Már több mint hét éves a bikapiac Amerikában, és legalább három éve folyamatosan várja valaki/mindenki, hogy mikor omlanak össze az árfolyamok. Már összeszámolni sem lehet, hogy mi mindenről vélekedtek úgy a befektetők, spekulánsok, szakértők, hogy ez lesz a kezdeti lökés az igazi mélyrepülés előtt. Volt itt európai adósságválság görög csődhelyzettel megfűszerezve, skót népszavazás, orosz-ukrán katonai konfliktus, Oroszország elleni szankciók, kínai gazdasági lassulás, vagy legutóbb a Brexit népszavazás, aztán egyelőre a nagy krach elmaradt. Nem lennék meglepődve, ha legközelebb a közelgő amerikai elnökválasztást, illetve Donald Trump esetleges győzelmét aposztrofálnák majd valami hasonlónak.

Ami biztos, hogy egyelőre nem nagyon akarnak érdemben esni az árfolyamok. Ilyenkor viszont az jelenthet kockázatot, hogy eleinte nem merünk beszállni, mert félünk a lejtmenettől, amikor viszont beszállunk, akkor már késő. Csak hát úgy érezzük, hogy mégsem maradhatunk ki a buliból… Egyébként pont ez szokott buborékok kialakulásához vezetni, amikor már a legpesszimistább befektető is meggyőzi magát, hogy nem eshetnek a részvényárak. Azt nem mondom, hogy már elértük volna ezt az eufórikus helyzetet, mert még nem látni, hogy mindenki überoptimista lenne. Pont emiatt nehéz megtalálni a megfelelő befektetéseket. Persze azért nem lehetetlen, nálunk is van nyitva jó pár kereskedési ötlet.

Minap egy érdekes grafikonra bukkantam, ami azt mutatja, hogy 1926 óta az amerikai részvényindex közel hatszor annyiszor emelkedett 20 százalékot, mint ahányszor 20 százalékkal esett. Vagyis úgy tűnik, hogy statisztikailag is érdemesebb inkább emelkedésre játszani. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy ki tudnak alakulni tőzsdei lufik, még úgyis hogy láttunk már rájuk példát számtalanszor.

De, hogy akkor mit kéne tenni most, érdemes-e még részvényt vásárolni? A válasz igen, csak nagy odafigyeléssel kell megtenni. Pár általános jó tanács pedig a következő:

  • Ne változtass a stratégiádon!: Legrosszabb, ha akkor csinálsz 180 fokos fordulatot befektetési stratégiádban, amikor lemaradtál egy nagy nyerőről, vagy éppen elkerültél egy nagy veszteséget.
  • Maradj a komfortzónádban!: Soha ne azért vásárolj meg egy részvényt, mert más is azt veszi. Mindig tudd, milyen részvényt, miért akarsz megvenni. A számok, a tények vezéreljenek befektetéseidnél ne az érzelmek.
  • Legyen terved!: Legyen több forgatókönyved, különböző piaci helyzetekre. A stop-loss alkalmazása például jó megoldás lehet ilyenek helyzetekre.
  • Ja és mindenek előtt, ismerd magad!: Ha nem bírod a kockázatot, akkor ne is vállalj hatalmas rizikót, mert csak rosszul alszol. Vannak bizonyos piaci helyzetekben kevésbé érzékenyen reagáló részvények is, amelyek lehet, hogy nem raliznak két hét alatt 50 százalékot, de akkor nagy valószínűség szerint az ekkora esés valószínűsége is kisebb.
Tartalom lezárása:2016.08.19 16:28
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Netflix: Negatív híreket kaptak a piaci szereplők

Mohácsi Mihály | 2024.04.19 15:02
Viszont a céges számok továbbra is erősek

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.04.19 08:28
Olaj, EKB, arany, Netflix