos jó hír érkezett az utóbbi hetekben-hónapokban a cég háza tájáról.

Az évet illetően így nem panaszkodhatunk, valamivel megfontoltabbak voltunk az ötleteket illetően, de azért így is sikerült szép eredménnyel lezárni azokat 2019-ben. A pluszos ötletek mind kétszámjegyű eredményt mutattak, a negatívak pedig ennél jóval kisebb mínuszokat, az elmúlt évek trendjébe illeszkedett tehát az eredmény.

Eredmény a lezárt ötleteknél Plusz Mínusz Hitráta Átlagos eredmény Átlagos hossz (nap) Évesített átlagos eredmény
2013 12 14 46,2% 6,9% 57 44,0%
2014 14 24 36,8% 1,1% 98 4,1%
2015 27 31 46,6% 2,8% 87 11,9%
2016 10 17 37,0% -0,5% 56 -3,2%
2017 13 10 56,5% 6,7% 152 16,1%
2018 14 8 63,6% 7,4% 295 9,2%
2019 5 6 45,5% 4,7% 141 12,2%
ÖSSZESEN 95 110 46,3% 3,6% 114 11,6%
Elemzés lezárása: 2020-01-16 11:30
Időtartam: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.