Cinkotai Norbert
2018. június 19. 9:22

Indul a nagy lakáspiaci kiszorítósdi?

Izgalmas bejelentéseket tett az MNB tegnap reggel, jelentősen változnak ugyanis a hitelfelvételekre vonatkozó szabályok. Ami a legfőbb, és leglátványosabb változás, hogy a(z olcsóbb) változó kamatozású hitelek már csak legfeljebb 25 százalékos JTM mellett igényelhetőek. Arról van tehát szó, hogy ha valaki nem keres 400 ezer forint felett, akkor legfeljebb 100 ezer forintos törlesztő részletig mehet el az összeg.

A cél elég egyértelmű, a monetáris politika tart a globális hozamkörnyezet emelkedésétől, ami a referenciahozamok emelkedése miatt a törlesztő részletek emelkedéséhez vezethet. Nyilvánvalóan a megugró törlesztő részletek a lakosság zsebéből jelentős összegeket húzhatnak ki, próbálja tehát az MNB a hosszabb lejáratú termékek, a fix kamatok felé terelni a lakosságot, így csökkenhet a ránk leselkedő kockázatokat.

Abban nincs vita, hogy ez nemes cél, nekem viszont erős fenntartásaim vannak ennek várható eredményességével kapcsolatban. A durván lekorlátozott változó kamatozású hitelek ugyanis ettől függetlenül még mindig olcsóbbak, így sok hitelfelvevőnek ettől függetlenül is vonzó maradhat. Akinek van elég jövedelme ehhez, ők véleményem szerint eddig sem voltak veszélyben a hozamemelkedés miatt (nagy a puffer), a kérdés tehát inkább az, hogy mi lesz a kevésbé jól kereső családokkal, vagy emberekkel. Három eset lehetséges.

  1. Biztosan lesznek, akik inkább a fix hitelt választják majd, de erősen kérdéses, hogy ez az ő egyébként sem túl erős jövedelmi viszonyaikat hogyan változtatja majd meg, a drágább hitel kevesebb elkölthető jövedelemhez, és alacsonyabb fogyasztáshoz vezethet majd.
  2. Nagy esély van viszont arra is, hogy ők az alacsonyabb JTM mutató ellenére sem fix kamatozású hitelekbe (pedig ez lenne a cél), hanem hosszabb lejáratú, de még mindig változó kamatozású hitelekbe menekülnek majd a lépés után. A törlesztő részlet így nem lesz olyan magas, az eddigi tervezett 10 évből lesz például 25 év. Viszont ez a kockázatokat aligha csökkenti, sőt, a nagyobb futamidő még növeli is.
  3. Végül lehetnek olyanok is, akik az új JTM szabályok miatt kiszorulnak a potenciális hitelfelvevők köréből. Itt első sorban a jövedelmi szempontból gyengén állók lehetnek veszélyben, illetve főként a fiatalok, akik például egyedül szeretnének lakást vásárolni. Előbbiek esetében a „kiszorítás” talán nem akkora baj, utóbbi kapcsán lehetnek még problémák.

Összességében tehát a mostani bejelentések a hitelpiac egészségesebb szerkezetét segíthetik ugyan, de kérdéses, hogy mennyire lesz hatékony a JTM még további szigorítása, és hogy végül mennyien szorulhatnak ki a piacról.

Ja és a bónusz, hogy a jelenlegi keresleti oldal gyengítésével (mert ez akárhogy is nézzük annak minősül) jelentősen megnőtt arra az esély, hogy a kínálati kedvezmények sem maradnak sokáig érvényben. Ha ugyanis gyengébb kereslet mellé erős kínálat maradna, akkor az a lakásárak szempontjából veszélyes kombináció lehet, az esetlegesen csökkenő, vagy stagnáló lakásárak pedig a gazdasági momentumnak, és a vagyonhatás miatt pedig akár fogyasztásnak is jelentősen árthatnak. A fogyasztás viszont a gazdasági finanszírozás várható romlása (pl .EU-s támogatások csökkenése) miatt kulcsfontosságú lehet a következő években a GDP kapcsán, aligha cél tehát, hogy ez kapjon egy ütést. Ha ez viszont így van, akkor a kedvezményes, 5 százalékos építési ÁFA időszaka egyre valószínűbb, hogy véget ér 2019 végével.

Nem értesz egyet? Írd meg kommentben. Az eredeti poszt itt érhető el.


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Értesítést kérek az új cikkekről!
Adja meg e-mail címét, és heti hírleveleinkben küldjük el a legfrissebb elemzéseinket!