Bitcoin: Valósággal kilőtt a kriptodeviza árfolyama, így sikeresen vette az akadályt, és áttörte a 65 ezer dolláros szintet, ráadásul ezzel új történelmi szintekre ért az árfolyam. Napközben már a 67 ezer dollárt is megközelítette, azonban innen egyelőre visszapattant az kriptodeviza, ugyanakkor a szeptember végi 40 ezer dollár körüli szintekről látványos a plusz. Az árfolyamnak jót tettek az elmúlt napok történései, a határidős Bitcoin ETF bevezetése, ami jelentős forgalmat hozhatott, és amiről a héten többször is írtunk már. Sok külföldi elemző szerint az infláció elleni küzdelem újabb állomása látható, ahol megint a kriptodevizák látszanak teret nyerni. A Bitcoin mellett egyébként számos egyéb kriptodeviza is jól teljesít, az Ethereum is korábbi csúcsa körül jár már.

Részvénypiacok: Tegnap mérsékelt emelkedést tanúsítottak az európai részvényindexek, minimális emelkedést tapasztalhattunk a magyar börzén is. Amerikában napközben új történelmi csúcsot ért el a Dow Jones, estére kissé visszaesett az index, de így is 0,4 százalékos emelkedéssel zárta a napot. Az S&P 500 is 0,4 százalék környéki növekedést könyvelhetett el, ezzel szemben a Nasdaq enyhe mínuszban fejezte be a napot. Az ázsiai piacokon közben elromlott a hangulat, köszönhetően az Evergrande-val kapcsolatos rossz híreknek, az eladósodott vállalatnak nem sikerült értékesítenie az egyik leányvállalatát, így ismét zuhanásnak indult az árfolyama. Az európai határidős indexekre is kihatott az ázsiai piacokon az esés, így enyhe mínuszban tartózkodnak reggel.

Fed Bézs Könyv: A közzétett információk szerint az amerikai gazdaság lassuló ütemben növekszik, ez köszönhető többek között a szállítási láncokban fellépő problémáknak, a továbbra is fennálló munkaerőhiánynak, amin a járvány újbóli felfutása sem segít. Így a Fed-nek továbbra is nehéz döntést kell hoznia, hogy mikor és milyen mértékben kezdik meg a szigorítást. A munkaerőhiány továbbra is felhajtja a béreket, illetve az inflációt is, így egy szigorúbb monetáris politikai lépés a vállalatok költségeire is hatással lehet. A leírtak végül nem tartogattak nagy meglepetéseket, így a dollár sem indult gyengülésnek tegnap este. 

Amerikai gazdasági adatok: Az Egyesült Államokban ma teszik közzé a szokásos heti új munkanélküli segélykérelmek számát. Múlt héten, hosszú időt követően ismét 300 ezer új kérelemről tettek közzé adatot, erre a hétre 302 ezer új kérelmet várnak az elemzők. Továbbá információt kapunk a Philadelphia Fed üzleti kilátásokról is.

Mai gyorsjelentések: Az amerikai piac nyitása előtt az American Airlines, illetve a Southwest Airlines harmadik negyedéves jelentéseit érdemes figyelni. Továbbá az AT&T is közzéteszi a számait 13 óra környékén. Zárás után érkezik az Intel, a Chipotle, illetve Whirlpool jelentése is, főleg az Intel lehet ezek közül különösen érdekes.

PayPal: Sajtóhírek szerint a PayPal felvásárolhatja a Pinterest-et a jövőben, a hírek szerint már a végső lépések lehetnek hátra az akvizíció részleteiről. A hírek szerint a PayPal 39 milliárd dollár körüli összeget fizetne a Pinterestnek, ez részvényenként 70 dollárnak felelne meg. A híreknek köszönhetően a PayPal árfolyama közel 5 százalékot zuhant, míg a Pinterest részvényei kitörtek, és több, mint 12 százalékos emelkedésig meg sem álltak.

Tesla: Kiválóan teljesített a legutóbbi negyedévben a Tesla, így a közzétett eredmények felülmúlták a várakozásokat. A 13,76 milliárd dolláros bevétel mellé 1,62 milliárdos nettó eredmény párosul. Így az egy részvényre jutó eredmény 1,86 dollár lett, amely nagyobb az elemzők által várt 1,59 dolláros EPS-nél. A bevételek legnagyobb részét továbbra is az autóipar teszi ki, melynek révén kicsit több, mint 12 milliárd dollár bevételhez jutott a vállalat. A cég energia szegmenséből 806 millió dollár bevételt termelt a Tesla, míg a szolgáltatások és egyéb bevételek kozel 900 millió dollár árbevételt jelentettek a vállalatnak. A jól sikerült harmadik negyedéves jelentés ellenére zárás utan 1,6 százalékot esett a részvény árfolyama. Ma bővebben is írunk majd a cég jelentéséről.

IBM: Gyengébben teljesített a vártnál az IBM az idei harmadik negyedévben. Bevételek terén minimális emelkedést értek el a tavalyi bázishoz képest, azonban a 17,62 milliárd dolláros bevétel kevesebb, mint amit a szakértők előzetesen becsültek. Az egy részvényre jutó nyeresége a vállalatnak éppenhogy felülteljesítette a korábbi előrejelzéseket, így 2,52 dolláros EPS-t könyvelhetett el a cég ebben a negyedévben. A Kyndryl kiválása november elején történhet be, így a jövőben az IBM fókuszálhatna a felhőszolgáltatások, mesterséges intelligencia és egyéb szolgáltatások fejlesztésére, míg a Kyndryl feladata lenne a fogyasztói technológiai környezet rendben tartása, fejlesztése.

Légitársaságok: Várhatóan az amerikai légitársaságokhoz hasonlóan, az európai vállalatok is növekedésről számolhatnak majd be a harmadik negyedéves riportjuk kapcsán. Emellett a közelgő ünnepi szezon is segítséget nyújthatna a bevételnövekedésben, azonban a kialakult energiaárak az egész légi piacra kihatással lehetnek. Az üzemanyagárak növekedése visszavetheti a bevételek növekedését, így ennek köszönhetően egyre nagyobb a félelem a befektetők körében, így a légitársaságok részvényei sorra alulteljesítenek. A Lufthansa árfolyama közel 5 százalékos eséssel zárta a napot, míg az európai fapados légitársaságok is sorra mínuszban fejezték be a kereskedést. 

OTP: A magyar bankot választotta a Global Finance magazin a legjobb kkv-banknak a kelet-közép-európai régióban. Azok a bankok versenghettek a címért, amelyek felismerték a szegmens jelentőségét, emellett kiemelten foglalkoztak a kkv-k kiszolgálásával. Az amerikai magazin idén először osztotta ki ki ezt a díjat, hiszen úgy gondolják, hogy a koronavírus okozta problémák ezeket a társaságokat érintette legérzékenyebben, valamint fontos szerepet játszanak a gazdaság újboli élénkítésében. 

Elemzés lezárása: 2021.10.21 08:33
Időtartam: N/A
A termék célpiaca: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Milyen szektorban van az erő?

Cinkotai Norbert | 2022.11.30 15:24
Mit mutatnak az adatok?

Izgalmas mozgások az olajnál

Grébel Szabolcs | 2022.11.30 11:11
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.