Cinkotai Norbert
2019. december 5. 16:09

Édes novembert hoztak a piacok

Erősek voltak novemberben is a piacok, a főbb indexek, a DAX és az S&P 500 folytatták azt a pár százalékos pluszt, amit szeptember és októberben is képesek voltak elérni. A magyar piacon is hasonló folyamatokat lehetett látni, és csúcsra tudott erősödni a BUX is. Nyitott ötleteink közül így két ötletet is szép pluszban tudtunk lezárni.

Az Apple részvényére a termékbemutató után, még szeptember végén lettünk optimisták, november közepéig pedig 20 százalékot tudott erősödni. Az aranyra ugyanakkor már az év elején optimistábbak lettünk, és a nyáron remekelt is a nemesfém. Végül több mint 13 százalékot tudott drágulni az arany január óta, vagyis dacára a piacokon látott általános optimizmusnak azért a nemesfém jó diverzifikációs lehetőség maradt a befektetők számára.

Meglévő ötleteink közül a Richter volt a legerősebb novemberben, 6,5 százalékot menetelt a gyógyszerpapír az októberi nagy pluszok után, miután a jelentés is alapvetően kedvező lett. Ez ötlet azóta már a lezártak közé került.

A másik két cég, a Mol és a Magyar Telekom csak enyhén tudott emelkedni novemberben, egy százalékon belül maradtak a pluszok. Ezek közül főleg a Molra férne rá a jó teljesítmény, miután a 2800 forintos szintek közvetlen közeléből nem tud tartósan elszakadni az árfolyam. A Telekom-ötletek ugyanakkor nem állnak rosszul, 6, illetve 16 százalékos pluszt mutatnak.

A piacokkal kapcsolatos véleményünk összességében nem változott látványosan, bár úgy véljük, hogy az utóbbi hetek-hónapok várt erősödése után azért némileg elfeledték a kockázatokat a befektetők, holott azok azért elég jelentősek lehetnek. A december első napjaiban látott mozgások is erősíthetik ezt, ugyanakkor azért arra talán nincs most nagy esély, hogy a tavaly decemberihez hasonló mozgásokat láthassunk. A piacok így összességében erős, talán a vártnál is erősebb évet zárhatnak 2019-ben.

Ötlet neve Típus Irány Kiküldés ideje Teljesítmény kiküldés óta Felértékelődési potenciál Távolság a stoptól
Magyar Telekom befektetési long 2018.06.26 15,5% 25,6% 13,8%
Magyar Telekom kereskedési long 2019.05.27 5,8% 8,4% 13,8%
Mol kereskedési long 2019.09.17 -4,0% 17,2% 2,2%

Frissítve: 2019.12.05


Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Értesítést kérek az új cikkekről!
Adja meg e-mail címét, és heti hírleveleinkben küldjük el a legfrissebb elemzéseinket!