Az elmúlt hónapokban viszonylag megnőtt a hazai infláció, hiszen azért 4 százalék nem volt gyakori az elmúlt években. Nyilván persze évtizedes távlatokban még mindig igen alacsonyan vagyunk, de sokan a lakásárak emelkedését is jobban belevennék az inflációba, ők így jóval magasabb „nem hivatalos” inflációról beszélnek. Kétségtelenül van némi részigazság a fentiekben, de azért “The devil is in the detail”.

Tény, hogy az USA-ban sokkal inkább figyelembe veszik a lakásárak változásából adódó esetleges többletköltséget (tehát ha nagyon felmennek a lakásárak, akkor az infláció is erősebben indul meg felfelé). Itthon más a módszer, csak a bérleti díjakat látjuk, azt is minimális súllyal az inflációs kosárban. Nyilván, ha ilyen nagy módszertani különbség van, az már elegendő táptalaj a parázs vitákhoz a témában.

Megélhetési költség?

A legnagyobb gond az ilyen vitáknál szerintem az, hogy a szemben álló felek sokszor teljesen máshogy értelmezik az inflációs mutatót, és annak jelentését. Személyesen sokszor tapasztaltam már, hogy az ilyen vitákban rengetegszer előjön, hogy a megélhetési költségek változását nem is magyarázza az infláció.

Ezen viszont szerintem nincs mit csodálkozni, mivel az infláció nem a világ legtökéletesebb mutatója, nem feltétlenül képes arra, hogy egy számba sűrítve ennyire sok mindenre választ adjon. Csak pár gondolat ezzel kapcsolatban, a triviálistól a teljesen elrugaszkodottig:

  • A technológiai változásokat nehezen lehet számszerűsíteni, nyilván ugyanaz a technológia (telefon, autó, stb.) 10 éves távlatban nagyon olcsóvá válhat, lenyomva, lefelé húzva az inflációt. De ha ez torzít, akkor mi a „normális”, vagy „átlagos” eszköz, például telefonból, kocsiból? 15 éve a színes kijelzős telefon normális volt, de most akkor mi az? Mivel érdemesebb számolni?
  • Nyilván ez részben egyéni preferencia kérdése, de ugyanígy egyéni preferencia kérdése az is, hogy ki mennyi zöldséget eszik, vagy ki mennyi káros szenvedéllyel él, ahol például extra adók is vannak. Viszonylag nagy különbség lehet két ember között attól függően, hogy mire költenek, és hogy néz ki az inflációs kosaruk.

forrás: 123rf.com

 

Várakozási idő?

Külön pontot érdemel egy jelenség is, amiről talán még mindig mintha kicsit keveset beszélnénk. Ahogy haladunk viszont a szolgáltatás-orientált(abb) gazdasági modell felé, úgy válhat egyre fontosabbá a kiszolgálás minősége, aminek viszont az is része, hogy mennyit kell várnom (sorbaállnom) egy szolgáltatásért.

Bár napjainkban egyre jobban hódít az online, azért még mindig meglehetősen gyakori, hogy bizonyos üzletek tartva az áremelés károsnak vélt következményeitől, inkább úgy védik meg profitjukat, hogy kevesebb embert vesznek fel a boltokba. Árat tehát nem emelnek, cserébe egy emberrel kevesebb van a kasszánál, a változatlan árak és növekvő bérköltségek mellett így menedzselik a helyzetet. Ezzel viszont komoly sorok alakulhatnak ki, számtalanszor tapasztalok 15–20 perces várakozásokat is a kassza előtt különböző típusú üzleteknél.

Ha belegondolunk, ez azért érzékelhető „időveszteség”, nagyjából 1500 forintos átlagos nettó órabér számolható ki a KSH adatai alapján. 20 perc várakozás elvileg így 500 forintos elméleti veszteség, ami egy 4–5 ezer forintos vásárlás kapcsán majdnem 10 százalékos felár, csak éppen az időnkből.

Bár ez nekünk papíron nem kerül pénzbe, ha hetente sok ilyen dolog emiatt kevesebb időnk lesz, és később emiatt már valamit „kiszervezünk”, tehát fizetünk plusz szolgáltatásért (pl. takarítás), akkor máris megnőttek a megélhetési költségeink. Ez tehát nem annyira lényegtelen tényező, elvileg fizethetünk is a házhozszállításért, de akkor ez mennyire megélhetési költség, és mennyire „luxus”? Egyénfüggő, ahogyan az is, hogy mennyi sorbaállás normális, és mi az, ahol már érezhetően romlott a szolgáltatás minősége.

forrás: 123rf.com

Lakásárak?

Végezetül lakások. Ha a fentiekre azt mondhatjuk, hogy egyénfüggő, akkor ez a lakáskérdésre hatványozottan igaz. Két ember között ég és föld lehet a különbség lakáscél tekintetében. Egyrészt azért, mert valakinek elég lehet egy kisvárosi lakás, valakinek meg egy csak egy hatalmas ház jelentene nyugalmat a Rózsadombon.

Másrészt viszont azért, mert sokszor nem is azonos élethelyzetből indulnak az emberek. Van, hogy a szülőknek/nagyszülőknek több ingatlan/telek is van a birtokában, így az ingatlanárak emelkedése elvileg a hosszútávon örökölhető vagyont is növeli ebben az esetben.

A fő kérdés tehát az, hogy valakinek mi a lakáscélja. Ha valaki a kezdeti állapothoz képest egyre több ingatlant szeretne, akkor számára az átlagosnál nagyobb a súlya az ingatlanáraknak, mivel „még szereznie kell”, és egyre magasabb áron. Ha valaki egyre nagyobb házban akar lakni, egyre jobb helyen, akkor szintén ez a helyzet, számára negatív fejlemény a lakásárak növekedése, legalábbis kezdetben.

Előbb utóbb viszont az ingatlanból eszköz lehet, és eladásra/kiadásra kerülhet. Ilyenkor már nem fogyasztási cikként, sokkal inkább eszközként lehet rá tekinteni, az árak növekedése vagyonnövekedést okoz, ami kedvező. Ennyi erővel viszont már a részvénybefektetés, vagy a kötvénybefektetés is hasonló kategória, eszközárakról van szó. A kérdés tehát, hogy ki hogyan tekint az ingatlanra, kinek mi a lakáscélja.

Emiatt nem biztos, hogy a lakásáraknak “kirobbanthatatlan””helye van az inflációs kosárban. Talán az jobb megoldásnak tűnik, hogy külön vannak lakásárindexek, amiből mindenki le tudja vonni a következtetést a saját lakáscélja ismeretében.

forrás: 123rf.com

Konklúzió

Gyors összegzés, pár sorban. Az infláció rendkívül összetett mutató, nagyon hasznos, de mindenre nem használható, a megélhetési költségek figyelésére is csak korlátozottan, egyszerűsítésekkel, fenntartásokkal. Az élethelyzetek és egyéni preferenciák jelentősen eltérhetnek egymástól, főleg a lakáscélt illetően, és azt figyelembe véve, hogy az ingatlanra lakhatási, vagy befektetési céllal tekintünk.

Nem értesz egyet? Írd meg kommentben a Facebookon! Az eredeti bejegyezés itt érhető el.

Tartalom lezárása:2019.06.21 15:27
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Netflix: Negatív híreket kaptak a piaci szereplők

Mohácsi Mihály | 2024.04.19 15:02
Viszont a céges számok továbbra is erősek

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.04.19 08:28
Olaj, EKB, arany, Netflix